Index Vakbarát Hírportál

Lebuktatták Putyin különleges műveleti egységét: energiafegyverrel hajtottak végre merényleteket

2024. április 1., hétfő 20:28

Az orosz The Insider oknyomozó portál az amerikai CBS Newszal és a német Der Spiegellel közösen folytatott le egy több mint egy évig tartó oknyomozást, amelyből kiderült, az orosz katonai hírszerzés (GRU) egyik különleges egysége egy kísérleti energiafegyver segítségével okozhatott súlyos betegségeket számos amerikai tisztviselőnek – sőt még a családtagjaiknak is –, és ez állhat az úgynevezett Havanna-szindróma mögött.

Az úgynevezett Havanna-szindrómáról először 2016-ben érkeztek jelentések. A név onnan ered, hogy az első alkalommal legalább húsz, Kubában szolgálatot teljesítő amerikai tisztviselő számolt be a különös betegségről.

Az azóta eltelt időben összesen több mint ezer ilyen esetről számoltak be, és nemcsak Kubából érkeztek jelentések erről, hanem többek között Kínából és Washingtonból is.

A páciensek amerikai diplomaták, kémek, katonai tisztviselők, vállalkozók voltak – sőt sok esetben a házastársaik, gyerekeik, vagy éppen a háziállataik is szenvedtek a szindrómától.

Azzal kapcsolatban, hogy mi idézhette elő ezeket a megbetegedéseket, számos spekuláció napvilágot látott: a legtöbben úgy vélték, hogy a Havanna-szindróma tüneteit egy nagy erejű kísérleti fegyver okozhatta. A hidegháború óta ugyanis mind az amerikai, mind az orosz, mind pedig a kínai kormány kísérletezik ilyen irányított energiájú fegyverekkel.

Felvetődött az is, hogy esetleg az orosz titkosszolgálat állhat a rejtélyes megbetegedések mögött, de tavaly egy nyilvánosságra hozott amerikai jelentésben még az állt: hét nagy hírszerző ügynökségből öt úgy vélekedett, hogy „nagyon valószínűtlen” az a feltevés, mely szerint „az Egyesült Államok ellenfelei okozták volna a bejelentett incidenseket”.

Ennek ellenére most a The Insider, a CBS News és a Der Spiegel oknyomozásából az derült ki, hogy

tényleg az oroszok egyik különleges egysége állhat a Havanna-szindróma mögött.

Mint írták, az orosz katonai hírszerzés, a GRU egyik hírhedt alakulata a „29155-ös egység” volt az, amelyik irányított energiájú prototípusfegyver segítségével hajtott végre akciókat amerikai tisztviselők ellen. Az orosz hírszerzés más egységeivel ellentétben a 29155-ösöknek egyáltalán nem feladata az, hogy információt szerezzen, ők kizárólag „erőszakos műveletek” végrehajtásával foglalkoznak.

Így hajtották végre a támadásokat 

A prototípusfegyver kifejlesztése még nagyon régen, a szovjet érában kezdődött meg, és a legelső ilyen támadásra nem is Kubában, hanem két évvel korábban, Frankfurtban kerülhetett sor az oknyomozók szerint: a német városban található amerikai konzulátus egyik alkalmazottját nem sokkal a 2014-es kelet-ukrajnai konfliktus kirobbanása után támadhatták meg.

Mint az oknyomozásból kiderült, 

az áldozatok maradandó, sok esetben súlyos egészségügyi károsodást szenvedtek a merényletek következtében.

A prototípusfegyverrel elkövetett merénylet többek közt krónikus fejfájást, szédülést, fülzúgást, álmatlanságot, hányingert, tartós pszichofiziológiai károsodást, sőt vakságot vagy halláskárosodást is eredményezhetett az áldozatoknak. Ezenkívül sok áldozatnál diagnosztizáltak traumás agysérülést, ami arra kényszerítette őket, hogy egészségügyi okokból visszavonuljanak a kormányzati szolgálattól.

Az egyik áldozat – egy ápolónő, aki a Tbilisziben működő amerikai nagykövetség egyik tisztviselőjének a felesége – azt mondta az oknyomozó újságíróknak, hogy 2021-ben szenvedhetett el támadást. Beszámolója szerint az utóbbi három évben napról napra rendszeresen fejfájást tapasztalt, és két műtéten is át kellett esnie amiatt, hogy a halántékcsontja gyors, megmagyarázhatatlan eredetű romlásnak indult (de egy harmadik műtétre is szüksége lesz a közeljövőben).

Egy FBI-ügynök szintén azt mondta, hogy 2021-ben, Floridában, a saját otthonában érte támadás, amikor épp az ablak mellett állt.

Bumm, egyszer csak a jobb fülemben éreztem valamit, mintha egy őrült fogorvos nekem esett volna. Ismered azt az érzést, amikor valami túl közel kerül a dobhártyádhoz? Ez olyan volt, csak tízszer erősebb. Olyan volt, mint egy magas, fémes fúró hang, és előrelökött nagyjából 45 fokos szögben

 – fogalmazott, hozzátéve, hogy később el is ájult, és számos egészségügyi problémája adódott emiatt.

Az oknyomozóknak az ő eseteiket és más gyanús incidenseket sikerült összekötniük azzal, hogy az utóbbi években mely városokban állomásoztak a 29155-ös egység ügynökei. Ezenkívül azt is bebizonyították, hogy az egység bizonyos tagjait az utóbbi években kitüntették vagy előléptették a „nem halálos akusztikus fegyverek” (vagyis az említett prototípus) kifejlesztésében végzett munkájuk miatt. 

Orosz–ukrán–grúz szál

Az oknyomozásból az is kiderült, hogy az áldozatok többségének Oroszországgal, Ukrajnával vagy Grúziával kapcsolatban volt szaktudása vagy szolgálati múltja (Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban többször is a CIA-t vádolta meg azzal, hogy az utóbbi két évtizedben közreműködtek a grúziai és ukrajnai forradalmakban). 

Az oknyomozók szerint Putyinnak „észszerű érdeke lehetett, hogy semlegesítse azokat az amerikai hírszerzőket, akiket felelősnek tartott az egykori szovjet birodalom” részét képező államok elvesztése, orosz befolyás alól való kikerülése miatt.

A CBS Newsnak egy amerikai katonai nyomozó, Greg Edgreen szintén azt mondta, hogy az áldozatok közt az „orosz kapcsolat” volt a közös pont. Mint mondta, az érintetteknek volt egy-egy olyan pont a karrierjükben, amikor

Oroszország ellen dolgoztak, Oroszországra koncentráltak, és rendkívül jól teljesítettek.

A jelentés szerint több, Ukrajnában állomásozó amerikai tisztviselőt is érintettek a megbetegedések. Erről konkrétan azt írták:

A Havanna-szindrómás esetek terjedése a kijevi amerikai nagykövetség veteránjai közt olyannyira aggasztó volt az egyikük számára, hogy inkább úgy döntött, teljesen felmond a CIA-nál, minthogy kockáztassa, hogy negyedik áldozattá válik

Vlagyimir Putyin „egyik legnagyobb stratégiai győzelme” lehet 

Az oknyomozók azt is megjegyzik, hogy a 2023-as, nyilvánosságra hozott amerikai jelentés sokkolta az áldozatokat, és sokan úgy érezték, hogy a saját kormányzatuk elárulta őket ezzel az állásfoglalással.

Ez a vizsgálat [a Havanna-szindróma okáról – a szerk.] azt mutatta meg, hogy a hírszerző közösség vagy képtelen ellátni a legalapvetőbb feladatát, vagy pedig kifejezetten a tények elfedésén, a sértett alkalmazottak és a nyilvánosság félrevezetésén dolgozott

– mondta az egyik áldozat a The Insidernek. Azzal kapcsolatban, hogy a nyugati hírszerzők miért adhatták ki a jelentést, két teória van: az egyik az, hogy az amerikai közvélemény gyakorlatilag háborús lépésként értelmezné ezt Moszkva részéről, ami az amerikai kormányzatot is nehéz helyzetbe hozhatná; a másik pedig az, hogy ha elismernék az orosz érintettséget, akkor az megnehezítené az CIA és az amerikai külügy számára az újabb munkatársak toborzását.

Az oknyomozók azt is hozzátették, hogy a súlyos következmények miatt a Havanna-szindrómás támadások gyakorlatilag „Vlagyimir Putyin egyik legnagyobb stratégiai győzelmét” jelenthetik az Egyesült Államokkal szemben.

Mindemellett a Kreml részéről Dmitrij Peszkov szóvivő cáfolta az oknyomozásban megfogalmazott vádakat. Az amerikai kormányzat pedig azt válaszolta a CBS Newsnak a riportban foglalt állításokkal kapcsolatban, hogy továbbra is „nagyon valószínűtlennek” tartják, hogy valamilyen külső ellenfél okozhatta a Havanna-szindrómás eseteket.

Hasonlít egy másik szindrómához, de…

A The Insider cikkében azt is megjegyezték, hogy korábban nyugati és iraki veteránok százezrei számoltak be az úgynevezett Öbölháború-szindrómáról, amelynek ugyancsak súlyos egészségügyi következményei voltak. Erről utóbb, 2022-ben kiderült, hogy a szarin nevű kémiai vegyületnek való kismértékű kitettség okozta (a vegyület a lebombázott iraki vegyianyag-tárolókból és vegyianyaggyárakból került a levegőbe a kutatók szerint). 

Greg Edgreen ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Öbölháború-szindrómánál is 30 évbe telt, mire megtalálták a konkrét okot. Viszont ezzel ellentétben a Havanna-szindróma a fentiek fényében

egyértelműen egy orosz hibrid hadviselési művelet jegyeit viseli magán.

Az amerikai kormányzat korábban egyébként egészségügyi ellátást és anyagi kárpótlást biztosított a Havanna-áldozatoknak – de ha valóban a Kreml állt ezen esetek mögött, akkor nem biztos, hogy ez elegendő lesz a probléma megoldásához.

Az ukrajnai háború fejleményeit ma is percről percre követjük ebben a cikkünkben. 

(Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök Torzsokban 2024. március 27-én. Fotó: Mikhail Metzel / Pool / AFP)

Rovatok