Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kijevbe érkezett Michael Carpenter, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács Európáért felelős főigazgatója – írja az Ukrinform. Erről Bridget Brink, az Egyesült Államok ukrajnai nagykövete számolt be az X közösségi oldalon.

    Örömmel üdvözöljük Kijevben Michael Carpentert, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács európai ügyekért felelős főigazgatóját. Az Egyesült Államok megerősíti, hogy rendíthetetlenül támogatjuk Ukrajnát az Oroszország illegális agressziója elleni küzdelemben

    – írta.

    Michael Carpenter korábban az Egyesült Államok képviselőjeként dolgozott az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnél.

  • Egy dokumentumtervezet szerint az Európai Unió hosszú távú biztonsági támogatást ígért Ukrajnának, biztosítva Kijevnek több fegyvert, katonai kiképzést és egyéb segítséget az elkövetkező évekre – írja a The Guardian.

    A tervezet, amelyről először a Welt am Sonntag című német lap számolt be a hétvégén, az unió Ukrajnának tett biztonsági kötelezettségvállalásait tartalmazza, amelyeket a tisztviselők reményei szerint júniusban vagy júliusban tudnak megkötni.

    A dokumentum szerint „jövőbeli agresszió” esetén az unió és Ukrajna 24 órán belül konzultálni kíván Kijev szükségleteiről, és a kötelezettségvállalásoknak megfelelően „gyorsan meghatározzák” a következő lépéseket.

  • Az ukrán védők a Donyecki területen lelőttek egy orosz Szu–25-ös támadó repülőgépet – írja az Ukrinform. Erről az ukrán fegyveres erők vezérkara számolt be a Facebookon.

    A Donyecki területen a védelmi erők egységei lelőttek egy ellenséges Szu–25-öst

    – áll a közleményben.

    Emellett a vezérkar szerint Liman irányában hétre, Szeverszk irányában 14-re, Kramatorszk irányában 31-re, Pokrovszk irányában pedig 31-re nőtt a harci bevetések száma.

    A vezérkar hozzátette, hogy „az orosz megszállók minden előrenyomulási kísérlete az ukrán védők heves ellenállásába ütközik”.

  • Magyarország területére hétfőn az ukrán–magyar határszakaszon 5480 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 5335 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

    A beléptetettek közül a rendőrség 24 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – tették hozzá a közleményben.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök május 13-án rendeletet írt alá Andrij Aljeszjejenka, az ukrán Külföldi Hírszerző Szolgálat első helyettes vezetőjének felmentéséről – írja a The Kyiv Independent. Elbocsátását nem indokolta. Helyére egy későbbi rendelettel Oleh Luhovszkij lépett.

    Az ukrán Külföldi Hírszerző Szolgálat politikai, gazdasági, katonai, tudományos és technikai szférában gyűjti a hírszerzési információkat, és közvetlenül az elnöknek van alárendelve.

    Zelenszkij márciusban nevezte ki Oleh Ivascsenkót a szolgálat vezetőjévé, miután a szolgálat korábbi vezetőjét, Olekszandr Litvinenkót Olekszij Danilov helyére a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkárának választották.

  • A védelmi erők ellentámadásokat hajtanak végre Harkiv irányában, különösen Volcsanszk közelében, ahol már megerősítették az ukrán védelmet. Erről Volodimir Zelenszkij ukrán elnök számolt be videóüzenetében – írja az Unian ukrán hírügynökség.

    Ellentámadási akcióink folytatódnak, az irányt megerősítettük, különösen Volcsanszkban és általában a határ menti területeken. Mihail Drapatyij dandártábornok közvetlenül a helyszínen felel ezért az irányért

    – fogalmazott az elnök.

    Zelenszkij köszönetet mondott a katonáknak, akik egyértelműen a parancsnak megfelelően cselekszenek, tartják a pozícióikat és mindent megtesznek a helyzet stabilizálása érdekében.

    Az elnök hangsúlyozta, hogy feladatuk teljesen világos: meghiúsítani az oroszok kísérletét a háború kiterjesztésére.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index keddi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:

    Tartsanak velünk ezúttal is!

Rovatok