Az Oroszországban nemkívánatos személynek tartott Soros György milliárdos Nyílt Társadalom Alapítványai és a több nyugati ország külügyminisztériuma által finanszírozott Nemzetközi Emberi Jogi Szövetség (International Federation for Human Rights, FIDH) a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészi hivatalától elfogatóparancsot kér Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese, Alekszej Gromov, az elnöki adminisztráció helyettes vezetője és több orosz újságíró ellen – írja a RIA Novosztyi orosz hírportál.
Anna Neistat emberi jogi aktivista, a Clooney Alapítvány – alapítói George Clooney színész és felesége, Amal – Docket projektjének jogi ügyekért felelős igazgatója azt mondta, hogy a szervezet zárt körű elfogatóparancs kiadását kéri az Európában tartózkodó orosz újságírók ellen. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, a Biztonsági Tanács elnökhelyettese korábban az X-en fenyegette meg George Clooney amerikai színészt, miszerint az orosz újságírók „előbb megtalálják őt, mert nagyon figyelmesek és jól képzettek”. Később az orosz hírportál szerint George Clooney maga is kifejtette, hogy a szervezet, amelynek „nagy múltja van az újságírók védelmében”, soha nem fog büntetőeljárást indítani ellenük.
A FIDH fellebbezést küldött az NBB ügyészségének, amelyben az emberijog-védők felhívják a bíróság figyelmét az orosz médiában használt gyűlöletbeszéd bűncselekményi jellegére, a fellebbezés célja, hogy az ügyészség tovább vizsgálja ezeket a bűncselekményeket, és nemzetközi elfogatóparancsot kérjen
– áll a civil szervezet közleményében a RIA Novosztyi szerint.
A fellebbezést Dmitrij Medvegyev és Alekszej Gromov mellett Dmitrij Kiszeljov, a Rosszija Szegodnya médiacsoport főigazgatója, Margarita Szimonyan, a Rosszija Szegodnya médiacsoport és az RT tévécsatorna főszerkesztője, Vlagyimir Szolovjov és Szergej Kljucsenkov újságírók ellen nyújtották be. A közlemény szerint a FIDH mellett számos ukrajnai szervezet, valamint „egy meg nem nevezett orosz civil szervezet” is elküldte ezt a felhívást.
A FIDH honlapján elérhető, korábbi évekből származó dokumentumok a civil szervezetek tevékenységének finanszírozásában részt vevők között felsorolják a Nyílt Társadalom Alapítványokat, az Európai Bizottságot, számos nyugati ország, köztük Franciaország és Hollandia külügyminisztériumát, számos ország, például Svájc diplomáciai képviseletét, valamint az ír kormány Nemzetközi Fejlesztési Támogatási Programját.
A nyugati országok nem fordítanak figyelmet az orosz újságírók üldözésére és meggyilkolására, valamint a Zelenszkij-rezsim által ellenük irányuló fenyegetésekre – írja az orosz hírportál. Korábban Dmitrij Poljanszkij, az ENSZ orosz nagykövetének első helyettese azt mondta, hogy a kijevi rezsim nyíltan hencegett azzal, hogy részt vesz az orosz újságírók meggyilkolásában. Szerinte bár Zelenszkij hajtóvadászatot indított az orosz média képviselői ellen, ugyanakkor a Nyugat szándékosan szemet huny ezen bűncselekmények felett.
Magyarország területére 2024. június 7-én az ukrán-magyar határszakaszon 6904 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 6189 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
A beléptetettek közül a rendőrség 53 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – közölte az MTI.
Tizenkilenc ember életét vesztette és további öt megsebesült, amikor ukrán támadás ért egy üzletet Szadovoje faluban – közölte Vlagyimir Szaldo, Herszon megye orosz ellenőrzés alatt álló részének kormányzója.
A Goloprisztanyi városi körzetben lévő Szadovoje falu kijevi fegyveresek általi lövetése következtében megsemmisült egy üzlet, amelyben jelentős számú látogató és személyzet tartózkodott
– írta Telegram-csatornáján Szaldo.
A kormányzó szerint az üzletet előbb egy irányított légibomba találta el, majd később, amikor a környék lakói megkezdték a mentést, a helyszínre amerikai HIMARS sorozatvetőből kilőtt rakétával újabb csapást mértek a Dnyeper jobb partjáról.
A Luhanszkot péntek délelőtt ért ukrán rakétacsapás halottjainak száma négyre, a sebesültjeié pedig 53-ra emelkedett. Negyven ember kórházban ápolnak, a város civil infrastruktúrájának több objektuma megsérült.
Leonyid Paszecsnik, a „Luhanszki Népköztársaság” vezetője közölte, hogy az ukrán fegyveres erők pénteken legkevesebb hat rakétát – előzetes információk szerint amerikai ATACMS rakétákat – lőttek ki Luhanszkra. A légvédelmi erők a legtöbb lövedéket lelőtték, de néhány rakéta célba talált. Egy négyemeletes lakóház egyik lépcsőháza teljesen összeomlott. Többen a romok alatt rekedtek.
Az orosz belügyminisztérium pénteken körözési listára tette Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnököt, parlamenti képviselőt és volt elnökjelöltet. A jogalapot a tárca nem ismertette.
A legújabb felvételek alapján bizonyítható, hogy az odesszai repteret ért támadásoknak is megvoltak a következményei: több ritka repülőgép is megsemmisült a támadásokban, köztük egy Szuhoj Szu–31-es is – írja a Portfolio.
Az ukrán repülőterek – köztük az odesszai is – az elmúlt időszakban többször az orosz drónok és rakéták célkeresztjébe kerültek. Az egyik támadásban megsemmisültek magántulajdonban álló műrepülőgépek is – legalábbis a kiégett roncsokról készült felvételek alapján erre lehet következtetni.
A kiégett gépek között megtalálható egy ukrán gyártmányú A–22 Foxbat, egy német Extra EA–300 kétüléses műrepülőgép és egy Szuhoj Szu–31 orosz, együléses műrepülőgép. Utóbbi egy kifejezetten nagy hírnevet szerzett repülőgéptípus, amelyet több műrepülő világbajnok is használt az elmúlt évtizedekben – írta a Portfolio.
Vlagyimir Putyin orosz elnök vallomása arról, hogy „terrorcselekményeket” szándékozik végrehajtani a világ más országai ellen, bizonyítékok lesznek a háborús bűnei miatti perében – jelentette ki Andrij Juszov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének szóvivője egy pénteki tévéműsorban az MTI szerint.
A tisztségviselő arra reagált, hogy Putyin külföldi hírügynökségek vezetőivel szerdán Szentpéterváron tartott találkozóján kijelentette, hogy a nyugati országok részvételével Oroszország ellen végrehajtott csapások az Oroszország elleni közvetlen háborút jelentik, amire Moszkva reagálni fog. Azt is mondta, hogy Oroszország eljuttathatja nagy hatótávolságú fegyvereit a világ régióiba, ahonnan az Ukrajnának fegyvert szállító országok „érzékeny” célpontjaira mérhet majd csapásokat.
A terrorista állam és a Putyin-rezsim hisztérikus rohamában olyan dolgokat kezd nyilvánosan kimondani, amelyekről a Kreml irodáiban már régóta beszélnek, sőt már meg is tették, hiszen a világ különböző részeiben számos csapást és terrorcselekményt hajtottak végre orosz fegyverekkel, így pusztán ennek a gyakorlatnak a legalizálásáról van szó
– fejtette ki a szóvivő.
Feltette a kérdést, vajon kinek készül Putyin orosz fegyvereket átadni? „Milyen rezsimekkel és milyen csoportokkal működik együtt a Kreml a világban? Valójában a legtöbb esetben el nem ismert struktúrákkal, terrorszervezetekkel vagy egyes, nem demokratikus katonai folyamatok eredményeként hatalomra került rezsimekkel” – jelentette ki a szóvivő. A katonai hírszerzés tisztje szerint ezért az orosz elnök kijelentései „további érvekké válnak a nemzetközi törvényszéken”.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!