Az ukránok közel egyharmada elfogadna bizonyos területi engedményeket a háború gyors befejezéséért, ami több mint háromszoros növekedés az elmúlt egy évhez képest, bár a legtöbben még mindig ellenzik, hogy bármilyen területet átadjanak − derült ki egy kedden közzétett felmérésből – tájékoztatott a Reuters.
A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet közölte, hogy a május 16–22. között az ukránok által birtokolt területeken 1067 ember megkérdezésével végzett felmérés szerint 32 százalékuk értene egyet valamilyen területi engedménnyel, szemben az egy évvel korábbi 10 százalékkal és a tavaly év végi 19 százalékkal. A felmérés szerint viszont az ukránok 55 százaléka továbbra is ellenzi, hogy bármilyen területi engedményt tegyenek.
A felmérés nem kérdezte azt, hogy milyen és mekkora területi engedményekre lennének nyitottak. A megkérdezettek ettől függetlenül nem tekintik úgy, hogy az engedmények egyenlőek lennének a terület oroszként való elismerésével.
Egyesek például készek arra, hogy bizonyos területek felszabadítását a jövőre, egy jobb időpontra halasszák
− áll a KIIS megállapításait tartalmazó közleményében.
A felméréssel együtt közzétett megjegyzésekben a KIIS ügyvezető igazgatója, Anton Hruscseszkij elmondta, hogy az ukránok továbbra is ellenzik, hogy bármi áron békés rendezést érjenek el Oroszországgal.
Viktor Medvedcsuk oroszbarát ukrán oligarcha jachtja határozatlan időre le van foglalva Horvátországban – közölte az ukrán főügyészség az Ukrajinszka Pravdával.
Medvedcsuk jachját (az ellene bevezetett ukrajnai szankciókra hivatkozva) már 2022-ben lefoglalták, és az is felvetődött pár hónapja, hogy a hajót értékesítené az ukrán állam. Nemrég viszont arról érkezett hír, hogy az értékesítési folyamat leállt, mert egy horvát bíróság feloldotta a hajó lefoglalását.
Ez utóbbi információt most az ukrán főügyészség cáfolta. Közlésük szerint a Royal Romance nevű jacht jelenleg is le van foglalva Trogir városában, és két eljárás is zajlik ezzel kapcsolatban Medvedcsuk ellen.
A főügyészség azzal kapcsolatban is tiszta vizet öntött a pohárba, hogy milyen jogcímen van most lefoglalva a jármű. Önmagában ugyanis a Medvedcsuk elleni ukrán szankciók, amelyek alapján eredetileg a lefoglalás történt, kevesek ahhoz, hogy továbbra is lefoglalva maradjon a hajó (miután e szankciók értelmében csak kétéves időtartamig lehetett ez megtenni).
Ugyanakkor ezt a problémát megoldották az EU segítségével. 2024. május 27-én az Európai Unió is szankciókat vezetett be Viktor Medvedcsukkal és feleségével szemben, és most a határozatlan idejű uniós szankciók alapján van lefoglalva a jármű – tisztázta a főügyészség, amely jelenleg az ukrán külügyminisztériummal és a nemzetközi partnerekkel együtt dolgozik azon, hogy a jacht végül az ukrán állam birtokába kerülhessen.
Egy orosz pilóta csodával határos módon maradt életben, miután egy Szu–25-ös repülőgépet Pokrovszk irányában egy hordozható légvédelmi rakétarendszerrel lőhettek le – írja az mk.ru.
Az orosz portál szerint a pilóta gépét a 110. ukrán különálló gépesített dandár lőtte le, de még időben sikerült katapultálnia. A földet érés azonban az ukrán csapatok közelében történt meg, így fennállt a veszély, hogy elfogják.
Végül sikerült elérnie az orosz gyalogságot, akik a frontvonal mögé szállították kocsival.
Az esetről egy orosz repülőgépes Telegram-csatorna, a Fighterbomber is beszámolt, azt írva: „A pilótát elvitték. Minden rendben van. New Yorkot el kell pusztítani!” (amivel vélhetően nem az Egyesült Államok nagyvárosára, hanem az azonos nevű és a frontvonal közelében fekvő kelet-ukrajnai településre utaltak).
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szerdai élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!