Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Viktor Medvedcsuk oroszbarát ukrán oligarcha jachtja határozatlan időre le van foglalva Horvátországban – közölte az ukrán főügyészség az Ukrajinszka Pravdával.

    Medvedcsuk jachját (az ellene bevezetett ukrajnai szankciókra hivatkozva) már 2022-ben lefoglalták, és az is felvetődött pár hónapja, hogy a hajót értékesítené az ukrán állam. Nemrég viszont arról érkezett hír, hogy az értékesítési folyamat leállt, mert egy horvát bíróság feloldotta a hajó lefoglalását.

    Ez utóbbi információt most az ukrán főügyészség cáfolta. Közlésük szerint a Royal Romance nevű jacht jelenleg is le van foglalva Trogir városában, és két eljárás is zajlik ezzel kapcsolatban Medvedcsuk ellen.

    A főügyészség azzal kapcsolatban is tiszta vizet öntött a pohárba, hogy milyen jogcímen van most lefoglalva a jármű. Önmagában ugyanis a Medvedcsuk elleni ukrán szankciók, amelyek alapján eredetileg a lefoglalás történt, kevesek ahhoz, hogy továbbra is lefoglalva maradjon a hajó (miután e szankciók értelmében csak kétéves időtartamig lehetett ez megtenni).

    Ugyanakkor ezt a problémát megoldották az EU segítségével. 2024. május 27-én az Európai Unió is szankciókat vezetett be Viktor Medvedcsukkal és feleségével szemben, és most a határozatlan idejű uniós szankciók alapján van lefoglalva a jármű – tisztázta a főügyészség, amely jelenleg az ukrán külügyminisztériummal és a nemzetközi partnerekkel együtt dolgozik azon, hogy a jacht végül az ukrán állam birtokába kerülhessen. 

  • Egy orosz pilóta csodával határos módon maradt életben, miután egy Szu–25-ös repülőgépet Pokrovszk irányában egy hordozható légvédelmi rakétarendszerrel lőhettek le – írja az mk.ru.

    Az orosz portál szerint a pilóta gépét a 110. ukrán különálló gépesített dandár lőtte le, de még időben sikerült katapultálnia. A földet érés azonban az ukrán csapatok közelében történt meg, így fennállt a veszély, hogy elfogják. 

    Végül sikerült elérnie az orosz gyalogságot, akik a frontvonal mögé szállították kocsival.

    Az esetről egy orosz repülőgépes Telegram-csatorna, a Fighterbomber is beszámolt, azt írva: „A pilótát elvitték. Minden rendben van. New Yorkot el kell pusztítani!” (amivel vélhetően nem az Egyesült Államok nagyvárosára, hanem az azonos nevű és a frontvonal közelében fekvő kelet-ukrajnai településre utaltak). 

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index szerdai élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:

    Tartsanak velünk ezúttal is!

Rovatok