Kijevet az éjszaka folyamán több hullámban orosz támadó drónok vették célba – írja a The Kyiv Independent. A fővárosban nem sokkal hajnali 1 óra után megszólaltak a légvédelmi szirénák, és csak 6 óra után halkultak el.
Miközben a légvédelem a drónok ellen lépett fel, a portál tudósítói több robbanást, légvédelmi tüzet és a város legalább egy kerületében a fejük felett repülő drónok hangját hallották.
Nem sokkal 5 óra előtt Vitalij Klicsko kijevi polgármester is megerősítette, hogy több drón „a főváros felett és közelében” volt.
Egyelőre nem érkezett jelentés károkról vagy áldozatokról, bár Klicsko elmondta, hogy az egyik drón roncsait Kijev Obolon kerületében, egy lakóház közelében találták meg.
„Az összes orosz támadó drónt, amely Kijevet fenyegette, semlegesítettük” – közölte Szerhij Popko, Kijev város katonai közigazgatásának vezetője a Telegramon közzétett bejegyzésében, hozzátéve, hogy több hullámban támadták a várost különböző irányokból.
Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint a légvédelmi erők újabb ukrán drónt semmisítettek meg a Belgorodi terület felett – írja a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
Szeptember 29-én moszkvai idő szerint körülbelül 21:30-kor meghiúsult a kijevi rezsim kísérlete arra, hogy repülőgép típusú drónok alkalmazásával terrortámadást hajtson végre az Oroszország területén lévő objektumok ellen. Az ukrán pilóta nélküli légi járművet a Belgorodi terület felett a légvédelmi erők szolgálatban lévő légiereje megsemmisítette
– közölte a védelmi minisztérium.
Oroszországnak döntéseket kell hoznia és készen kell állnia azok végrehajtására, mivel az ukrajnai konfliktusba egyre jobban belekeveredik a Nyugat – írja a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.
„Látjuk, hogy a nyugati államok bevonásának mértéke növekvő tendenciát mutat. Ukrajna teljesen utópisztikus módon spekulál arra, hogy Oroszországot »békére kell kényszeríteni«. Ezek téves állítások, és nagyon negatív következményekkel járhatnak Kijev számára” – mondta Peszkov a Moszkva című műsorban.
Peszkov szerint a nemzetközi helyzet alakulása, az Oroszország határai körüli feszültségek eszkalálódása, a nukleáris hatalmak részvétele az ukrajnai konfliktusban Kijev oldalán, a NATO katonai infrastruktúrájának előretörése Oroszország határai felé – „szükségessé teszi a nukleáris doktrína módosítását”.
Kedves olvasóink!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!