A horvát DOK–ING vállalat megkezdte az aknamentesítéshez szükséges felszerelések gyártásának telepítését Ukrajnában, és már irodát is nyitott az országban. Ugyanakkor kifejlesztették és beüzemelték az első ukrán humanitárius aknamentesítésre szolgáló Zmij nevű gépet.
Ezt Julija Szviridenko, Ukrajna miniszterelnök-helyettese és gazdasági minisztere jelentette be az ukrajnai aknamentesítéssel foglalkozó második fórumon – írja az Ukrinform.
Az ukrán mérnökök már megalkották saját aknamentesítési megoldásaikat is. A Zmij gép sikeresen átesett a tanúsításon, a kormány pedig mechanizmusokat vezetett be a hazai gyártók támogatására, többek között az ukrán felszerelések árának 15 százalékos kompenzációját a vásárlók számára.
Megjegyzik, hogy az ENSZ-ügynökségek is vásárolnak ilyen berendezéseket, támogatva az ukrán gyártást.
A kormány jóváhagyta a gépesített aknamentesítési berendezések nemzetközi szabványok szerinti tanúsítási eljárását. Az első DOK-ING járművet az MV–4 szabvány szerint tanúsították.
Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint érdemes fenntartani „egy bizonyos stratégiai kétértelműséget” az ukrajnai háborúval kapcsolatban – írja az Unian ukrán hírügynökség.
„Nem zárható ki külföldi csapatok megjelenése Ukrajnában, és ebben Európa is szerepet játszhat. Ez egy komoly biztonsági válság, szerintem semmit sem szabad kizárni, és érdemes fenntartani egy bizonyos stratégiai kétértelműséget” – nyilatkozta Kallas arra a kérdésre, hogy európai katonák szerepet vállalhatnak-e a háborúban.
Az EU tisztviselője Kijevben tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, a találkozóról posztolt is az X-en. „Azért vagyok itt, hogy megvitassam Ukrajna védelmének konkrét uniós támogatását – fegyverek, pénz, szankciók, katonák kiképzése, politikai és diplomáciai támogatás. Ukrajna győzni fog. Győzni fog a szabadság” – tette hozzá.
Marija Zaharova szerint a „házigazdák” elárulták Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint a Nyugat nem Ukrajnának kívánt segítséget nyújtani, hanem Oroszországot akarták megkárosítani.
Az orosz külügyminisztérium hivatalos képviselője ezzel Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági asszisztensének szavait kommentálta, miszerint Ukrajnának saját magának kell döntenie a konfliktus megoldásához szükséges területek átadásáról.
Zelenszkijt elárulták a vendéglátói. Mindig így árulnak el, mert nem az volt a céljuk, hogy segítsenek Ukrajnának, hanem hogy kárt okozzanak Oroszországnak. A probléma az, hogy sok ukránba bűnösen beleszuggerálták, hogy a két dolog ugyanazt jelenti
– mondta a szóvivő a TASZSZ orosz hírügynökség szemléje szerint.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!