Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök újabb rendeletet írt alá, mely szerint 29 „szélsőséges bűncselekmények” miatt elítélt személyt részesített kegyelemben – írja a reform.news.
Mindannyian megbánták bűneiket, és kegyelemért folyamodtak az államfőhöz. A Belügyminisztérium biztosítani fogja az ellenőrzést törvénytisztelő magatartásuk felett
– közölte az államfő sajtószolgálata a lap szerint. Azt írják, a kegyelemben részesültek között 11 nő és 18 férfi van. Hat 25 év alatti, három nyugdíjas, két fogyatékkal élő és tizenöt krónikus betegségben szenvedő személy is köztük van.
Recep Tayyip Erdogan elnök Gaziantepben fiatalokkal találkozott. A világban zajló fejleményekre rávilágítva a török elnök frappáns kijelentéseket tett – írja a Haberler török portál.
Jelenleg már csak két ember maradt a világ vezetői között. Én és Vlagyimir Putyin. Ezt nem azért mondom, mert itt vagyok, hanem csak a tényt közlöm
– fogalmazott Erdogan, aztán – önmagára utalva – hozzátette azt is:
Emögött a szegény ember mögött 22 éves mandátum van. Majdnem ugyanannyi idő, mint Putyin úrnak. A többiek már mind kiestek.
„A változások folyamatban vannak. Reméljük, hogy a párbeszéd keretében folytatódnak ezek a kapcsolatok” – fűzte még hozzá, vélhetően a közelmúltbeli eseményekre utalva. Közben utalt arra is, hogy „Németországban például akkor ért véget a politika”, amikor Angela Merkel kancellár távozott a hivatalból.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!