Oroszország igazi elitjét az orosz hadsereg katonái jelentik, akik a „különleges hadműveletben” az országukért harcolnak – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő hétfőn a Kremlben egy kitüntetésátadási eseményen az MTI beszámolója szerint.
Az ilyen emberekre továbbra is feltétlenül támaszkodni fogunk. Ők jelentik az ország igazi, nem hamisított, hanem valódi elitjét és büszkeségét
– mondta az elnök, egyebek között azt hangoztatva, hogy: „Senki sem tudja meghódítani vagy megtörni Oroszországot, mert az igazság, a fegyverek ereje és a lelkierő az ő oldalán áll.”
Putyin az Oroszország Hőse aranycsillagjait adta át a Nagy Kreml-palota Szent György-termében, a haza hőseinek napján. Az eseményen több mint háromszáz olyan katona és civil vett részt, aki különleges bátorságot és hősiességet tanúsított.
Recep Tayyip Erdogan elnök Gaziantepben fiatalokkal találkozott. A világban zajló fejleményekre rávilágítva a török elnök frappáns kijelentéseket tett – írja a Haberler török portál.
Jelenleg már csak két ember maradt a világ vezetői között. Én és Vlagyimir Putyin. Ezt nem azért mondom, mert itt vagyok, hanem csak a tényt közlöm
– fogalmazott Erdogan, aztán – önmagára utalva – hozzátette azt is:
Emögött a szegény ember mögött 22 éves mandátum van. Majdnem ugyanannyi idő, mint Putyin úrnak. A többiek már mind kiestek.
„A változások folyamatban vannak. Reméljük, hogy a párbeszéd keretében folytatódnak ezek a kapcsolatok” – fűzte még hozzá, vélhetően a közelmúltbeli eseményekre utalva. Közben utalt arra is, hogy „Németországban például akkor ért véget a politika”, amikor Angela Merkel kancellár távozott a hivatalból.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!