Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „biztonsági okokból” nem használja a Telegramot a privát telefonján, bár a hivatalos oldalára rendszeresen kerülnek fel bejegyzések – írja a The New York Times saját forrásaira hivatkozva.
2022-ben, az orosz támadás előtt az ukrán hírszerzés figyelmeztette az elnököt a Telegramon keresztül történő orosz befolyásolás veszélyeire. Zelenszkij akkor azt mondta, hogy a fenyegetés nem indokolja az alkalmazás teljes betiltását.
A háború kezdetén kiderült, hogy számos ukrán csatornát Oroszországból irányítottak. Ezek többek között olyan híreket terjesztettek, hogy Zelenszkij elmenekült az országból. Az ukrán államfő korábban is használta az alkalmazást, például a 2019-es választási kampány alatt.
Fontos azonban kiemelni, a helyi Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács azt javasolta, hogy az ukrán tisztviselők ne használják a Telegramot hivatalos célokra.
Recep Tayyip Erdogan elnök Gaziantepben fiatalokkal találkozott. A világban zajló fejleményekre rávilágítva a török elnök frappáns kijelentéseket tett – írja a Haberler török portál.
Jelenleg már csak két ember maradt a világ vezetői között. Én és Vlagyimir Putyin. Ezt nem azért mondom, mert itt vagyok, hanem csak a tényt közlöm
– fogalmazott Erdogan, aztán – önmagára utalva – hozzátette azt is:
Emögött a szegény ember mögött 22 éves mandátum van. Majdnem ugyanannyi idő, mint Putyin úrnak. A többiek már mind kiestek.
„A változások folyamatban vannak. Reméljük, hogy a párbeszéd keretében folytatódnak ezek a kapcsolatok” – fűzte még hozzá, vélhetően a közelmúltbeli eseményekre utalva. Közben utalt arra is, hogy „Németországban például akkor ért véget a politika”, amikor Angela Merkel kancellár távozott a hivatalból.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!