Csaknem három évvel az orosz–ukrán háború kitörése után úgy tűnik, hogy a háború végső szakaszához közeledik, és egyre reálisabbak a békemegállapodás kilátásai – állítja Rajan Menon politológus a The New York Timesban megjelent cikkében, amit az Unian ukrán hírügynökség szemlézett. Mint írja, legalább három reális forgatókönyv létezik a háború befejezésére.
Donald Trump visszatérése az amerikai elnökségbe jelentősen befolyásolhatja a háború menetét. Trump azt mondja, hogy gyorsan véget kíván vetni a konfliktusnak, mind az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek megvonásával való fenyegetéssel, mind az Oroszországgal való tárgyalások ösztönzésével. Egyelőre azonban nem mutatott be világos stratégiát a megállapodás elérésére.
Ugyanakkor az amerikai prioritások megváltozhatnak az ázsiai-csendes-óceáni térségre való újbóli összpontosítás javára, Kína megfékezése érdekében. Ez arra készteti az európai országokat, hogy felismerjék: Ukrajna biztonsága elsősorban az ő feladatukká válik. Ukrajna háború utáni biztonságának lehetséges forgatókönyvei a következők:
„A több mint 1000 napos háború után – ami több ezer emberéletet követelt és Ukrajna nagy részét elpusztította – talán közel a vég. De a tartós béke szempontjából az számít, hogy mi történik a háború befejezése után, nem pedig a befagyasztás, amely csak arra lesz elég, hogy Oroszország átcsoportosuljon, és újrapozícionálja magát” – zárta gondolatait a professzor.
Vasárnap reggel elindult az első közvetlen vonatjárat Kijevből Budapestre, és ezentúl naponta fog közlekedni – számolt be a Kárpátalja.ma. Az ukrán állami vasúttársaság szerint ez az egyik legnépszerűbb nemzetközi útvonal.
A vonat vasárnap reggel 10:16-kor indult Kijevből, és Budapestre hétfő reggel 6-ra érkezett meg. Vissza hétfőn 22:40-kor indul a Keleti pályaudvarról és másnap 19:11-re ér be az ukrán fővárosba.
A lap azt írja, úgy alakították ki a vonat menetrendjét, hogy az utasok kényelmesen átszállhassanak az Ausztriába, Romániába, Szlovéniába és más európai országokba tartó járatokra is.
A jegy ára egy fülkés kocsiban 2800 hrivnya, vagyis körülbelül 26 ezer forint.
A jegyek megvásárolhatóak az Ukrzaliznicja mobilalkalmazásban vagy a vasúttársaság honlapján is.
Mike Waltz floridai republikánus kongresszusi képviselő, akit Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadójának választott, vasárnap a CBS News „Face the Nation with Margaret Brennan” című műsorában azt mondta, hogy a megválasztott amerikai elnök jó kapcsolatot ápol Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, amely szerinte kulcsszerepet játszhat az ukrajnai háború befejezésében.
Orbán Viktornak rendszeres kapcsolata van az oroszokkal, és egyértelműen jó a kapcsolata Trump elnökkel
– fogalmazott Mike Waltz, kifejezve a reményét, hogy „az egész világ azt szeretné, ha valamilyen módon véget érne a Kelet-Ukrajnában zajló mészárlás”.
Donald Trump leendő nemzetbiztonsági tanácsadója nem árulta el, hogy a magyar kormányfő Vlagyimir Putyinnak szóló üzenete a leendő amerikai államfővel való találkozóból származik-e, de megjegyezte, hogy „folytatni fogjuk a tárgyalásokat”, és hogy „Trump elnök világossá tette, hogy azt akarja, hogy ez a háború véget érjen”. „Be kell fejeznünk a harcot” – fogalmazott a kongresszusi képviselő, hozzátéve, hogy „ha ez első lépésként valamiféle tűzszünetet jelent, akkor azt alaposan meg fogjuk vizsgálni”.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!