Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Vasárnap reggel elindult az első közvetlen vonatjárat Kijevből Budapestre, és ezentúl naponta fog közlekedni – számolt be a Kárpátalja.ma. Az ukrán állami vasúttársaság szerint ez az egyik legnépszerűbb nemzetközi útvonal. 

    A vonat vasárnap reggel 10:16-kor indult Kijevből, és Budapestre hétfő reggel 6-ra érkezett meg. Vissza hétfőn 22:40-kor indul a Keleti pályaudvarról és másnap 19:11-re ér be az ukrán fővárosba. 

    A lap azt írja, úgy alakították ki a vonat menetrendjét, hogy az utasok kényelmesen átszállhassanak az Ausztriába, Romániába, Szlovéniába és más európai országokba tartó járatokra is. 

    A jegy ára egy fülkés kocsiban 2800 hrivnya, vagyis körülbelül 26 ezer forint. 

    A jegyek megvásárolhatóak az Ukrzaliznicja mobilalkalmazásban vagy a vasúttársaság honlapján is.

  • Mike Waltz floridai republikánus kongresszusi képviselő, akit Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadójának választott, vasárnap a CBS News „Face the Nation with Margaret Brennan” című műsorában azt mondta, hogy a megválasztott amerikai elnök jó kapcsolatot ápol Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, amely szerinte kulcsszerepet játszhat az ukrajnai háború befejezésében. 

    Orbán Viktornak rendszeres kapcsolata van az oroszokkal, és egyértelműen jó a kapcsolata Trump elnökkel

    – fogalmazott Mike Waltz, kifejezve a reményét, hogy „az egész világ azt szeretné, ha valamilyen módon véget érne a Kelet-Ukrajnában zajló mészárlás”.

    Donald Trump leendő nemzetbiztonsági tanácsadója nem árulta el, hogy a magyar kormányfő Vlagyimir Putyinnak szóló üzenete a leendő amerikai államfővel való találkozóból származik-e, de megjegyezte, hogy „folytatni fogjuk a tárgyalásokat”, és hogy „Trump elnök világossá tette, hogy azt akarja, hogy ez a háború véget érjen”. „Be kell fejeznünk a harcot” – fogalmazott a kongresszusi képviselő, hozzátéve, hogy „ha ez első lépésként valamiféle tűzszünetet jelent, akkor azt alaposan meg fogjuk vizsgálni”.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:

    • Oroszország megszólalt a háború lehetséges befejezési dátumáról
    • Az ukrán kormány megtalálhatta, mivel kenyerezheti le Donald Trumpot
    • Drónokkal támadták Csecsenföld fővárosát, és kritikus pontokat vettek célba
    • Maximális fájdalmat okozna Vlagyimir Putyinnak a brit miniszterelnök, cselekvésre sürgette a G7-országokat
    • Hatalmas veszély fenyegeti az ukránokat, nehéz helyzetet teremt az oroszok jól bevált taktikája
    • Ökológiai katasztrófára figyelmeztet az orosz tankhajók miatt a Greenpeace
    • A The Wall Street Journal szerint közeleg a harmadik világháború, de a Nyugat nem áll készen

    Tartsanak velünk ezúttal is!

Rovatok