Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint „a kijevi rezsim elveszíti az államiság jeleit”, azaz teljességgel illegitim, ugyanis nem tartottak választásokat, az alkotmány sem teszi lehetővé az elnök mandátumának meghosszabbítását, a háborús helyzetre való utalásnak sincs értelme – írja az MTI.
Putyin szerint a jelenlegi ukrán hatalom, amelynek forrása a 2014. évi „államcsíny”, nap mint nap bűncselekményeket követ el mind az ukrán, mind az orosz nép ellen.
Volodimir Zelenszkij rendszere nem az ukrán nép érdekeit védi, hanem a támogatóiét, ami abból is látszik, hogy azok, akiknek az érdekeit védelmezi és kiszolgálja, még abba is beleegyeznek, hogy a sorozási korhatárt 18 év alá vigyék le
– mondta. Hozzátette, hogy Oroszország nem az ukrán néppel, hanem a „neonáci rezsimmel harcol”.
Vasárnap reggel elindult az első közvetlen vonatjárat Kijevből Budapestre, és ezentúl naponta fog közlekedni – számolt be a Kárpátalja.ma. Az ukrán állami vasúttársaság szerint ez az egyik legnépszerűbb nemzetközi útvonal.
A vonat vasárnap reggel 10:16-kor indult Kijevből, és Budapestre hétfő reggel 6-ra érkezett meg. Vissza hétfőn 22:40-kor indul a Keleti pályaudvarról és másnap 19:11-re ér be az ukrán fővárosba.
A lap azt írja, úgy alakították ki a vonat menetrendjét, hogy az utasok kényelmesen átszállhassanak az Ausztriába, Romániába, Szlovéniába és más európai országokba tartó járatokra is.
A jegy ára egy fülkés kocsiban 2800 hrivnya, vagyis körülbelül 26 ezer forint.
A jegyek megvásárolhatóak az Ukrzaliznicja mobilalkalmazásban vagy a vasúttársaság honlapján is.
Mike Waltz floridai republikánus kongresszusi képviselő, akit Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadójának választott, vasárnap a CBS News „Face the Nation with Margaret Brennan” című műsorában azt mondta, hogy a megválasztott amerikai elnök jó kapcsolatot ápol Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, amely szerinte kulcsszerepet játszhat az ukrajnai háború befejezésében.
Orbán Viktornak rendszeres kapcsolata van az oroszokkal, és egyértelműen jó a kapcsolata Trump elnökkel
– fogalmazott Mike Waltz, kifejezve a reményét, hogy „az egész világ azt szeretné, ha valamilyen módon véget érne a Kelet-Ukrajnában zajló mészárlás”.
Donald Trump leendő nemzetbiztonsági tanácsadója nem árulta el, hogy a magyar kormányfő Vlagyimir Putyinnak szóló üzenete a leendő amerikai államfővel való találkozóból származik-e, de megjegyezte, hogy „folytatni fogjuk a tárgyalásokat”, és hogy „Trump elnök világossá tette, hogy azt akarja, hogy ez a háború véget érjen”. „Be kell fejeznünk a harcot” – fogalmazott a kongresszusi képviselő, hozzátéve, hogy „ha ez első lépésként valamiféle tűzszünetet jelent, akkor azt alaposan meg fogjuk vizsgálni”.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!