Az Európai Bizottság folyósította Ukrajnának a világ hét legfejlettebb ipari országával (G7) közösen jóváhagyott mintegy 45 milliárd eurós pénzügyi támogatás első, hárommilliárd eurós részletét − tájékoztatott a brüsszeli végrehajtó testület pénteken.
A pénzügyi támogatási csomag egy legfeljebb 35 milliárd eurós rendkívüli makroszintű kölcsönt, valamint egy olyan hitel-együttműködési mechanizmust foglal magában, amely 45 milliárd euróig nyújtott hitelek visszafizetésében segíti Ukrajnát. A makroszintű pénzügyi támogatás (MFA) keretében az orosz központi banknak az uniós bankokban befagyasztott pénzeszközeiből származó kamatbevételeket bocsátják Ukrajna rendelkezésére.
A pénzeszközök − a tervek szerint − segítenek Ukrajnának az EU-kölcsön, valamint a G7-partnerek által nyújtott kölcsönök költségeinek fedezésében és a hiteltörlesztésben. Míg a mechanizmus pénzeszközei a hitelek költségeinek fedezésére és visszafizetésére szolgálnak, Kijev az MFA-ből származó összeget saját belátása szerint használhatja fel.
A kölcsön folyósításának feltétele, hogy Ukrajna továbbra is elkötelezze magát a hatékony demokratikus mechanizmusok fenntartása és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett, valamint további, egy egyetértési megállapodásban rögzíteni tervezett politikai feltételek teljesítése mellett.
Az EU által Oroszországgal szemben bevezetett szankciók részeként 2022 februárja óta az orosz központi banknak a tagállamok pénzintézeteiben tárolt vagyoni eszközeit, mintegy 210 milliárd euró értékben befagyasztották. A generált profitot éves szinten és a kamatszinttől függően évi mintegy 2,5-3 milliárd euróra becsülik.
Az uniós bizottság pénteken közzétett közleményében hangsúlyozta: az első részlet kifizetése az EU „megingathatatlan elkötelezettségét” bizonyítja, amely szerint segíti Ukrajnát abban, hogy szembe tudjon szállni Oroszországgal a háborújában, fenntartsa a makrogazdasági és fiskális stabilitást, újjáépítse a létfontosságú infrastruktúrát, beleértve az energiarendszereket, és beruházzon a védelmi infrastruktúrába.
A makroszintű pénzügyi támogatás döntő fontosságú Ukrajna sürgető költségvetési szükségleteinek kielégítésében, amelyek − mint írták − jelentősen megemelkedtek az elhúzódó háború miatt. A kölcsönt Ukrajna közvetlenül katonai kiadásainak fedezésére is felhasználhatja, beleértve a védelmi infrastruktúrát is − írta az MTI.
Az ukrajnai háború kezdete óta az EU tagállamaival együtt közel 134 milliárd eurót biztosított Ukrajna védekezési erőfeszítéseinek és gazdaságának támogatására, hozzájárulva ezzel az alapvető szolgáltatások fenntartásához, valamint az újjáépítéshez, a humanitárius segítségnyújtáshoz és a háború elől menekülőknek nyújtott segítséghez az uniós országok területén − tették hozzá.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az X közösségi oldalon a hitelfolyósítás kapcsán azt írta, hogy a közel három éve tartó háborúval küzdő Ukrajna „továbbra is számíthat barátaira és partnereire”. Az EU és a G7-országok támogatása pénzügyi stabilitást biztosít Ukrajnának, hogy továbbra is harcolhasson a szabadságáért és győzedelmeskedjen − írta az uniós bizottság elnöke.
Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője bejegyzésében hangsúlyozta: a háborút Oroszország indította, ezért neki is kell megfizetnie az árát. A befagyasztott orosz vagyonból származó támogatás segíteni fogja Ukrajna gazdaságát és védelmi erőfeszítéseit − tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.
Újabb kárpátaljai katona esett el az ukrajnai háborúban – közölte a Kárpáti Igaz Szó.
A gyászhír ezúttal a Huszti járásban található Visk közösségből érkezett. A háborúban Szerhij hunyt el. A katona búcsúztatásának napját és időpontját később jelentik be, írta a Viski Községi Tanács a közösségi oldalán.
„Az Európai Unió kész vezető szerepet vállalni Ukrajna támogatásában, ha az Egyesült Államok támogatása alábbhagy” – mondta Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön a németországi Ramstein légitámaszponton megtartott ülésen.
Donald Trump megválasztott elnök és csapata korábban többször is szkeptikusan nyilatkozott az Ukrajnának nyújtott folyamatos amerikai pénzügyi támogatással kapcsolatban. Michael Waltz, Trump leendő nemzetbiztonsági tanácsadója például azt mondta, hogy „egy biankó csekk egyszerűen nem stratégia” – írja a The Kyiv Independent.
Kallas beszédében azt is hozzátette, hogy „az Egyesült Államoknak nem érdeke, hogy Oroszország a világ legerősebb hatalma legyen”, ettől függetlenül az unió kész átvenni a fő támogató szerepét.
Közben a The Wall Street Journal információi szerint Donald Trump csapata olyan javaslattal állhat elő, miszerint hajlandóak lennének továbbra is fegyvereket szállítani Ukrajnába, amennyiben az ország NATO-csatlakozását 20 évre elhalasztják.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!