Szankciókat vezetett be pénteken a Gazprom Nyefty és a Szurgutnyeftyegaz orosz olaj- és gázipari óriásvállalatok ellen a brit kormány. A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint Nagy-Britannia az ukrajnai háború kezdete óta most először alkalmaz szankciós intézkedéseket közvetlenül a két orosz céggel szemben. London az Egyesült Államokkal összehangoltan dolgozta ki az új szankciókat − írta az MTI.
A brit külügyi tárca szerint a Gazprom Nyefty és a Szurgutnyeftyegaz naponta összesen egymillió hordó nyersolajat termel, és ennek piaci értéke a jelenlegi árfolyamon évente hozzávetőleg 23 milliárd dollár. A két cég nyeresége az ukrajnai háború költségeihez is hozzájárul – hangsúlyozza ismertetésében a brit külügyminisztérium.
A tájékoztatás szerint a pénteken bejelentett szankciók célja e jövedelemforrás elapasztása. A nyersolajexportból származó jövedelem létfontosságú az orosz hadigazdaság számára; például 2023-ban az orosz költségvetés bevételeinek hozzávetőleg negyede származott ebből a forrásból − áll a londoni külügyi tárca közleményében.
A minisztérium szerint a két orosz óriáscég elleni szankciók várhatóan jelentős mértékben korlátozzák Oroszország képességét arra, hogy bevételekhez jusson az energiahordozók értékesítéséből. A londoni külügyi tárca szerint Nagy-Britannia folytatja az orosz „árnyékflotta” − vagyis az ukrajnai háború miatt érvénybe léptetett nemzetközi szankciókat kikerülve nyersanyagokat szállító orosz hajók − mozgását akadályozó fellépését is.
London eddig 93 ilyen hajó ellen foganatosított szankciós intézkedéseket, és csak a múlt hónapban egyszerre húsz hajó esetében rendelt el korlátozásokat. Ezek a hajók tavaly 4 millió hordó orosz olajat szállítottak − áll a külügyminisztérium pénteki tájékoztatásában. A Gazprom Nyefty és a Szurgutnyeftyegaz ellen bejelentett szankciós lépések között vagyoneszközök zárolása és szállítási tilalom szerepel.
Újabb kárpátaljai katona esett el az ukrajnai háborúban – közölte a Kárpáti Igaz Szó.
A gyászhír ezúttal a Huszti járásban található Visk közösségből érkezett. A háborúban Szerhij hunyt el. A katona búcsúztatásának napját és időpontját később jelentik be, írta a Viski Községi Tanács a közösségi oldalán.
„Az Európai Unió kész vezető szerepet vállalni Ukrajna támogatásában, ha az Egyesült Államok támogatása alábbhagy” – mondta Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője csütörtökön a németországi Ramstein légitámaszponton megtartott ülésen.
Donald Trump megválasztott elnök és csapata korábban többször is szkeptikusan nyilatkozott az Ukrajnának nyújtott folyamatos amerikai pénzügyi támogatással kapcsolatban. Michael Waltz, Trump leendő nemzetbiztonsági tanácsadója például azt mondta, hogy „egy biankó csekk egyszerűen nem stratégia” – írja a The Kyiv Independent.
Kallas beszédében azt is hozzátette, hogy „az Egyesült Államoknak nem érdeke, hogy Oroszország a világ legerősebb hatalma legyen”, ettől függetlenül az unió kész átvenni a fő támogató szerepét.
Közben a The Wall Street Journal információi szerint Donald Trump csapata olyan javaslattal állhat elő, miszerint hajlandóak lennének továbbra is fegyvereket szállítani Ukrajnába, amennyiben az ország NATO-csatlakozását 20 évre elhalasztják.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!