A legjobb operatőr kategóriájában Lol Crawleyt (A brutalista), Greig Frasert (Dűne: Második rész), Paul Guilhaumét (Emilia Pérez), Ed Lachmant (Maria) és Jarin Blaschkét (Nosferatu) jelölték.
A díjat Lol Crawley nyerte.
Köszönjük kitartó figyelmüket, azt, hogy velünk tartottak, hogy az Indexen követték a 97. Oscar-gála eseményeit. A Los Angeles-i rendezvényen ezúttal nem lett magyar díjazott, pedig a legjobb vágó díjáért egy ország szurkolt Jancsó Dávidnak – akinek short list-jelöléséhez ezúton is gratulálunk!
Pihenjenek jól, vagy kezdjék vidáman a napot!
Az Index stábja
És az este legfontosabb pillanata, a legjobb filmért járó díj, amiért idén szinte verekedés volt, és aligha lehetett megtippelni, hogy dönt a filmakadémia. A nyertes az Anora, vagyis Alex Coco, Samantha Quan és Sean Baker producerek – utóbbinak ez a 4. díja. A díjat Meg Ryan és Billy Crystal nyújtották át.
Ők voltak a további jelöltek:
A legjobb női főszereplőnek járó díjért Cynthia Erivo (Wicked), Karla Sofía Gascón (Emilia Pérez), Mikey Madison (Anora), Demi Moore (A szer) és Fernanda Torres (I'm Still Here) versenyzett.
A díjat Mikey Madison nyerte.
Már nincs sok díj hátra az estéből, ezúttal a rendezőkre vetült a reflektorfény. A kategória jelöltjei között Sean Baker (Anora), Brady Corbet (A brutalista), James Mangold (Sehol se otthon), Jaques Audiard (Emilia Pérez) és Coralie Fargeat (A szer) volt.
A filmakadémia döntése értelmében a legjobb rendezőnek járó elismerést Sean Baker nyerte – ez ma a 3. Oscar-díja –, amit Quentin Tarantino adott át.
A legjobb férfi főszereplő kategóriában idén Adrain Brody (A brutalista), Timothée Chalamet (Sehol se otthon), Colman Domingo (Sing Sing), Ralph Fiennes (Konklávé) és Sebastian Stan (The Apprentice – A Trump-sztori) versenyeztek.
A díjat Adrien Brody nyerte. Az elismerést Cillian Murphy adta át. A színész könnyeivel küszködve vette át a díjat. Az élet törékenységéről, a szeretet fontosságáról beszélt, hogy nem szabad hagyni a gyűlöletet szabadon pusztítani. Hisz benne, hogy közösen egy szebb és elfogadóbb jövőt érhetünk el.
Oprah Winfrey és Whoopi Goldberg lépett a színpadra, akik Quincy Jonesról emlékeztek meg. A Governors Awards díjai közül idén neki ítélték az Academy Honorary Awardot. Ezután Queen Latifah lépett színpadra, aki egy dalt adott elő.
Mark Hamill érkezett a színpadra, aki a legjobb eredeti filmzenének járó elismerést nyújtja át. Az aranyszobrot Daniel Blumberg kapja A brutalistáért.
A brutalista mellett a Konklávé, az Emilia Pérez, a Wicked és A vad robot volt esélyes még a győzelemre.
A legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában az I'm Still Here, a Lány a tűvel, az Emilia Pérez, A szent füge magja és az Áradás versenyezett.
A nyertes végül a brazil I'm Still Here lett, legyőzve a szintén esélyes Emilia Pérezt.
A legjobb operatőr kategóriájában Lol Crawleyt (A brutalista), Greig Frasert (Dűne: Második rész), Paul Guilhaumét (Emilia Pérez), Ed Lachmant (Maria) és Jarin Blaschkét (Nosferatu) jelölték.
A díjat Lol Crawley nyerte.
Morgan Freeman érkezett a színpadra, hogy megemlékezzen Gene Hackmanről. Mint mondta, két filmen is együtt dolgozhattak. Nagylelkű volt, filmnézők százainak szívét nyerte el. Szerette volna, ha úgy emlékeznek rá, mint aki tisztességes munkát végzett. Freeman hozzátette, ennél jóval nagyobb örökséget hagyott maga mögött.
Miután elbúcsúzott barátjától, Mozart Requiem című gyászmiséjéből a Lacrimosa tétel csendült fel, és kezdetét vette az In Memoriam szegmens, amelyben az elmúlt egy évben elhunyt művészektől búcsúztak, köztük Donald Sutherlandtől, Joan Plowrighttól, Maggie Smith-től, David Lynch-től és James Earl Jonestól.
Az élő szereplős rövidfilm kategóriában az A Lient, az Anuját, az I'm Not a Robotot, a The Last Rangert és a The Man Who Could Not Remain Silentet jelölték.
A díjat az I'm Not a Robot kapta.
A legjobb speciális effekt kategóriájában az Alien: Romolus, a Better Man, a Dűne: Második rész, a Majmok bolygója: A birodalom és a Wicked versenyzett.
A díjat Gal Gadot és Rachel Zegler adta át. Az elismerést a Dűne: Második rész nyerte.
Miles Teller és Miley Cyrus adta át a legjobb hang díját, amelyért a Sehol se otthon, a Dűne: Második rész, az Emilia Pérez, a Wicked és A vad robot volt versenyben.
Az elismerést a Dűne: Második rész viheti haza, pontosabban Gareth John, Richard King, Ron Bartlett és Doug Hemphill.
Az elmúlt hónapokban súlyos tűzvész pusztított Kaliforniában. Los Angeles jelentős része elpusztult. A tűzoltók fáradhatatlan küzdelemmel próbálták visszaverni a lángokat.
A 97. Oscar-gálán előttük tisztelegtek a szervezők. A tűzoltókat, amikor felmentek a színpadra, vastaps fogadta.
A legjobb dokumentumfilm díját a Nincs más földnek ítélték oda. A jelöltek közé tartozott még a Fekete doboz, a Porcelain War, a Háttérzene államcsínyhez és a Sugarcane: Az eltemetett igazság.
Az elismerést Basel Adra, Rachel Szor, Hamdan Ballal és Yuval Abraham vette át.
Az Oscar-gála legjobb rövid dokumentumfilm kategóriájában a Death By Numberst, az I Am Ready, Wardent, az Incidentet, az Instruments of a Beating Heartot és a The Only Girl In The Orchestrát jelölték.
A díjat a The Only Girl In The Orchestra nyerte. Az elismerést Samuel L. Jackson és Selena Gomez adta át.
Conan O'Brien egy igen merész poént is közbeékelt, kijelentve:
Eljutottunk a félidőhöz, úgyhogy itt az ideje, hogy Kendrick Lamar előjöjjön, és elmondja, hogy Drake egy pedofil
– mondta, utalva a két rapper közötti csörtére, ami az idei Super Bowlon csúcsosodott ki, amikor Lamar előadta többszörös Grammy-nyertes Not Like Us című dalát, amiben beleszállt pályatársába, aki emiatt be is perelte őt.
Szinte futószalagon adják át az elismeréseket a gálán, már jön is a következő, amit a legjobb eredeti dalért ítélnek oda. A jelöltek között van az El Mail (Emilia Pérez), a The Journey (The Six Triple Eight), a Like a Bird (Sing Sing), a Mi Camino (Emilia Pérez) és a Never Too Late (Elton John: Never Too Late).
Egy legenda, Mick Jagger adta át az elismerést, akit vastaps fogadott. Az énekes azt állította, a szervezők eredetileg nem is őt, hanem Bob Dylant akarták, ám végül beérték vele. Az aranyszobrot az El Mail viheti haza, a díjat kapja Clément Ducol és Camille, illetve Jacques Audiard.
A legjobb látványtervezés díjára A brutalistát, a Konklávét, a Dűne: Második részt, a Nosferatut és a Wickedet jelölték.
A díjat Ben Stiller adta át a Wicked szakembereinek.
A díjra Monica Barbarót, Ariana Grandét, Felicity Jonest, Isabella Rossellinit, és Zoë Saldañat jelölték. A díjat Zoë Saldaña nyerte az Emilia Pérezben nyújtott alakításáért. Az elismerést örömkönnyekkel küzdve vette át. Zokogva mesélte, hogy büszke amerikai gyermeke bevándorló családjának.
Daryl Hannah adja át a legjobb vágónak járó díjat, amelyért az Anora (Sean Baker), A brutalista (Jancsó Dávid), a Konklávé (Nick Emerson), az Emilia Pérez (Juliette Welfling) és a Wicked (Myron Kerstein) volt versenyben.
A boríték pedig az Anora nevét tartalmazta, így Sean Baker második Oscar-díjat veheti át ma este.
Halley Berry bejelentette, hogy a Governors Awardsból a tiszteletbeli Irving G. Thalberg Memorial Award díjat Barbara Broccolinak és Michael G. Wilsonnak adják a mozikulturáért tett odaadó munkájukért a James Bond filmsorozattal.
A bejelentés után Margarat Qualley táncolt egy James Bond-performanszban, aki A szerben is játszotta Demi Moore fiatalabb énjét. Őt Lisa követte a Blackpinkből, aki a Live and Let Die-t énekelte, majd Doja Cat Diamonds Are Foreveret adta elő, őt követően pedig Raye állt a színpadra. Az énekesnő Adele híres Skyfall című dalát énekelte.
A legjobb smink és haj kategória jelöltjei idén az A Different Man, az Emilia Pérez, a Nosferatu, A szer és a Wicked voltak, ám végül A szer került ki győztesen.
Scarlett Johannson és a 95 éves June Squibb adta át az aranyszobrot Pierre-Olivier Persinnek, Stéphanie Guillonnak és Marilyne Scarsellnek.
A legjobb adaptált forgatókönyvre 2025-ben a Sehol se otthon, a Konklávé, az Emilia Pérez, a Nickel Boyz és a Sing Sing című alkotásokat jelölték.
A díjat a Konklávé kapta. Az elismerést Amy Poehler adta át Peter Straughannak.
A legjobb eredeti forgatókönyv kategóriájában az Anorát, A brutalistát, a Rokonszenvedést, a Szeptember 5-öt és A szert jelölték.
A díjat az Anora írója, Sean Baker nyerte, amit Amy Poehler adott át. Ez forgatókönyvíróként az első Oscar-díja. Beszédében köszönetet mondott a szexmunkás közösségnek, amiért megosztották vele történeteiket.
A legjobb jelmeznek járó díj előtt a műsorvezető elmondta, hogy jelenleg egymilliárdan nézik az Oscar-gála közvetítését. Ennél fogva Conan O'Brien köszöntötte a nézőket angolul, spanyolul, indiaiul és mandarinul is, több kevesebb sikerrel. A közönség tapssal és nevetéssel jutalmazta a közjátékot.
A legjobb jelmeztervezés kategória következik, amelynek jelöltjei Arianne Phillips (Sehol se otthon), Lisy Christl (Konklávé), Janty Yates és Dave Crossman (Gladiátor II.), Linda Muir (Nosferatu) és Paul Tazewell (Wicked).
És a díjat kapja Paul Tazewell a Wickedért, ez volt a második Oscar-jelölése, amit díjra is tudott váltani. Beszédében elmondta, ő az első színes bőrű férfi, aki nyerni tudott ebben a kategóriában.
A legjobb animációs rövidfilm díjára a Beautiful Men, az In the Shadow of the Cypress, a Magic Candies, a Wander To Wonder és a Yuck! voltak esélyesek.
A díjat végül az In the Shadow of the Cypress nyerte. A film alkotója az a két iráni művész, akik majdnem lekésték a gálát.
A legjobb animációs film díját az Áradás kapta, ebben a kategóriában jelölték még az Agymanók 2., az Egy csiga emlékiratai, a Wallace és Gromit: A szárnyas bosszúja és A vad robot filmet.
Az elismerést Andrew Garfield és Goldie Hawn adta át Gints Zilbalodisnak, Matīss Kažának, Ron Dyensnek és Gregory Zalcmannak. Ez az első Oscar-díj, amit Lettország elnyert, ám az Áradás a legjobb nemzetközi filmek között is versenyez.
A legjobb férfi mellékszereplői kategóriában jelölték Yura Borisovot, Kieran Culkint, Edward Nortont, Guy Pearce-t és Jeremy Strongot.
Az elismerést Kieran Culkin nyerte a Rokonszenvedésért. A díjat Robert Downey Jr. adta át.