Könyökpuszival indult Biden és Sanders tévévitája, amit a koronavírus dominált
További Fehér ház cikkek
- Lesz elnöki vita az Egyesült Államokban, Biden és Trump is elfogadta a meghívást
- Joe Biden szerint Donald Trump olyan, mint egy hatéves gyerek
- Donald Trump szerint Washingtonból irányítják az ellene folytatott büntető hadjáratot
- Donald Trumpnak saját elvbarátai vittek be egy gyomrost, ami a győzelmébe is kerülhet
- Donald Trump olyan „alkut” ígért az abortuszról, amely mindenkinek tetszeni fog
Kilenc hónap alatt húszról kettőre csökkent a demokrata elnökjelöltségért versengők száma, és a most vasárnapi tévévita volt az első, amelyen már csak ketten vettek részt: a jelöltség nagy esélyese, Joe Biden volt alelnök és Bernie Sanders vermonti szenátor.
De nemcsak a korábbi jelöltek hiányoztak a stúdióból, hanem a koronavírus miatti elővigyázatosságból a helyszíni közönség is, akik ezúttal nem is tudtak behuhogni vagy nevetni a vita egyes történésein. Ráadásul a vitát az utolsó pillanatban átrakták az arizonai Phoenixből a fővárosba, Washingtonba.
A járvány kitárgyalása mellett előkerült még, hogy melyik jelölt politikai pályafutása hitelesebb, illetve, hogy mindketten hajlandóak lennének női alelnököt választani, sőt, Bidennek ez a feltett szándéka.
Ide is begyűrűzött a koronavírus
Biden és Sanders vitáján, nem meglepő módon, már az első pár percben előkerült a koronavírus, mivel a két demokrata elnökjelölt kézfogás helyett a mostanában népszerű könyökpuszival köszöntötte egymást, ami érthető is, mivel 77 és 78 évesen mindketten a vírus által veszélyeztetett korosztályba tartoznak.
Elbow bump pic.twitter.com/vHxyfOTFDI
— Jennifer Epstein (@jeneps) March 15, 2020
Sanders önmagához híven nagyon magabiztosan tolta a „Medicare for All” programpontját. Igyekezett arról meggyőzni a tévénézőket, hogy egy olyan járvány, mint a mostani, csakis akkor győzhető le, ha az Egyesült Államokban bevezetik a mindenkinek járó, ingyenes egészségügyi ellátást. Szerinte ugyanis ha ott is komolyan elterjed a vírus, akkor látszani fog, hogy a mostani egészségügyi rendszer milyen gyenge lábakon áll, nincs felkészülve egy ilyen válságra.
Egy jónak számító évben, járvány nélkül 60 000 ember hal meg azért, mert nem jut időben orvoshoz. Nyilvánvaló, hogy ez a válság csak súlyosbítja az amúgy sem túl jó helyzetet
Biden ezzel szemben Olaszországgal érvelt, ahol ugyan ingyenes egészségügyi ellátást kapnak az állampolgárok, mégsem tudták megakadályozni a járványt. A volt alelnök szerint egy kívülről jövő problémáról van szó, amely nem a rendszer hiányosságának következménye, sőt semmi köze a kettőnek egymáshoz, így a Medicare for All önmagában nem oldaná meg a koronavírus problémáját. Biden is azt mondta, hogy a szövetségi kormánynak kellene állnia a koronavírushoz köthető minden vizsgálat, kezelés és kórházi ellátás költségeit. Viszont korábban elmondta, hogy ő az Obamacare-t szélesítené ki, és egy olyan állami biztosítási lehetőséget kínálna, ami az ő verziójában megmaradó magánbiztosítókkal versengene.
Az emberek eredményeket akarnak, nem forradalmat
Mint írtuk, az egészségügyön való spóroláshoz szokott amerikaiak a koronavírussal kapcsolatban is képesek lehetnek a fogukhoz verni a garast, ami óriási gondot okozhat. Ráadásul a Huffington Post riportja szerint Seattle-ben, ahol elvileg a biztosítás nélküli emberek szűrését kompenzálja a tagállami vezetés, sehol nem találni ingyenes tesztelést. Az Egyesült Államokban hétfőre 4243 fertőzést regisztráltak, és összesen 75 halálos áldozata volt a vírusnak.
A koronavírusról szóló vitájukban mindketten a másik felet támadták, miközben nem ütöttek le egy magas labdát: Trump megkérdőjelezhető koronavírus-intézkedéseit. Az elnök februárban még „a demokraták hoaxának” nevezte a betegséget, amivel szerinte őt akarják elmozdítani.
A vitán mindkét jelölt belefutott bakikba is a témában: Biden N1HI-ként és nem H1N1-ként hivatkozott a sertésinfluenzára, Sanders meg egyszer egyenesen az ebolával keverte össze a koronavírust.
Viszont nem volt véletlen, hogy a vita első harminc percét teljesen a koronavírus kérdése foglalta el: az NBC News múlt keddi exit pollja szerint a demokrata választók több mint felénél szempont volt, hogy ki hogyan kezelné a helyzetet, a járvány pedig nagyon fontos eleme lett a kampányoknak.
Biden megígérte a női alelnököt
A másik fontos pontja a vitának az volt, amikor Biden ígéretett tett arra, hogy
ha megválasztják, női alelnököt szeretne választani, hogy a kormány reprezentálja magát az országot is.
Ezt akkor jelentette ki, amikor azt kellett kifejteniük, hogy a kabinetjük hogyan kezeli majd a problémákat, amelyek a nőket érintik. A CNN már odáig ment, hogy emiatt a már versenyből kiszállt Amy Klochubart, Elisabeth Warrent és Kamala Harrist nevezte meg a „vita nyerteseiként”. Azt pedig már csak emlékeztetőként említenénk meg, hogy az Egyesült Államokban az elmúlt évek egyik legtrendibb politikai témája a női egyenjogúság, amely mellett Biden, aki a fehér, heteroszexuális, férfi politikus tökéletes megtestesítője most egyértelműen kiállt.
Sanders egyébként követte ebben Bident. „Minden valószínűség szerint” ő is női alelnököt választ majd, de hozzátette: nem fogja annyira elkötelezni magát, mint vetélytársa, és szerinte nem csak az lényeges, hogy nő legyen az alelnök, hanem az is, hogy progresszív nézeteket valljon.
Sanders tovább küzd
A kezdeti győzelmek után az elmúlt hetekben Sanders nagyon nehéz helyzetbe került. Biden eléggé odavágott neki a szuperkedden, egy hete is több helyen győzött, amivel már majdnem bebiztosította magának a demokrata elnökjelölti címet. Sanderst azonban nem olyan fából faragták, hogy feladja, sőt, úgy tűnik, hogy az utolsó pillanatig küzdeni fog.
Az emberek ismerik, mit tettem le eddig. Már harminc éve az ország munkáscsaládjai mellett állok ki. Mindenféle érdekért kiálltam. És a Fehér Házban is ezt fogom tenni. Ez pedig nagyon más előélet, mint Joe-é.
– mondta Sanders, akinek stratégiája főleg azon alapult, hogy míg ő harminc éve ugyanazokat a nézeteket vallja, és ezért harcolt a karrierje során, addig Biden neve több vitatható üggyel is összefüggésbe került szenátorként. Sanders ezt kihasználva több ügyet is felsorolt, amely mellett Biden nem állt ki, vagy éppen ellene dolgozott, és amelyek nem egyeznek a demokraták mai értékrendjével. Biden korábban:
- támogatta, hogy megvágják a kormány nyugdíjprogramjának támogatását,
- megszavazta a melegházasság tilalmát,
- annak idején az iraki háború mellett tette le a voksát,
- és az abortuszok állami támogatásának tilalma mellett állt.
Sanders (kissé öreges megfogalmazással) azt javasolta a tévénézőknek, hogy „menjenek rá a YouTube-ra”, és nézzék meg a saját szemükkel, hogy 1995-ben hogyan nyilatozott Biden a társadalombiztosítás költségvetésének csökkentéséről a szenátusban.
Összességében egyik jelölt sem tudott a másik fölé kerekedni, mindkettőjüknek voltak erős és gyenge pillanatai. Sanders nem igazán tudta érvényesíteni az egészségügyi rendszerről való gondolatait, Biden pedig a jó fellépése ellenére is bakizott itt-ott.
A BBC szerint lehetséges, hogy a mostani lesz az utolsó elnökjelölti vita a demokrata jelölt megválasztásáig. Kedden elvileg négy újabb államban, Arizonában, Floridában, Illinois-ban és Ohióban szavaznak. Mindegyikben Biden volt az esélyes előzetesen.
Viszont Sanders arról is beszélt, hogy a kialakult helyzetben nem biztos, hogy jó megtartani a héten ezeket a szavazásokat. A később szavazó Georgia és Louisiana már elhalasztotta a saját előválasztását a koronavírus-járvány miatt.