Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Noha Christopher Nolan „Oppenheimer” eposza várhatóan tarolni fog ma, néhány nappal ezelőtt több híresség, valamint J. Robert Oppenheimer unokája, Charles is aláírt egy nyílt levelet a nukleáris leszerelésért a Make Nukes History kezdeményezés részeként – közölte az Euronews.

    „Művészként és szószólóként fel akarjuk emelni a hangunkat, hogy emlékeztessük az embereket, hogy míg Oppenheimer mára már történelem, a nukleáris fegyverek nem” – áll a nyílt levélben, amelyet közzé tett a L.A. Times. „Ilyen bizonytalan időkben még egy nukleáris fegyver is túl sok. Családjaink, közösségeink és világunk védelme érdekében meg kell követelnünk a világ vezetőitől, hogy semmisítsék meg a nukleáris fegyvereket.”

    A levelet többek között az Oppenheimer szereplői, Matthew Modine és Tony Goldwyn, valamint Ellen Mirojnick jelmeztervező is aláírták, de hozzájuk csatlakozott még Emma Thompson, Julianne Moore, Michael Douglas, Ellen Burstyn, Jane Fonda, Christoph Waltz, Lily Tomlin, Alan Cumming, Annie Lennox, Rosanna Arquette és Viggo Mortensen is.

  • A legjobb animációs rövidfilm Dave Mullins és Sean Lennon a War Is Over című alkotása lett. A John Lennon és Yoko One zenéje által inspirált 11 perces animációs film egy alternatív első világháborús valóságban játszódik.

  • Egy kiszivárgott fotó szerint ebben a sorrendben kerülnek átadásra az aranyszobrok a gálán: 

  • Mint ismert, a Barbie című film a 2023-as év egyik legnagyobb dobása volt, ám sokakat meglepett, hogy ennek ellenére a produkció főszereplője, a szőkeséget alakító Margot Robbie nem kapott jelölést a legjobb színésznő kategóriában. Azonban tekintve, hogy az alkotás egyik producere, a legjobb film kategóriában még van esélye nyerni. A színésznő látszólag visszavágásként egy teljesen fekete szettben jelent meg a gálán, amely mindenhez köthető, csak a Barbie-hoz nem.

  • A legjobb női mellékszereplőnek járó díjért Emily Blunt (Oppenheimer), Danielle Brooks (Bíborszín), America Ferrera (Barbie), Jodie Foster (Nyad) és Da'Vine Joy Randolph (The Holdovers) versenyzett. A nyertesnek többen adták át a díjat, köztük a magyar származású Jamie Lee Curtis, akik hosszú beszédben emelték ki a jelöltek erényeit. A borítékban végül Da'Vine Joy Randolph neve lapult, így ő kapja a 96. Oscar-gála első aranyszobrát.  

    Mindig más akartam lenni, és rá kellett jönnöm, hogy csak magamat kell adnom. Köszönöm, hogy észrevettetek, és tudattátok velem, hogy elég vagyok

    – mondta beszédében. 

  • Noha ma már kevesebb mint egy perc a limit, amennyit egy díjazott szónokolhat a pódiumon, nem volt ez mindig így. Most ha valaki túllépi a 45 másodperces korlátot, hangjelzés figyelmezteti arra, érdemes rövidre zárnia mondandóját. Azonban az Oscar történelmének kezdetén még nem keverték le a beszédeket, így eshetett meg, hogy a leghosszabb szónoklat rekordtartója bő hét percig beszélt.

    Greer Garson angol származású színésznő Mrs. Miniver című filmjével szerezte meg a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat. Noha élete során összesen hétszer jelölték a díjra, egyedül 1943-ban nyerte el azt, amikor ominózus beszédét is megtartotta.

    Öt évvel ezelőtt idegenként érkeztem ebbe az országba. Mindig is nagyon büszke voltam, hogy részese lehetek ennek az iparágnak és közösségnek. Mindenkitől, akivel találkoztam vagy akivel együtt dolgoztam, olyan feltétlen kedvességet kaptam, hogy sokáig el sem hittem, hogy ez mind igaz, de ma este tudtomra adtátok, hogy valóban tárva-nyitva barátságotok ajtaja

    – fogalmazott akkor a színésznő.

    Beszédében többek közt a díjátadók természetéről, hangulatiságáról és világáról is beszélt, valamint arról, hogy noha mindenki szeretné megnyerni a díjat, valójában mindenki győztes, aki ott ül. Beszédének felvétele mindazonáltal nem maradt meg teljesen, csupán a 3 perc 56 másodperc maradt meg az utókornak.

  • Jimmy Kimmel, az est házigazdája már a hosszúsággal poénkodik. A legjobb film kategóriában jelölt alkotások idén elképesztően hosszúra sikeredtek:

    átlagosan 2 óra 23 perces filmekről beszélhetünk. 

  • Jimmy Kimmel negyedjére vállalta el az Oscar-gála vezetését, amelyet idén egy igen kellemetlen monológgal indított. A Barbie című filmet méltatta, ezáltal kvázi kimosdatva az amerikai filmakadémiát, amely nem ismerte el kellően a produkciót – tekintve, hogy sem annak rendezőjét, Greta Gerwiget, sem a főszereplőjét, Margot Robbie-t nem jelölték. A baklövésüket egyébként egy reklámban is kifigurázták azóta. 

  • Az idei Oscar-jelöltek között szép számmal találni olyanokat, akiket elsőként ér az a megtiszteltetés, hogy esélyük nyílik arany szoborral hazatérni. Közéjük tartozik az Oppenheimer főszereplője, Cillian Murphy, aki talán a legesélyesebb a díj megnyerésére a legjobb színész kategóriában. Továbbá az alábbi művészek is idén kapták meg első Oscar-jelölésüket: 

    • Emily Blunt (Oppenheimer),
    • Danielle Brooks (The Color Purple),
    • Sterling K. Brown (American Fiction),
    • Colman Domingo (Rustin),
    • America Ferrera (Barbie),
    • Lily Gladstone (Megfojtott virágok),
    • Sandra Hüller (A zuhanás anatómiája),
    • Da'Vine Joy Randolph (The Holdovers),
    • Jeffrey Wright (American Fiction).
  • Téli szünet című film öt jelölést kapott – Legjobb film, Legjobb színész, Legjobb női mellékszereplő, Legjobb eredeti forgatókönyv. Legjobb vágás kategóriában –, viszont épp a forgatókönyvön elbukhat az egész – írta meg az Euronews.

    Alexander Payne filmjét, amelynek forgatókönyvét elvileg David Hemingson írta, plágiummal vádolják. A Luca és a Paddington 2 írója, Simon Stephenson szerint ugyanis a történet, a karakterek, a téma, a hangnem és egyes helyeken soronként a szöveg is egyezik.

    Akár nyer a Téli szünet, akár nem, kínos folytatásra számíthatunk.

  • Robert De Niro és Leonardo DiCaprio párosa először 1993-ban játszott együtt az Ez a fiúk sorsa című filmben, azonban harminc évvel később, 2023-ban a veterán filmlegenda, Martin Scorsese filmjére újra összeálltak. A két film között is volt, hogy közös projektben szerepeltek, például a Marvin szobája 1996-ban. A két Oscar-díjas színész, noha számos alkalommal dolgozott külön-külön a rendezővel,

    a Megfojtott virágok című filmnél fordul először az, hogy hárman egy projektben alkotnak.

    Scorsese új filmje nagy esélyekkel indul az estének, ugyanis tíz Oscar-jelöléssel áll a rajtvonalra. Az alkotás a Golden Globe-on is hét jelölést szerzett, azonban díjat egyedül Lily Gladstone kapott mint legjobb női főszereplő.

    Gladstone a 96. Oscar-gála az egyik legnagyobb esélyese, aki Annette Beninggel, Sandra Hüllerrel, valamint Carey Mulligannel küzd a díjért, valamint a másik nagy közönségkedvenccel, Emma Stone-nal – aki szintén Golden Globe-ot nyert idén.

  • Ariana Grande már úton volt a gálára, a 24 órán át elérhető Instagram-sztorijába posztolt egy képet, amihez csak annyit írt: dugó.

    Az énekesnő rózsaszín szettet visel, amihez egy hatalmas, színben passzoló nyakéket vett fel. 

  • Messi kutya (Egy zuhanás anatómiája) külön széket is kapott a gálán. Igazi celeb ez az eb.

    Ennél cukibb dolgot ma már biztos nem fogunk látni.

  • A palesztin zászlót ábrázoló kitűzővel jelent meg a vörös szőnyegen az Egy zuhanás anatómiája két sztárja, Milo Machado-Graner és Swann Arlaud.

     Az X kommentelőinek tetszett a gesztus, bár volt, aki megjegyezte, hogy miért kell politikát vinni a díjátadóba...

  • Az Oscar-gálák eddigi történelmében megannyi kellemetlen esetnek lehettek már szemtanúi a nézők. Minden bizonnyal a részt vevő hírességek egyik legnagyobb rémálma, hogy elesnek, Jennifer Lawrence például majdhogynem a színpadra esett fel még 2013-ban. Még el sem kezdődött az idei Oscar-gála, de már megvolt az első zakózás, méghozzá a youtuber Liza Koshy-tól, aki a vörös szőnyegen omlott össze. 

  • Megkockáztatjuk, hogy megtaláltuk a 96. Oscar-gála legcsúnyább ruhakölteményét. Erika Alexander öltözéke botrányos.

    Bár a szett felső része letisztult és vállalható, a fekete tüllszoknya rózsaszín-mentazöld habos-babos fodrokkal valódi divatkatasztrófa. Senki nem szólt neki, hogy ezt nem kéne?

  • Már megszokhattuk, hogy Billie Eilish az öltözködését tekintve nem mondható túl átlagos előadónak. Korábban nyilatkozott arról, hogy amiatt kezdett el bővebb ruhákat hordani, hogy elfedje az idomait, és ne a külseje alapján ítéljék meg. Az utóbbi években ugyanakkor elkezdett nőiesebben öltözködni, ami az idei Oscar-gálára választott szereléséről is lerí. Szende diáklányként jelent meg a vörös szőnyegen, míg korábban megesett, hogy talpig Gucciban érkezett a gálára. 

  • Bradley Coopert a jelölések királya, akit színészként ötször, forgatókönyvíróként kétszer, producerként pedig háromszor jelölték eddig Oscar-díjra. Idén Maestro című alkotásával háromszorosan várja a 96. gálát

    ugyanis producerként, színészként és íróként egyaránt esélyes az elismerésre.

    Új filmje a Golden Globe-on elhasalt, ahol a művészt karrierje során eddig hatszor jelölték, de egyetlen díjat sem kapott meg. Mostani alkotása a BAFTA-n sem váltotta be a hozzá fűzött reményeit. Amennyiben idén sem sikerül villantania, Bradley Cooper 12-szeresen Oscar-jelölt művésszé válik.

  • Mihalek Zsuzsán kívül másik magyar közreműködő is izgulhat ma este, noha csak közvetlenül érintett. A Robot Dreams című filmről van szó, illetve annak betétdaláról, amelyet a zongorazseni Péter Bence ad elő. A már eddig is számos díjat bezsebelő film A Legjobb Animációs Film kategóriában esélyes. 

    „Nagyon jólesett, amikor érkezett egy levél azzal, hogy a spanyol filmkészítőknek megtetszett az Earth, Wind and Fire ’September’ című átíratom és felkértek egy együttműködésre” – mesélte Bence, aki örömmel mondott igent a közös munkára. „Azóta pedig örömmel látom, hogy a film milyen sikeres a különböző fesztiválokon, nagyon szurkolok, hogy az Oscar szobor is az alkotók polcára kerüljön” – tette hozzá a virtuóz zongorista. 

  • A High School Musical sztárja, Vanessa Hudgens első gyermekét várja. A színésznő a vörös szőnyegen fekete szettben mutatta meg gömbölyödő hasát a fotósoknak.

    Hugdens tavaly házasodott össze Cole Tucker baseballjátékossal – leenbő kisbabájuk pedig minden bizonnyal a gála legfiatalabb résztvevője.

  • Régóta hagyomány az Oscar-gálán, hogy a legjobb eredeti betétdal kategória jelöltjei fellépnek a díjátadón, ami idén sem lesz másképp. Annyi csavar ugyanakkor van, hogy a Barbie című filmben felcsendülő két szerzemény is élőben lesz hallható. Az egyik ráadásul nem egy énekestől, hanem a színész Ryan Goslingtól. Nem mellesleg a Critics' Choice Awardson az I'm Just Ken már bezsebelt egy díjat, de nagy valószínűséggel a film másik alkotása, a Billie Eilish által énekelt What Was I Made For? lesz a befutó.

    Az alábbi dalok lesznek majd hallhatóak élőben a gálán:

    • The Fire Inside – Becky G (zene és dalszöveg: Diane Warren)
    • I'm Just Ken – Ryan Gosling és Mark Ronson (zene és dalszöveg: Mark Ronson és Andrew Wyatt)
    • It Never Went Away – Jon Batiste (zene és dalszöveg: Jon Batiste és Dan Wilson)
    • Wahzhazhe (A Song For My People) – Scott George és the Osage Singers (zene és dalszöveg: Scott George)
    • What Was I Made For? – Billie Eilish és Finneas O'Connell (zene és dalszöveg: Billie Eilish és Finneas O'Connell)
  • Fellélegezhetnek az ebszerető filmszeretők, ugyanis Messi kutyus mégis eljutott az Oscar-gálára. Bár korábban arról cikkeztek, hogy a merle border collie – az Egy zuhanás anatómiája című film négylábú sztárja – nem utazik Los Angelesbe, ez most megdőlni látszik.

     Az X-en tűnt fel a poszt, amelyben a kutya a házigazda Jimmy Kimmel mellett ül. Messi látszólag már nagyon izgul...

  • Izgalmas este elébe néz a Megfojtott virágok szereplője, Lily Gladstone, az első őslakos amerikai, aki a legjobb színésznő kategóriában versenyezhet az aranyszoborért. A Golden Globe-díjátadón már sikerült győzedelmeskednie, így nincs kizárva, hogy ezúttal is sikerrel jár. Ha így alakul – és erre nagy esély van –, történelmet ír. 

    Érdemes kiemelni ugyanakkor, hogy nem Gladstone az első őslakos, akinek lehetősége nyílik Oscar-díjat hazavinni, mivel a Roma mexikói származású színésznője, Yalitza Aparicio és A bálnalovas új-zélandi színésznője, Keisha Castle-Hughes korábban már kaptak jelölést.

  • A Cillian Murphy főszereplésével készült Oppenheimert 13 jelöléssel jutalmazta az amerikai filmakadémia, és amennyiben végül mindet díjra tudja váltani, rekordot dönthet. A legtöbb aranyszobrot nyert alkotások ugyanis az 1998-as Titanic, az 1960-as Ben Hur és a 2004-es A Gyűrűk Ura: A király visszatér áll egyenként 11 jelöléssel, így az Oppenheimernek 11 elismerés bezsebelése is elég ahhoz, hogy a csúcstartók sorába emelkedjen.

    Korábban egyébként előfordult már, hogy egy több Oscar-jelöléssel jutalmazott produkciónak végül egy elismerést sem ítéltek oda. Közéjük tartozik az 1985-ös The Color Purple nevezetű alkotás, ami a 11 jelöléséből egyet sem váltott díjra, ahogy a 2013-as American Hustle sem.

Rovatok