Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Köszönjük, hogy velünk tartottak ezen a márciusi hajnalon!

    A 96. Oscar-gála tartogatott ugyan meglepetéseket, miközben számos várt és remélt elismerést is igazolt, ám a legfényesebben ragyogó aranyszobor minden bizonnyal Mihalek Zsuzsáé, akinek szívből gratulálunk az Oscar-díjához!

    Az elismerést a legjobb látványtervezés kategóriájában harmadmagával kapta a Szegény párák című filmért James Price és Shona Heath társaságában. 

    Mihalek Zsuzsa sajnos nem tudott részt venni a díjátadón.

    Ebben a kategóriában a Barbie-n kívül a Megfojtott virágok, a Napoleon és az Oppenheimer volt még versenyben.

  • Az est sztárja kétségkívül Messi volt, aki búcsúzásképp levizelte Matt Damon csillagát.

  • Az Oppenheimer lett a 96. Oscar-díjátadó sztárja. Al Pacino adta át a szobrot a győztesnek, de úgy tűnik, nem várta meg, amíg felkonferálják a filmeket. Szinte ki sem lépett a színpadra, már fel is csapta a borítékot és felolvasta a győztes film címét...

  • A legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat idén szinte minden rangos eseményen Christopher Nolan nyerte az Oppenheimerért. Noha várható volt a siker, azért komoly ellenfelekkel nézett szembe:

    • Justine Triet (Egy zuhanás anatómiája),
    • Martin Scorsese (Megfojtott virágok),
    • Yorgos Lanthimos (Szegény párák),
    • Jonathan Glazer (Érdekvédelmi terület).

    A papírforma bejött. A díjat a háromszoros Oscar-díjas Steven Spielberg adta át.

  • A legjobb színész kategóriával ellentétben a színésznőket illetően már nem lehetett egyértelműen kijelenteni, ki térhet majd haza az aranyszoborral, mivel a korábbi díjátadók eredményeit tekintve Emma Stone és Lily Gladstone is egyenlő esélyekkel indult. Az amerikai filmakadémia azonban Emma Stone-nak ítélte oda végül a díjat – akinek időközben szét is jött a ruhája a nagy örömködésben, és látszólag aligha számított arra, hogy ő fog nyerni. 

    Rajtuk kívül még Annette Bening, Sandra Hüller és Carey Mulligan volt jelölve ebben a kategóriában. 

  • Cillian Murphy nyerte meg a legjobb színésznek járó díjat. Az ír színésznek ez az első Oscar-díja: az Oppenheimer című filmben nyújtott alakításával érdemelte ki a győzelmet.

  • A nemrég elhunyt Alekszej Navalnijról szóló videóval vette kezdetét a múlt évben elhunyt művészekről megemlékező In Memoriam szekció. Több között Ryan O'nealről, Matthew Perryről, Tina Turnerről és Sir Michael Gambonról emlékeztek meg, miközben a Time To Say Goodbye-t énekelte Andrea Boccelli és fia, Matteo. 

  • Bejött a papírforma, és a Golden Globe-díj után az Oscar-szobrot is bezsebelte a 22 éves Billie Eilish, illetve testvére, Finneas O'Connel a Barbie című filmhez írt dalukkal, a What Was I Made For?-ral – amelyet elő is adtak korábban a gálán. A további jelöltek az alábbiak voltak:

    • The Fire Inside (Flamin' Hot: Egy pikáns sikertörténet),
    • I’m Just Ken (Barbie),
    • It Never Went Away (American Symphony),
    • Wahzhazhe (A Song for My People) – Megfojtott virágok.
  • A legjobb filmzene Oscar-díjáért folytatott küzdelem idén rekordkísérlettel párosult. John Williams a világ egyik legtöbbször jelölt filmese, 54-szer szállt versenybe a díjért, amivel második a csúcstartó az 59 jelöléssel bíró Walt Disney után. 2024-ben az új Indiana Jones-filmmel jelentkezett.

    Vetélytársai voltak:

    Laura Karpman (American Fiction),

    Robbie Robertson (Megfojtott virágok),

    Ludwig Göransson (Oppenheimer),

    Jerskin Fendrix (Szegény párák).

    A győztes Ludwig Göransson, akinek a mostani volt a harmadik jelölése és első Oscar-díja. Az elismerést Ariana Grande és Cynthia Erivo adták át.

  • Ide az Oscart Ryan Goslingnak! A Barbie sztárja Slashsel adta elő az I'm Just Ken című slágert, ami kétségkívül az est fénypontja volt. Rózsaszín ködben úszott a színpad, na meg a közönség is. Mark Ronson (a dal szerzője) basszusgitáron nyomta, Gosling pedig megénekeltette a közönséget: Margot Robbie és Emma Stone is beszállt a buliba, a színész pedig még az operatőrnek is kezet csókolt.

    (A dalt egyébként a legjobb eredeti betétdal kategóriában jelölték a díjra.)

  • Mint kiderült, demonstrálók miatt késett néhány sztár a díjátadóról. A Highland Avenue forgalmát több mint 30 percre teljesen leállították tüntetők, ezért sokan járműveikben ragadtak, így kénytelenek voltak kiszállni, hogy az út hátralévő részét gyalog tegyék meg.

    A 2024-es Oscar-gála tehát ezért kezdődött hat perccel később, ám a demonstrálóknak azt a céljukat, hogy meghiúsítsák az egész ceremóniát, nem sikerült elérniük.

  • A legjobb hang kategóriában az Érdekvédelmi terület lett a befutó: Tarn Willers és Johnnie Burn vehette át a szobrokat.

  • A legjobb élőszereplős rövidfilmek esetében a The After, az Invincible, a Knight of Fortune, a Red, White and Blue és a The Wonderful Story of Henry Sugar közül dőlt el, ki kaphatja az elismerést. A filmakadémia utóbbi javára döntött, az Oscar-nyertes a The Wonderful Story of Henry Sugar. 

  • A legjobb operatőri munkáért járó díj jelöltjei:

    • A gróf című chilei horror-vígjáték,
    • a Megfojtott virágok,
    • a Maestro,
    • a Szegény párák,
    • továbbá az Oppenheimer voltak.

    Az Oscart Zendaya adta át. Nyertese Hoyte van Hoytema az Oppenheimer operatőre.

  • A legjobb dokumentumfilm a 20 nap Mariupolban lett: ez az első ukrán Oscar-díj.

  • Következik a legjobb rövid dokumentumfilmnek járó díj. A jelöltek között a The ABCs of Book Banning, a The Barber of Little Rock, az Island In Between, a The Last Repair Shop és a Nǎi Nai & Wài Pó. Az aranyszobrot pedig a The Last Repair Shop viheti haza.

  • Még mindig a legendás Katharine Hepburn a legtöbb Oscar-szobrot  magáénak tudó színésznő, főszereplő kategóriában. Négy díját és 12 nominálását eddig senki sem tudta lekörözni, annak ellenére, hogy utolsó Oscarját 1982-ben kapta, az Aranytóért.

    Ingrid Bergman, Elizabeth Taylor, Frances McDormand és Meryl Streep követi a sorban, és bár Bergman és Taylor már nem is tudja őt behozni, McDormand és Streep még esélyes lehet. Annál is inkább, mert jelölésben már abszolúte Meryl Streep vezet, ő mintegy 18 alkalommal izgulhatott eddig.

  • A legjobb eredeti betétdal kategóriában jelölt dalát, az It Never Went Away-t adta elő épp Jon Baptiste, amely az American Symphony filmben volt hallható. Az énekes egy szál zongorával állt színpadra. 

  • A legjobb vágásért 2024-ben igazán szoros verseny volt. Az év legnagyobb sikerű filmjei küzdöttek az elismerésért: az Egy zuhanás anatómiája, a Téli szünet, a Megfojtott virágok, a Szegény párák és az Oppenheimer.

    Az Ikrek híres színészpárosa, Danny Devito és Arnold Schwarzenegger adta át a díjat Jennifer Lame-nek az Oppenheimerért, amely az első jelölése és Oscar-győzelme. Ez a Christopher Nolan gigafilmjének második díja a 96. Oscar-gálán.

  • A legjobb vizuális effektusok kategóriát a Godzilla Minus One nyerte meg. A csapat tagjai: Sibuja Kijoko, Takahashi MaszakiNojima Tatsuji és Jamazaki Takasi.

  • Újabb fontos kategória következett, a legjobb férfi mellékszereplő, amelyben Sterling K. Brown (American Fiction), Robert De Niro (Megfojtott virágok), Robert Downey Jr. (Oppenheimer), Ryan Gosling (Barbie) és Mark Ruffalo (Szegény párák) vívott meg egymással. A filmakadémia Robert Downey Jr.-nak ítélte oda az elismerést, amely az első Oscar-díj a színész számára. 

  • Még sok díj van hátra, azonban elöljáróban kijelenthető, hogy az Oppenheimer már biztosan nem dönt rekordot az este, mivel öt díjat is elbukott. Sőt egyetlen elismerést sem zsebelt még be az este folyamán, míg a Szegény párák már hármat. 

  • A 96. Oscar-gála nemzetközi filmjei közt öt ország alkotásai versengtek a legjobbnak járó aranyszoborért. Olaszországból az Én vagyok a kapitány, Japánból a Tökéletes napok, Spanyolországból A hó társadalma, Németországból A tanári szoba, az Egyesült Királyságból pedig az Érdekvédelmi terület című alkotást jelölték.

    A legjobbnak járó díjat Dwayne Johnson és Benito Antonio Martínez Ocasio, szakmai nevén Bad Bunny adták át. A nyertes az Egyesült Királyságból származó alkotás, az Érdekvédelmi terület.

  • A legjobb jelmeztervezés kategóriában a Szegény párák jelmeztervezője, Holly Waddington győzött. A szobrot John Cena adta át – meztelenül. (A jelenet utalás volt az 1974-es eseményre, amikor Robert Opel szaladt át pucéran a színpadon).

  • A legjobb látványtervezés kategóriának köszönhettük az idei újabb magyar Oscar-jelöltet, Mihalek Zsuzsát, aki a Szegény párák berendezője volt. A Barbie-n kívül a Megfojtott virágok, a Napoleon és az Oppenheimer volt versenyben a díjért, ám végül Mihalek, illetve James Price és Shona Heath vihetik haza az elismerést. 

    Mihalek Zsuzsa sajnos nem tudott részt venni a díjátadón.

    Legutóbb 2022-ben nyerhetett egy magyar, Sipos Zsuzsanna szintén ebben a kategóriában, ő a Dűne berendezője volt.

  • Erős verseny zajlott idén a legjobb smink és haj díjáért, amely kategóriában olyan filmek alkotói csapatát jelölték, mint a:

    • Golda,
    • Maestro,
    • Oppenheimer,
    • Szegény párák
    • és A hó társadalma.

    Idén a díjat Michael Keaton és Catherine O'Hara adták át. A legjobb sminknek és hajnak járó díjat a Szegény párák csapata: Nadia Stacey, Mark Coulier és Josh Weston nyerték. 

  • Billie Eilish az est első fellépője, aki a Barbie főcímdalát, a legjobb eredeti betétdal kategóriában jelölt What Was I Made For?-t adta elő, ráadásul egy szimfonikus zenekar kíséretében, amire eddig még nem volt példa. Az előadását álló ováció fogadta. 

  • A legjobb eredeti forgatókönyv után a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában is győztest hirdettek. Idén Cord Jefferson alkotása, az Amerikai irodalom viszi haza a szobrot.

  • Már a gála kezdetén átadásra került az egyik legjelentősebb elismerés, méghozzá a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában. Az Egy zuhanás anatómiája mellett a The Holdovers, a Maestro, a May December és az Előző életek szállt harcba az aranyszoborért. A díjat végül az Egy zuhanás anatómiája kapta.

     

     

  • A 96. Oscar-gála animációs film kategóriájában A fiú és a szürke gém vitte haza a legjobbnak járó elismerést. A híres japán alkotó először 2001-es Chihiro Szellemországban című alkotásával nyert Oscar-díjat, azóta többször is jelölték, idén pedig újból elnyerte az elismerést.

    Idén olyan alkotásokkal vette fel a versenyt a film, mint az Elemi, a Nimona, a Robotálmok és a Pókember: A pókverzumon át. Mijazaki Hajao sajnos nem tudott részt venni a ceremónián, így személyesen nem vehette át a díjat.

Rovatok