Siker, pénz, csillogás – erről énekel a KFT abban a nótában, amiből kiderül, hogy moziba járni érdemes. Vagy ma már nem is annyira csak moziba, mert a streaming elhozza a filmeket a nappaliba, a tabletre, a telefonra. Vagyis filmet – hálózattól, előfizetéstől és kínálattól függően – már szinte bárhol nézhetünk. Az Index Kult rovatának tagjaiként sok filmet láttunk 2023-ban. Most megírjuk, hogy szerintünk miért érdemes moziba járni, filmet nézni otthon vagy bárhol.

Anya nem egyes a Netflixen

IMDb: 5,6

Benapo

Ízlések és pofonok, és csakis ezért vesszük elő ezt a filmet a Netflixről. A Cinematrix hasábjain rendszeresen publikáló kollégánk az Anya (The Mother) című filmre egyetlen pontot adott a tízből. Nincs ezzel gond, így látta, szerinte ennyit ér. Mi árnyaltabban látjuk, de nem azért, mert nála ez a film megbukott.

Ez a film ugyanis eléggé látványos. Ezalatt nem a havas vagy nem éppen havas tájak természetfilmekbe illő szépségét kell érteni, mint inkább azt az operatőri munkát, amit Ben Seresin elvégzett. Róla tudható, hogy a képi világot a filmezés alapjának tekinti, láthattuk ezt az amúgy trükkök százait használó Z világháború, Lara Croft: Tomb Raider, a Tom Cruise-féle A múmia, vagy éppen a Godzilla King Kong ellen című filmben is. 

A zene, nos, az valóban hagy némi kívánnivalót maga után. Ez ugyanis kicsit megúszós, nagyos is eklektikus, kedves Germaine Franco. Egyszer mintha Eric Satie akarna lenni, máskor John Williams lendülete lobog, és Hans Zimmer világa is fel-felbukkan benne. Erre sok pontot valóban nem adnánk. 

A sztori sem tigris, a dramaturgia sem óriás, de azért gyalázatosan kommersznek nem mondanánk. Csak éppen gyöngécske az anya–lány viszony ábrázolása, a férfi karakterek sematikusan statisztásak, és hiteltelenül kevés a filmbéli idő arra, hogy egy leány olyan fortélyok birtokába jusson, amikkel egy anya (Jennifer Lopez, akinek alakítása se nem jó, se nem rossz) megtanítja őt a túlélésre, értsd: gyilkolásra.

Vagyis az Anya nem túl jó film, ám látványos. Minden gyöngélkedése ellenére még áraszt magából egyfajta komor, ködös hangulatot. Az IMDb-n elérte az 5,6-et, nálunk ez most csak: 4,5/10.

Mesterjátszma

IMDb: 7,2

Rimay Ádám

A magyar filmművészet évről évre azt mutatja, hogy képes kitörni az undergound alkotások és a művészfilmek zárt világából, miközben a nagy, blockbusternek szánt művek egyre ritkábban korlátozódnak a komédiák és romantikus filmek világára. Amikor szóba került, hogy idén is megírjuk az év filmjei válogatásunkat, végiggondolva a látott műveket, valamiért egy magyar film ugrott be először.

A Mesterjátszma című filmet még november elején láttam, s noha nem hibátlan alkotás, mindenképpen kiemelkedő a hazai filmek, sőt az idei nemzetközi művek viszonylatában is. Azt persze korántsem állítom, hogy a legjobb, de rengeteg érdekes és eredeti ötlet jelenik meg a vásznon, miközben nem a század eleji magyar művészfilm hatását adja,

Az alkotás erejét a speciális rendezői ötletek, és a történetben elrejtett csavarok adják. Néha persze előre lehet látni egy-egy fordulatot, de a végső eredmény minden részlete csak idővel áll össze. A kilencven perces pszichothriller – amelyben a krimi, a romantikus és a lélektani dráma elemei egyaránt megtalálhatók – kellően tömény, abszolút kitölti a játékidőt. Szőke András operatőri munkája, Tóth Barnabás rendezése, Váradi Gergely, Varga-Járó Sára, Hajduk Károly és Mácsai Pál alakítása igazán színvonalas végeredménnyel zárul. Noha a néző találkozott már hasonló koncepcióval, a maga nemében igazán erős lett a Mesterjátszma.

Barbie 

IMDb: 7.0

Gáll Anna

Idén sajnos kevés filmet láttam, talán ezért is érzem úgy, hogy nehéz dolgom volt. Tagadhatatlan azonban, hogy a kicsiny felhozatalból legnagyobb hatással a Barbie volt rám, hiszen  a filmről  hónapokig folytattam eszmecserét   az utca emberével, ismeretlenekkel és ismerősökkel, a szerelmemmel, családtagokkal és kollégákkal, egyszóval mindenkivel.

Nem mondanám, hogy a világ legjobb filmjéről beszélünk, ugyanakkor kimondottan tetszett a mozi. Tetszettek a zenék, a szereplők, az alakítások (mindkét főszereplőt imádtam), a vizuális elemek és összességében a történet üzenete is, legalábbis ahogy én értelmeztem a film mondandóját. Ha tetszik, ha nem, élveztem az előadást – még úgy is, hogy egyszer belealudtam rajta, bár ennek az az oka, hogy a képernyők előtt valahogy mindig lecsukódik a szemem, még az élvezetes filmeknél is...

Tánc az élet; Rumba – több mint tánc

IMDb: 7,1; 6,2

Sümegi Noémi

Nem tudtam választani a két táncos film között, mert mind a kettő elementáris hatással volt rám – más és más okokból. Mindkettőt a Cirko-Gejzírben láttam, az eldugott, kopottan elegáns moziban, ahol nincs pattogatott kukorica, se nachos, és még a vászonra is kiírják vetítés előtt, hogy a nézők ne egyenek a film alatt, mert van, akit ez zavar. Hála érte, és reméljük, még sokáig élvezhetjük a legjobb független- és fesztiváldíjas európai filmeket ilyen zavartalan körülmények között.

Mindkét választottam francia film, de nagyon: a legutolsó ajtókeret is francia benne, a ruhák, a táskák, a helyszínek és az emberek a párizsi operától (Tánc az élet) a vidéki francia tájig, ahol a magányos buszsofőr kanyarog (Rumba – több mint tánc).

A Tánc az élet az összetöretésről szól, és arról, hogy a hivatásban, a művészi önkifejezésben és a magánéletben is lehet újrakezdeni. 

A párizsi opera fiatal sztárja, Elise ugyanis egy előadás végén súlyosan megsérül, és a balerina kénytelen feladni az álmait, ráadásul a szerelme is elárulja. A véletlen azonban a kortárs tánc világa felé viszi, ahol új barátokra, új hivatásra és új szerelemre talál. Mindez elképesztő képsorokkal és koreográfiával tárul a szemünk elé.

Amilyen drámai és szívbe markoló a Tánc az élet, olyan vicces és... szívbe markoló a Rumba – több mint tánc. Tony, a jó kiállású, de mogorva buszsofőr egyszer csak elhatározza, hogy megpróbál rendet tenni az életében, már amennyire ez sok év után lehetséges. Megkeresi a lányát, akivel több éve nem találkozott, és beiratkozik hozzá táncórára. De hiába a sok kedves és vicces segítőtárs, Tony újra hibázik.

El lehet-e táncolni visszamenőleg azt a sok kihagyott évet, amikor az apa nem figyelt a lányára, nem törődött vele, nem állt mellette, amikor szüksége lett volna rá? Ezt a nagy kérdést teszi fel az utolsó jelenet, amikor az apa felkéri a már menyasszony lányát táncolni, és ahogy pörögnek, a lányból az apa karjaiban kisleány lesz – végre édesapja szeme fénye.