Vasárnap hajnalban csapatunk megérkezett az aligai befutóhoz, hivatalosan 20 óra 4 perc alatt teljesítettük a 212 km-es távot, pontosan hoztuk a tervezett időnket. A Balatont keresztül kasul bejártuk, komppal, hajóval, autóval cikáztunk ide-oda. Olvassa vissza az eseményeket percről percre!
„Egyszercsak kiesett a pedálja az egyik kísérőbiciklinek. Nem tudtunk mit tenni, pedig elég fontos lett volna, mert az első dimbesdombos szakaszon kísért volna egy full maratont futó srácot, aki így eléggé kikészült a végére. Az utolsó 4-5 km-t már 7 perc/km-ekkel sétálta kb. végig" – mesélte Dani, aki csapattársaival az elmúlt években rendszeresen indult az Ultrabalatonon. A biciklit azért nem kellett kidobni, de legközelebb is óránként kellett megállni csavarozni a pedálját.
Idén is látott valami meglepőt, szívszorítót, hihetetlent a versenyen? Vagy csak jótanácsot küldene a futóknak? Várjuk levelét a tema@mail.index.hu címen!
nézzünk meg egy szakszerű bemelegítést, amiben ő is részt vett. Fontos időt szánni a tartalmas bemelegítésre, ezzel a sérüléseket is megelőzzük, illetve előkészítjük a várható terhelést. Valahogy így:
Ezúton is gratulálunk Bencének, aki dimbes-dombos szakaszt nyomott meg erőn felül.
Csak mert a gazdaság rovat munkatársai épp az imént vetették magukat a vízbe Bélatelepen. Így készülnek az esti futásra.
Barakonyi Szabolcs már befutott Nemesgulácsra, Janecskó Kata váltaná, de még nem érkeztek meg a váltópontra. Kata egyébként országos rúdugró bajnok volt egykor, a mostani helyzetükön ez azonban mit sem segít. Az alaptáborban feszülten üldögélő csapattársak felelőst követelnek.
Anita szerint ez az "elváltás tipikus esete".
Szabolcsnak mindössze tíz percet kellett csak várnia a dugó miatt, már le is váltották. Amikor Kata befut majd Balatongyörökre, akkor leszünk a táv felénél.
Szereplők:
Földes András
Zimre Zsuzsa
Nyilas Gergely
Nem tudjuk, ezért két beérkezett versenyző egy balatonfüredi kávézóban kipróbálja.
Tudtad-e? A balatonfüredi korzót valamiért átalakították egy Barátok Közt díszletté. A lakosok és turisták láthatóan elégedettek az eredménnyel.
„Badacsonytörmedicnél vagyunk, sok egyéni indulót előzünk, és egész jól összerázódott a mezőny. Füred óta kb. ugyanazokat a kisérőket és futókat látjuk" – jelentkezett Sára Laci, a blog.hu-tól.
Mindenkit csókoltatok, követem a közvetítést, ügyesek vagytok! Hajrá, hajrá minden futónak!!!!
– újabb sms-t kaptunk, Vera szurkolását innen küldjük a most futó Katának és a hamarosan induló Anitának.
Az első szakaszt már teljesítő csapattagok a futás elméleti alapjait magyarázzák a futásra még csak készülődő Pándi Balázsnak. Balázs cserébe megoszt egy történetet az önfejű csaposról, akkor is szánt szándékkal unicumot adott, amikor jägert kértek tőle.
Kata megérkezett, az egymás után futó lánytrióból most Anitán a sor. Innen már kevesebb van előttünk, mint mögöttünk, ráadásul a tervezett időnknél gyorsabban közeledünk a cél felé.
"Elfelejtettük a legfontosabbat, a krumplit. Nem hoztunk sót, nincs olaj" - Tenczer szakács megjegyzései nem emelték az egekbe a várakozásokat. A bográcsban készült vacsora mégis meglepően jó lett, a slambuc, amit sokan csak öhönként, mások krumplistésztaként emlegettek, pillanatok alatt elfogyott.
Kezd besötétedni, már innentől sötétben, fejlámpával kell majd futniuk a versenyzőinknek. Nézzük, mit ajánl az edző a most készülődő futóinknak!
Minimum 4 órával a verseny kezdése előtt érdemes felkelni, de ha valaki 22 óra és hajnali 2 között indul, akkor már érdemesebb alvás nélkül nekivágni a távnak, tanácsolja Vajda Zsuzsa profi futóedző. Napközben érdemes a szokásosnak megfelelően enni reggelit, tartalmas ebédet (leves, sok folyadék!), és valamilyen nagyon könnyű vacsorát. Figyelni kell a megfelelő szénhidrát bevitelre is közben. „Nem csokitortára kell gondolni, de például a tejberizs nagyon jó, sok lassan felszívódó szénhidrát van benne."
„Vannak sötétben nehezebb szakaszok. Az egyik futónk eltévedt, mert nem a saját szakaszát futotta. Bemászott egy német család hátsó kertjébe, hogy eligazítást kérjen" – mesélte Dani, aki az elmúlt években rendszeresen indult csapattársaival az Ultrabalatonon. Megkérdezte a kertben talált asszonytól, hogy merre van a futóverseny, de mikor a nő a férjét akarta hívni, inkább elszaladt.
Idén is látott valami meglepőt, szívszorítót, hihetetlent a versenyen? Vagy csak jótanácsot küldene a futóknak? Várjuk levelét a tema@mail.index.hu címen!
Eddig kifejezetten jó volt az idő, reméljük, nem lesz nagyobb zuhé ebből. Anna lesz viszont az első futó, akinek sötétben és esőben kell majd nekivágnia a szakaszának.
A futók kínlódnak a dugókával, itt a megszokottnál jóval tovább kell ott tartani, hogy működjön. A halászcsárdánál van a váltópont, de itt meg egy nagy esküvő nehezíti a helyzetet. Anita megérkezett, tartjuk a tervezett időt.
Megvan az első kalandunk, a balatongyöröki váltópont előtt 800 méterrel elszakadt a kisérőbringán a lánc. Szerszámra várunk, és megpróbáljuk megcsinálni, a futónknak már nem tudtuk jelezni,hogy nincs tovább kíséret, lámpa a bringásnal maradt, reméljuk, még beér a teljes sötétség előtt a következő váltópontra. Hajra Jucus, lélekben veled vagyunk, gyakorlatban pedig nem
– jelentkezett be Sára Laci a blog.hu-tól.
A bélatelepi alaptáborunk és Balatonlelle között letekertem az előbb 13 kilométert, ezalatt összesen három futót láttam. Egyikük nem is ultrabalatonos volt, a másik irányba szaladt. A másik kettő között meg volt vagy három kilométer különbség. Itt már aligha van üldözőverseny. Nagyjából arról szólhat a dolog, hogy ne tévedj el túlságosan. Fonyódligeten vagy másfél kilométeren semmi közvilágítás nincs, és az útvonal-jelző táblák sem túl feltűnőek.
Lassan kezd egész hűvös lenni a Balatonnál, de ennek ellenére sem mindenkinek ajánlott hosszú ujjút felvenni.
Még 8-10 fokos hűvösben is érdemes rövidujjúban futni, alul pedig legfeljebb a háromnegyedes nadrágot válasszuk, javasolja Vajda Zsuzsa profi futóedző. Hidegebb időben picit hosszabb időt érdemes bemelegítésre szánni, nagyjából 15-20 percet. Ahhoz jó ötlet hosszú ujjút felvenni, beindul a keringés, de a futáshoz nem jó a túl meleg öltözék. Ha valaki nagyon fázós, annak is csak egy vékony hosszú ujjú felső ajánlott.
A sérülten futó Szabolcs az edzéstervét pontosan betartva készült fel az Ultrabalatonra, és az idejét megjavítva sikerült lefutnia a távját. Annyi időt nyertünk korábbi szakaszokon, hogy a váltásra a dugó miatt nem értek oda. Szinte mindenki gyorsabb volt a vállalt idejénél, Kata is a megszokott tempójánál gyorsabban kezdett.
Szép volt Anna! Balázs állítólag jó formában van, egy hónapot végigdobolt, nagyon benne van a ritmus. A biztonság kedvéért azért vitt magával egy fél liter fröccsöt, ha nagyon kitikkadna.
Írnám, hogy mi van vele, de nincs róla hír.
Jó hírek érkeztek az alaptáborba. Nem hivatalos források szerint Pándi megérkezett. Balázst Kasnyik Marci váltja.
Anita a naplementével versenyzett, de közben azért meginterjúvolta Evetovics-Balla Hajnalkát is, aki egyéniben futja végig a távot. Már ő is túl volt a féltávon, hajrá!
A balatoni főhadiszálláson már a videókon nevetünk nagyokat, kihagyhatatlanok, azonnal nézze vissza mindenki!
Kasnyik Márton úgy döntött, nem visz magával fejlámpát. Anarchy in Bélatelep!
Most húzott el a tábor mellett.