Index Vakbarát Hírportál

Kanye West bejelentette: elindul az amerikai elnökválasztáson

2020.07.05. 08:06

Kanye West az elmúlt években viharos kapcsolatot ápolt Donald Trumppal: eleinte a fekete előadóművészek között fehér hollóként támogatta az elnököt, majd összes róla szóló tweetjét törölte, de 2018-ban azután mégis Make America Great Again kampányszlogennel kihímzett piros baseballsapkában látogatta meg őt a Fehér Házban, tavaly pedig bejelentette, hogy kizárólag az ikonikus trumpos sapkában hajlandó koncertezni (közben arról panaszkodott, hogy a politika kihasználta őt, ezért eltávolodik a politikától). Az évtized végére milliárdossá vált előadóművész idén már beállt a George Floyd meggyilkolása miatt kirobbanó tiltakozások mögé, bejelentette, ő finanszírozza a Minneapolisban megfojtott fekete férfi lányának oktatását.

Július 4-én (a legnagyobb amerikai nemzeti ünnepen, a Függetlenség Napján) azután West újabb kézifékes fordulást hajtott végre, amikor – természetesen Twitteren – bejelentette:

Be kell teljesítenünk az Amerikában rejlő ígéretet; bíznunk kell Istenben, közös víziót kell kialakítanunk, és közösen kell építenünk a jövőnket. Elindulok az Egyesült Államok elnökségéért.

Annak ellenére, hogy a független jelölteknek a két nagy párt által meghatározott elnökválasztáson soha nem terem babér, West mögé azonnal beállt a korábban szintén Trumpot támogató – és szintén nagy Twitter-huszár – Elon Musk milliárdos vállalkozó is, aki „feltétlen támogatásáról” biztosította a zenészt.

A Deadline emlékeztetett arra, hogy West 2015-ben az MTV Video Music Awards gáláján már belengette azt, hogy 2020-ban elindul az elnökségért, 2019-ben pedig egy 2024-es jelöltséget sugallt. De a legvalószínűbb magyarázat mégis az, hogy az egész bejelentés csak a manapság csak 'Ye” néven futó rapper alig egy hete piacra dobott, Wash Us In the Blood... albumának népszerűsítésére szolgál.



Rovatok