Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • November 20-án véget ért a The Walking Dead fősorozata, ami hiába zárja le a 11 évadot megélt történetet, számtalan főszereplő sorsát követhetjük végig még a folyamatosan érkező spin-off sorozatokban.

    Dead City címmel érkezik a Negan & Maggie New York-i kiruccanására fókuszáló széria, ami valamikor 2023-ban landol az AMC kínálatában, most pedig hivatalosan is lerántották a leplet a másik mellékágról, amiben Rick és Michonne kapják a főszerepet.

    Ugyan Andrew Lincoln 4 évvel ezelőtt kiszállt a The Walking Deadből, az AMC bejelentette, hogy Rick története még nem ér véget, sőt, eredetileg egy három felvonásos tévéfilmes kalandot terveztek vele, ami később egy 10 epizódos minisorozattá nőtte ki magát.

    A finálében már elhintették, hogy merre megy tovább a The Walking Dead univerzuma, elvégre Rick és Michonne is felbukkan az utolsó jelenetben, most pedig megkaptuk a szintén jövőre érkező sorozatuk első előzetesét is, amiben természetesen a szamurájkardos zombigyilkolót ezúttal is Danai Gurira kelti majd életre.

  • A realitysztár sajátmárkás ruhakollekciója finoman szólva megosztja a vásárlókat, egyik terméke, a reklámszlogen szerint „mindenkire passzoló” mikrotanga viszont egységbe kovácsolta Kim Kardashian követőit: mindenki utálja.

    A 18 euróba, azaz nagyjából 7000 forintba kerülő textildarab ugyanis hiába kapható kilencféle méretben az XXS-től a  4XL-ig, alig találni elégedett vevőket. A mikroszkópikus méretű tangát a panaszkodók szerint ugyanis egyszerűen képtelenség viselni.

    Az alábbi képen egyébként egy S-es méretű darab látható:

    Még Kim Kardashian húga, az egyébként szintén kevés textilt használó Khloé is duzzogott egyet a The Kardashians egyik epizódjában, mondván, neki azért ennél kicsit több anyagra van szüksége. Kim pedig meghallotta a nép szavát: egy új bejegyzésében belengette, hogy hamarosan jön a mikrotanga új verziója, amely már a kritikus hangok figyelembevételével készül.

    (Via Stylebook)

  • Nagy fogása volt a biztonsági szolgálat embereinek a New York-i John F. Kennedy repülőtéren. Az alapvetően terroristákra specializálódott csapatnak ezúttal egy macska miatt kellett riadót fújnia.

    Először csak az vált gyanússá, hogy vöröses szőrpamacs kandikál ki egy félig becipzározott bőröndből. A szkenner pedig egyértelművé tette az elképzelhetetlent: a poggyászban egy macska lapult.

    A Közlekedésbiztonsági Hivatal (TSA) szóvivője elmondta, sokat látott kollégáit sokkolta a felfedezés. A macska egyébként Floridába próbált eljutni, és a poggyász tulajdonosa szerint beszökött a bőröndbe, nem ő csomagolta be.

    A Smell nevű cica mintha nehezményezné, hogy megszakították az útját, és a lebukása óta meglehetősen közömbösen viselkedik a gazdája iránt.

    (via New York Post)

  • Megérkezett az Átjáróház teljes előzetese, ami igazán különleges alkotásnak ígérkezik.

    A Madarász Isti által rendezett fantasy-ben Ági (Rujder Vivien) és Krisztián (Bárnai Péter) szerelmét követhetjük nyomon, ami már csak azért sem annyira egyszerű, mert a hölgy történetesen halott. Ehhez az egyveleghez csatlakozik még a Kulka János által alakított tűzokádó boncmester, de a filmben szerepel még Galla Miklóstól kezdve Árpa Attilán át egészen Pamkutyáékig mindenki.

    (IGN Hungary)

  • A Totalcar mutatta be a francia Vilebrequin videóját, amelyben egy negyedik generációs 5-ös BMW-t vágnak a falhoz 150 km/h-s sebességgel. Az autót egy mellette haladó Teslából irányították egy VR-szemüvegen keresztül, így a szokatlan törésteszt teljes biztonságban zajlott.

    A kísérlet során az utastér gyakorlatilag teljesen megsemmisült. Mint a Totalcar írja, egy ilyen becsapódás távol áll a mindennapok realitásától, de azt azért megmutatja, hogy sokszor elfelejtjük, milyen tempót kell koordinálnunk az autópályán.

  • Egy kansasi állatkertben meglehetősen komplikált szülést kellett levezetnie az állatorvosnak, aki császármetszést hajtott végre Mahalén, a csimpánzmamán. A műtétből lábadozó anyuka így csak napokkal később találkozhatott kölykével, Kuzhecával, aki már türelmetlenül várta.

    A nagy találkozásról olyan videó készült, ami valószínűleg bekerül a szappanoperák forgatókönyvíróinak tankönyvébe:

  • Alexia Grace, korábbi légiutas-kísérő úgy döntött, otthagyja az állását, hogy csatlakozzon az OnlyFans oldalhoz, ami elképesztő jövedelmezőnek bizonyult. A huszonnégy éves Grace egy brit légitársaságnál majd egy ismert kávézóláncnál dolgozott, de 2021 márciusában otthagyta baristaként végzett munkáját, miután úgy döntött, hogy minden idejét és energiáját az OnlyFans-tartalmainak elkészítésére fordítja.

    Akkoriban még csak heti hatszáz fontot keresett az oldalon, de napi nyolcórás műszakokat vállalt, hogy növelje követőtáborát, és most már havonta akár huszonötezer fontot is megkeres. Alexia most arra készül, hogy megvegye első otthonát, és folytassa világkörüli utazását – tavaly hat hónapot töltött Dubaiban, idén pedig két hónapot Mexikóban.

  • Panasz érkezett az Országos Mentőszolgálat főigazgatójához, amihez ezúttal több fényképet is mellékelt egy felháborodott állampolgár – számolt be róla közösségi oldalán az OMSZ. A férfi azt sérelmezte az e-mailben, hogy Shane Tusup a mentők egyenruháját hordja (milyen jogon??????), és azonnal lépéseket követelt. Íme a levél:

    Kedves mentőigazgató! Nem tudom tudnak-e róla, hogy Shane Tussup amerikai sztár gyakorta hordja a maguk uniformisát. Milyen jogon?????? Ezt engedélyezték? Egyáltalán hogyan kerülhetett hozzá ilyen ruha? Ez elfogadhatatlan! Nem hinnem, hogy a mentősök örülnek, ha mások illetéktelenül használják a mentős ruhát. Tegyen lepéseket!

    A főigazgató válaszából kiderül, hogy Shane Tusup edzőként rendszeresen támogatja a mentők sportegyesületét, segítve ezzel a kollégák szolgálatok utáni rekreációját és pihenését.

    A válaszból az is kiderült, hogy a lesből lefotózott ruhadarab egyébként nem az egyenruha része, ilyen úgynevezett „futópólót”, amin az Országos Mentőszolgálat Sportegyesület lógója látható, az aranyfokozatú támogatók kaptak, akik bármikor viselhetik azt. A főigazgató továbbá megköszönte a panaszosnak, hogy figyel az Országos Mentőszolgálat reputációjára és biztosította róla, hogy továbbra is mindent megtesz a szervezet arculati elemeinek védelme érdekében.

  • A szupermodell, és immáron podcaster Emily Ratajkowski nem vette jó néven, hogy az ausztrál komikus, Celeste Barber az Instagramon viccet csinált az ő bikinis fotósorozatából.

    A 40 éves Barber tavaly posztolta ki a paródiáját, amin hasonlóan pózolt a falnál egy bikiniben, mint Ratajkowski, aki emiatt letiltotta a komikust.

    "Annyira unjuk már, hogy tárgyat csinálsz a testünkből. Ja, és itt az én s*ggem!" - írta a videóhoz Barber, aki a NovaFM nevű műsorban vendégeskedett, itt mesélte el, hogy Emrata letiltotta őt az Instagramon, de ő nem haragszik.

    "Ez teljesen okés. Nem kötelező neki szeretnie a dolgot, ezért letiltott."

  • Kate Middleton első alkalommal jelent meg walesi hercegnőként egy hivatalos állami rendezvényen, a dél-afrikai elnök tiszteletére rendezett banketten. Mint mindig, ezúttal is a részletek hozták izgalomba az alattvalókat, akik napok óta azt találgatták:

    mit fog viselni Katalin hercegnő a jeles eseményen.

    Ugyanis a walesi hercegné padlása tele van tiarákkal, ám a legismertebb fejdísz, amit Diana hercegnő viselt az esküvőjén, a Spencer család tulajdona, így az nem jöhetett szóba. Sokan az 1917-ben készült, gyémántokkal és igazgyöngyökkel díszített Lover's Knotra, Diana kedvenc tiarájára tippeltek, és nekik lett igazuk.

    Katalin hercegnő emellett Diana fülbevalóját és II. Erzsébet gyöngy karkötőjét is viselte, teljessé téve az uralkodói pompát.

  • Az egykori profi kickboxerből lett influenszer Andrew Tate elmesélte,  kénytelen  kibérelni egy teljes barbershopot, hogy ezzel akadályozzon meg egy esetleges merényleteket ellene.

    A megosztó nézeteket valló Tate még egy étteremben sem hajlandó leülni úgy, hogy hátat kelljen fordítania az embereknek.

    "Mindegy mennyire vagy jó, valaki holtan akar látni." - mondta Tate, akinek egyszer gondja akadt egy férfival, akivel oda-vissza üzengettek egymásnak, egészen addig, míg a másik fél abba nem hagyta a dolgot.

    "Soha nem küldött nekem fenyegető üzenetet, ami azért is érdekes, mert ha valaki komolyan ártani akar neked, akkor nem fog fenyegetni téged."

    Négy nappal később, Tate épp az autójához sétált, amikor gyors lépteket hallott maga mögött, és ahogy megfordult, felismerte vitapartnerét. A férfi megpróbálta megkéselni, Tate emiatt pedig megsebesült az egyik ujján, ami traumatikus élmény volt a számára, épp ezért óvatosabbá vált.

    "Amikor Londonban elmegyek a borbélyhoz, kibérlem az egész üzletet. Nem ücsöröghetek a székben úgy, hogy közben nyitva az ajtó, nekem pedig az arcomon egy törölköző van, és bárki besétálhat, hogy leszúrjon."

    Tate emiatt kibérli a helyet egy órára, akik ilyenkor bezárnak, és lehúzott redőnyök mellett teszik rendbe a szakállát és a frizuráját, miközben két fegyveres őrzi a bejáratot kintről.

  • Tovább bővült a VV11 lakóinak száma, két új játékos érkezett a villába.

    VV Piros és VV Henrik személyében immáron 12 főre bővült a VV11 gárdája, akik biztos nem fognak békét teremteni az egyébként is feszült falak között.

    VV Piros magát egy igazi vadócnak tartja, aki ha úgy érzi, megmarja és megfojtja a másikat, mindeközben bízik abban, hogy a villában várja egy férfi, aki majd enyhíti a magányos perceit. A fiatal lány szerint van egy aranyos és kedves oldala, de eközben tud ő agresszív is lenni.

    Érdekes mentalitással érkezett a villába VV Henrik, aki bevallotta, hogy őt főként az ingyenkaja mozgatja, ráadásul az ég világon semmije sincs, így a VV lehet számára a kiugrás a mostani életéből.

    A fiatal férfi ráadásul igazi „MILF-hunternek” mondja magát, azaz az idősebb hölgyek iránt érdeklődik.

  • Digitálisan megfiatalított Harrison Forddal indul majd a jövőre érkező Indiana Jones ötödik része.

    Az Indy 5 rendezője, James Mangold az Empire Magazinnak adott interjút, ahol szóba került, hogy a 2023-ban érkező mozifilmben nem csak az idős Harrison Ford fog szerepelni, ugyanis digitálisan megfiatalítják a 80 éves színészt, feltehetőleg egy flashbackjelenet miatt.

    Az Indiana Jones ötödik része 1969-ben, New Yorkban játszódik majd, ahol mindenki kedvenc kalandora ismételten a nácikkal kerül szembe, a főgonosz Vollert pedig Mads Mikkelsen alakítja.

  • Még csak vasárnap óta tart a ValóVilág11, bőven volt történés a luxusbörtön falai között.

    Meglehetősen szélsőséges gárdával startolt el az RTL2-n a VV11, ahol már az első nap sikerült két párosnak is közelebbről megismernie egymást, illetve folyamatosak a trágárkodó veszekedések is.

    Ez alól a legutóbbi adás sem volt kivétel, ahol VV Sajti és VV Lamin feszült egymásnak, miután előbbi megemlítette, hogy a tetováltarcú villatársa ne legyen már "mamusz", ha a Bibiről van szó.

    Ez egészen odáig fajult, hogy szinte mindenki becsatlakozott a balhézásba, ahol válogatás nélkül repkedtek a trágárabbnál trágárabb szavak:

  • A 39 éves Tanya Herbert rendelkezik a világ legnagyobb (női) lábával, aki speciálisan elkészített cipőt kell, hogy hordjon, ugyanis az ő méreteivel nehezen találni a boltban surranót.

    Tanya októberben bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is a méreteivel, ugyanis a jobb lába 33,1 cm, miközben a bal 32,5 centi, ami azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban használt mérettáblázatban 18-as (EU méretezés szerint 48-as) cipőt kell hordania.

    A hölgy emellett még 205 centi magas is, nem sokkal lemaradva a világ legmagasabb nőjének számító török Rumeysa Gelgitől,  aki 215 centiméterre nőtt.

  • Még 2004-ben jelent meg az első Fűrész mozifilm, amiben Tobin Bell állított mindenféle gyomorforgató csapdát áldozatainak.

    A sorozat azóta sok mindenen keresztül ment már, kapott 3D-re kihegyezett epizódot, de még egy hatalmasat bukott spin-offot is Chris Rock főszereplésével.

    Azonban jelenleg is forog a Saw X-, amiben visszatér az eredeti Fűrészt alakító 80 éves Tobin Bell, és már az első képek is befutottak hozzá, amin nem csak Bell, de a film producerének, Mark Burg fia is szerepel. A történetről egyelőre nem lehet tudni sok mindent, de állítólag egy előzményfilmet fogunk kapni.

     A Kevin Greutert által rendezett 10. epizód 2023. októberében kerül mozikba.

  • Kedd este folytatódott a Farm VIP, de az egyik játékban nem mindenki vehetett részt.

    Vajtó Lajost ugyanis kiállították a legutóbbi adásban az egyik játékból, és nem amiatt, mert nagy darab lenne. Ellenben Mischinger Péter tökéletesen tisztában volt azzal, mi állt a döntés mögött:

Rovatok