Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Négygyermekes anyaként is helytáll az egykori szépségkirálynő.

    Augusztus elején megszületett G.w.M és Kulcsár Edina második közös gyermeke, aki szüleitől a Dion nevet kapta. A kisfiú érkezésével mindketten négygyermekes szülővé váltak, az egykori szépségkirálynő pedig úszik a boldogságban. Kulcsár a negyedik császármetszése után már többször adott életjelet a közösségi oldalán; rajongóinak például azt is elárulta egy Instagramon indított kérdezz-felelekben, hogy még szoknia kell a négygyermekes anyuka-szerepet.

    Bár az édesanya boldogsága leírhatatlan, tudja jól, hogy a java még hátra van: számára az okoz nehézséget, hogy mindegyik gyermekével ugyanannyit tudjon foglalkozni. Azt nem szeretné, ha bármelyikük is azt érezné, hogy kevesebb idő jut rájuk. Most az influenszer anyuka a kislányával, Amarában a kezében osztott meg egy meghitt felvételt.

    Mindenre gyógyír!

    – írta a kislányával készült videó mellé Kulcsár Edina, ami ide kattintva tekinthető meg.

  • Válásuk ellenére jó kapcsolatot ápolnak.

    Lukács Miklós e hónap elején közösségi oldalán jelentette be, hogy ismét foglalt a szíve, ráadásul új szerelme, Alexa kisbabát vár tőle. Minderről múlt héten a szicíliai nyaralásukon számolt be a leendő édesapa, aki kedvesével már reagált a gratulációkra, igaz, olyanok is akadtak, akik a hírről negatívan vélekedtek.

    Mindenkinek nagyon szépen köszönjük, hogy gondolt ránk, ki így ki úgy, mindenki lelkiismerete, illetve saját lelkülete alapján.

    – jelentkezett be szicíliai szállásukról. 

    Mint tudni lehet, Lukács Miki és Peller Anna 14 évnyi házasság után mondják ki rövidesen a válásukat, de továbbra is jó viszonyt ápolnak, és közös gyermeküket, Annabellát egyetértésben nevelik. A Reggeli műsorvezetője egyébként elsők között gratulált volt férjének, így elmondható, hogy a színésznő pozitív hozzáállása továbbra sem változott meg. „Jóban vagyunk, és ha egyszer Annának is születni fog még egy gyermeke, én ugyanígy örülni fogok neki, ahogy ő örül nekünk” – árulta el az exférj, aki nyaralásuk után már a szülőségre készül.

    Öt napot töltöttünk Szicíliban, jól éreztük magunkat, a hely fantasztikus, főleg annak tudatában, hogy már a kisfiunkat várjuk. Meg is beszéltük Alexával, szerintünk ez az utolsó nagyobb pihenésünk így, együtt, hiszen januárban megszületik a kisfiunk. Végtelenül boldog vagyok, de azt leszögezem, ugyanilyen boldog lennék akkor is, ha lányom születne újra

    nyilatkozta a Storynak Lukács Miki.

  • Vita alakult ki a versenyzők között.

    Az Ázsia Expressz szerdai adásában Ördög Nóra ismertette versenyzőkre váró játékos feladatot, de előtte a védettséget élvező Krauszéknak hátráltatást kell kiosztaniuk két párosnak. Mészáros Bendéék voltak az egyik szerencsések, majd Sáfrány Emese és Béres Anett duója is kapott hátráltatást, utóbbihoz viszont magyarázatot nem fűzött a sztárséf. Bár a barátnő páros nehezményezte az indoklás hiányát, Krauszt ez a legkevésbé sem zavarta.

    „Ez nem túl fair, de mindegy” – tette szóvá Béres Anett.

    „Nem túl fair? Tudok vele együtt élni... Nem emberi döntés volt, taktikai. Kétszer nem tudtok haragudni, de ha igen, akkor nagyon ügyesek vagytok” – válaszolta Krausz, aki így már másodszor nehezítette meg a két hölgy dolgát.

    Stohl András később a stábnak elmondta, hogy meglepődött Krausz Gábor stílusán.

    Egy picit én is meg vagyok lepődve a Gáboron. Tudom, hogy egy picit sprődebb alkat, néha kicsit bántóbban fogalmaz, és az, hogy nincs indok, az egy picit pökhendi, mert megérdemelték volna a lányok. Szerintem Gábornak valamiért böki a csőrét a két csaj.

  • Az énekesnő boldogabb, mint valaha.

    Hétvégén elrajtolt a TV2 Sztárban sztár All Stars című műsora, amelyben Tóth Gabi ezúttal nem zsűritagként, hanem több hírességgel egyetemben versenyzőként volt látható. Az énekesnő a napokban elmondta, hogy nem bánja a szerepcserét, hisz alig várta, hogy újra mikrofont ragadhasson Anastaciát alakítva. Most Tóth Gabi a közösségi oldalán egy szívhez szóló bejegyzésben vallott érzéseiről párjának, Papp Máté Bencének, aki a verseny alatt végig támogatja őt.

    A műsor halad, a feladatok sűrűsödnek, ahogy az akadályok is, amiket nem mi állítunk magunk elé, de te csak fogod a kezem és tartasz, hiszel bennem, ölelsz a legnagyobb problémák közepette is! Aztán arra eszmélek, hogy nincs is semmi probléma, hiába akarnak gátolni... Veled minden nehézség egy kihívássá válik, amiben azt mutatod meg nekem, hogy mennyi mindenre vagyok képes azon túl is, amin már azt hinném, hogy nem lehetséges.

    – írta posztjában az énekesnő, majd így folytatta:

    El kell hinnem, hogy ez végre nem álom, hanem a valóság, és velem történik! Évekig azt gondoltam, hogy nem érdemlem meg a törődést, figyelmet. Azt hittem, nekem csak annyi jár, aztán megmutattad, hogy milyen az, amikor feltételek nélkül szeretnek. Nem tudom, mit hoz a jövő, de azt tudom, hogy szeretném, ha te benne lennél! Köszönöm, babája! Ha tudnák, amit mi... Szeretlek! Most már tudom, és ki merem mondani: megérdemlem!

  • Opitz Barbara életét rengeteg titok övezi, melyek közül többet is megosztott a TV2 Titkok Ramónával című podcastjában Lékai-Kiss Ramónával. Az X-Faktor korábbi győztese elmesélte, magánéleti problémái elvették a fókuszt arról a dologról, amit igazán szeret csinálni, vagyis a zenélésről: Serleg Alberttel való se veled, se nélküled kapcsolata miatt két éve nem adott ki új dalt, most azonban gőzerővel dolgozik új albumán.

    Mint kiderült, a dalszerzés mellett a mágia iránt is érdeklődést mutat, ami segít neki  élete kemény és zűrös időszaka után.

    Február óta tanulom a mágiát. Spirituális területen belül több dolog is van, asztrológia, mágia, stb. Ezen belül a mágia az, ami engem érdekel. A mágiára úgy tekintünk mi, kezdő boszik, mágusok, hogy általa közelebb kerülünk Istenhez. Arról szól az egész, hogy az önmegvalósításban kiteljesedjünk

     – magyarázta az énekesnő.

  • Timon úgy nő, mint a gomba. Jövőhéten már a 6. születésnapját ünnepli.

    Görög Zita csak elvétve tesz ki felvételeket a gyermekeiről a közösségi oldalaira, ám a minap kivételt tett, s megmutatta kisebbik fiát, Timont.

    A modell a kisfiával a minap a Puskás Arénában izgulta végig a Magyarország – Bosznia-Hercegovina válogatott labdarúgó-mérkőzést, ahol emlékül egy rövid is videót is készítettek. Az anya-fia páros az Instagramon megosztott felvétel elején néhány másodpercig látható: Timon, aki szeptember 16-án lesz 6 éves, mosolyogva pózol édesanyja óvó karjaiban.

    Görög Zitának az előző kapcsolatából két gyermeke született: Seres Attila koreográfussal közös fia, Milán 2007-ben, lányuk, Lotti pedig 2008-ban született. Timon 2018-as születésű, az ő édesapja Laczkó Zsolt futballista.

  • A 21 éves lány szerint ez kell a vonzóbb megjelenéshez.

    „Új kaland előtt állok!” – ezzel a felütéssel kezdte legújabb Instagram-bejegyzését Kozelkin Natália. Kísértés szereplője és a 2023-as A Nagy Ő második helyezettje azt tudatta követőivel, hogy rászánta magát egy plasztikai műtétre. A 21 éves szőkeség azért fekszik kés alá, mert meg szeretné nagyobbítattni a kebleit.

    Egy hatalmas lépésre készülök, amit egy ideje már fontolgattam. Mindig is fontos volt számomra, hogy jól érezzem magamat a bőrömben, és most úgy döntöttem, hogy egy nagyobb változtatást is megteszek ezért. Igen, úgy döntöttem, hogy belevágok a mellnagyobbításba

    – árulta el a félig orosz, félig magyar származású influenszer, aki korábban Jákob Zoltán elcsábítását tűzte ki célul a TV2 párkereső realityjében, de szívéért később Hadas Alfréd rapper is bejelentkezett.

  • Nicola Sarcia az igazi, nagybetűs férfit testesíti meg a műsorvezetőnő számára. Már össze is költöztek. 

    Megyeri Csilla nem tudta sokáig titokban tartani, hogy Molnár Zsolttal való szakítása után, akivel több mint tíz évig volt együtt, és akivel a Nyerő Páros című sztárpárshow-t is megnyerte, már egy másik férfi teszi boldoggá. A ValóVilág 12. évadának műsorvezetőnője már közös fotóval is felvállalta, hogy az olasz származású bokszedzővel, Nicola Sarciával alkot egy párt, aki a Sztárbox idei évadában Miller Dávidot edzi.

    A 37 éves tévés – rajongói legnagyobb örömére – egyre több információt oszt meg 28 éves párjáról. Mint az a legfrissebb interjújából kiderült, Sarciának már van egy kisfia.

    Ő félig olasz, félig magyar származású, és az igazi, nagybetűs férfit testesíti meg nekem. Annyira tetszik, hogy  Olaszországba is hárman utaztunk

    árulta el párjáról a Story magazinnak Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban második évadának játékosa, akit nem zavar a köztük lévő csaknem tíz év korkülönbség.

    Igazából olyan, mintha összecserélték volna a korunkat, és ő lenne 37, én meg 28 éves. Ő egy idős lélek, aki rettentően intelligens, és ez nagyon vonzó számomra. 

    Ahogy az is, hogy domináns, hogy perfektül beszél olaszul, és hogy sok a közös bennünk. Imádjuk a sportokat, főleg a bokszot, és a mentalitásunk is hasonló

    vallja Megyeri Csilla, hozzátéve, a közös jövőről is hasonló elképzeléseik vannak.

    Nicola az a típus, aki gyorsan szeret haladni. Én egyetértek vele: lakva ismeri meg az ember a másikat. Bár korai még, de beszélgettünk minden másról is. Nicola szeretne még egy kisfiút, egy kislányt, és az esküvőre is nyitott.

  • A színész-rendező 17 évvel ezelőtt pelenkázott utoljára, de úgy érzi, fel van készülve arra, hogy újra gyermeket vállaljon. Minél hamarabb érkezik a csöppség, annál jobb! – vallja.

    Árpa Attila és 19 évvel fiatalabb kedvese, Czakó Alexandra tíz évig tartó se veled, se nélküled kapcsolat után úgy döntöttek, idén augusztusban összekötik az életüket egy nem mindennapi esküvő keretein belül. Az 52 éves színész-producer és a 33 éves színésznő utoljára 2022-ben szakított egymással, ám akkor is tartották a kapcsolatot, amikor Árpa a Bachelor – A Nagy Ő című realityt forgatta. Arról azonban csak szilveszterkor döntöttek, hogy együtt maradnak, fél éven belül pedig az eljegyzés is megtörtént.

    „Mindkettőnk részéről volt olyan időszak, amikor más kapcsolatban voltunk, de ilyenkor sem engedtük el egymás kezét teljesen. Sőt, most már azt is elárulhatom, hogy amikor két évvel ezelőtt egy szakításunk véglegesnek tűnt, és elvállaltam a Nagy Őt, elég hamar szembesültem azzal, hogy ott én nem fogom megtalálni az igazit, így már a forgatás alatt újra beszélni kezdtünk. Az elzárt kis szigetemen egymagam ülve pedig három dolgot tudtam csinálni: steaket sütöttem, vele beszélgettem telefonon, a harmadikat inkább hagyjuk…” – célozgatott a Story magazinnak Árpa, aki Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban is együtt dolgozott Czakóval, aki sminkesként tette a dolgát a forgatáson, s mint kiderült, a lánykérésre a stáb előtt került sor, akik mindenbe be voltak avatva. A döntő éjjeli forgatásán Árpa hirtelen rosszullétet játszva összeesett, amikor pedig Czakó a segítségére sietett, elővette a gyűrűt.

    Az esküvőt két hónappal később ejtették meg. Mint mesélték, az esküvő maga is egy filmforgatás volt, minden a kedvenc filmjeik, a Vissza a jövőbe és a Star Wars köré épült. A mézeshetek után pedig komoly tervezésbe kezdtek.

    Most a lakásfelújítás van napirenden, többek között Ati lánya, Amira lakórészét is átalakítjuk, hiszen már kamasz, más igényei vannak. És persze lesz közös gyermekünk is Atival

    – újságolta el Árpa Alexandra, akinek férje a közös gyermekkel kapcsolatban hozzátette:

    Rajta is vagyunk az ügyön. Színtiszta matematika, hogy minél előbb szeretnénk összehozni, hiszen egy szülő legnagyobb vágya, hogy minél több mérföldkőig elkísérhesse a gyermekeit

    idézte a Blikk a producer szavait.

    Árpa Attila és Czakó Alexandra pár hónappal ezelőtt az RTL Reggeli című műsorában vendégeskedve elárulták, miért nem verték nagy dobra, hogy újra egy párt alkotnak. Mint kiderült, azért nem mutatkoztak együtt, mert a színésznő nem szeretett volna Árpa Attila barátnőjeként karriert építeni. 

  • Ilyenre nem volt példa 16 éve tartó kapcsolatuk alatt.

    Úgy hitték, életük legnagyobb kalandja lesz az Ázsia Expressz új évada, a Fülöp-szigeteken forgatott utazós reality végül azonban soha korábban nem tapasztalt mosolyszünetet eredményezett Dietz Gusztáv és Laky Zsuzsi kapcsolatában. Az egykori ketrecharcos idegei – mondhatni – már a játék kezdetén felmondták a szolgálatot: a forgatás alatt többször kiborult, s rendre magából kikelve nyilvánult meg, indulatos megjegyzései miatt pedig igazi gyűlöletcunami zúdult rá.

    Dietz azt mondja, tudja, hogy „undorítóan viselkedett”, s úgy véli, meg is érdemli a kialakult helyzetet, az azonban nagyon zavarja, hogy az egykori szépségkirálynővel fasírtban vannak.

    „Az egyáltalán nem érdekel, hogyan vélekednek rólam az emberek.

    Egyedül Zsuzsi miatt érzem magam kellemetlenül, mert tudom, hogy őt és az egész családját is nagyon megviselik a történtek. Három napja mosolyszünet van közöttünk az egész cirkusz miatt. A kommentelők megjegyzései rányomták bélyegüket a mindennapjainkra, ahogyan a tévében látottak is. Azt nem mondom, hogy térdig gázolunk a lakóharagban, de az tény, hogy egyelőre nem túl jó itthon a légkör. 

    Ettől függetlenül bízom benne, hogy mihamarabb túl leszünk a mélyponton, mert az elmúlt 16 év alatt soha nem volt közöttünk ilyen nagy mosolyszünet” – nyilatkozta a Story magazinnak Dietz, aki reménykedik abban, hogy Lakyval meg tudják oldani problémáikat.

    Egyébként is tudok türhő paraszt lenni, de ilyen vállalhatatlanul nem szoktam viselkedni. Ha tudom, hogy mi vár ránk, milyen megpróbáltatásokon kell keresztülmennünk, akkor nincs az az isten, hogy elvállaltam volna a szereplést. Csak sajnos, én barom, nem néztem bele az előző évadokba, így fogalmam sem volt, hogy mire vállalkozom. Csak Zsuzsi miatt vettem részt a versenyben. A feleségem azt gondolta, hogy ez életünk nagy kalandja lesz, ehhez képest életünk legnagyobb mosolyszünetét okozta

    – vallotta be a volt MMA-harcos.

    Nem Dietz Gusztáv azonban az egyetlen az Ázsia Expressz ötödik évadában, aki rögtön az első néhány adásban kiakadt, s indulatos megjegyzéseket tett. Krausz Gábor séf például már a feladást fontolgatta, míg Sáfrány Emese és Béres Anett a Zsigmond Angéla és Mészáros Bende párosával találta magát feszült helyzetben.

  • Elásták a csatabárdot.

    Noszály Sándor és Pribelszki Norbert a Sztárbox második évadának nyitómeccsén csaptak össze, amely férfi nehézsúlyú mérkőzést pontozással a volt teniszező nyert meg. A győzelemnek viszont komoly ára volt, hiszen 52 éves sportoló két fogát is kiütötték. Noszály a minap viszont arról számolt be Instagramján, hogy fogorvosának köszönhetően ismét hibátlan mosollyal büszkélkedhet. A bejegyzésében ráadásul Pribelszkit ölelve láthatóak, így kimondható, hogy szent a béke a két bokszoló között.

    A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való nemes küzdelem szimbóluma. (...) A sport a játék alatt tanítja meg az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az összetartásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre, és mindenekelőtt a »fair play«, a nemes küzdelem szabályaira. (Szent-Györgyi Albert). Találkoztam ma a Fogtündéremmel. Azt érzem, hogy örök barátság lesz köztünk! Jó és értékes ember vagy Pribelszki Norbi. A mosolyom a régi:)

    – olvasható a kettejükről készült fotó mellett.

  • Elmondásuk szerint életre szóló élményben volt részük.

    Chris és Marianne Fisher még 2020. január 5-én indult világot látni a Trudy nevű 2005-ös Fiat Ducatójukkal. A házaspár elmondása szerint rájöttek, hogy „a mának kell élniük”, ezért Chris felmondott a munkahelyén, majd eladtak mindent a házukból. Az üres ingatlant aztán bérbeadták, majd útnak indultak – „Tread The Globe” nevezetű YouTube-csatornájukon pedig végigdokumentálták világkörüli útjukat.

    A telfordi házaspár a napokban tért vissza közel négy és fél éven át tartó kirándulásukról, kalandjuk milliók figyelmét keltette fel az interneten.

  • Elképesztően várja már az anyaságot.

    Osvárt Andrea nemrég egy fürdőruhás képpel tudatta a nagyvilággal: első kisbabáját hordja a szíve alatt. A 45 éves színésznő és közgazdász kedvese jövő januárra várják a közös gyermeküket. Az egyébként Olaszországban is elismert színésznő egy podcastműsorban árulta el, hogy újra rátalált a szerelem egy bécsi kötődésű, külföldi férfi személyében. Mint kiderült, az újdonsült kismama egyáltalán nem unatkozik, erről a Best magazin legfrissebb számában mesélt:

    Intézem a saját cégem, illetve a befektetéseim ügyeit, több projektem fut párhuzamosan és viszem a háztartásunkat is

    idézte az nlc.hu. Mindezen felül van még egy sokak számára talán meglepő foglalkozása. Miután egy lakógyűlésen kiállt a saját érdekeiért, meggyőzték, ezt közösségileg is tegye meg, így közös képviselői végzettséget szerzett, és jelenleg a második kerületi Margit negyed közösségi fővédnökségi feladatait is ellátja.

  • Pedig a műsorban csakis magukra számíthatnak a játékosok.

    Hamarosan elindul az RTL egyik sikerprodukciójának, a szakma által a realityk közül az év műsorának választott Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban új évada, amelyben 22 híresség fog versengeni egymással. Ahogy azt már az előző évadban is láthattuk, a megtévesztés, a mentális hadviselés, és a folyamatos bizonytalanság a játék velejárója. 

    „Mindenki azt hiszi, hogy tudja, hogy milyen érzés paranoiásnak lenni, mert látta, vagy olvasott róla, vagy már az volt. Itt azért egy picit más, amikor olyan környezetben vagy vélt barátokkal, akik közül bárki hátba szúrhat a következő pillanatban” – fogalmazott Fókusz riportjában a játékmester, Árpa Attila.

    Mint a beharangozóból kiderült, a TV2 korábbi húzóneve, Bereczki Zoltán is vállalta a felkérést. Saját bevallása szerint szereti kontroll alatt tartani az életét, de közel sem biztos benne, hogy a műsorban ez megőrizhető-e. 

    Az biztos, hogy az a szerepkör, hogy a saját sorsunk felett hatalmunk van, az azért szerintem nagyon fontos a való életben. Ha áldozat vagy, és tudod, hogy az életed veszélyben van, és az egyik legfontosabb helyzetben nem rajtad múlik a döntés, az azért elég frusztráló

    idézi a Story Bereczkit.

Rovatok