Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hamarosan a Nyerő páros 8. évadának versenyzőiként láthatjuk a tévéképernyőkön Berki Mazsit és kedvesét, Zoltán. A szerelmesek most az RTL kameráinak meséltek megismerkedésükről.

    Láttuk már egymást ugye, de ő is párkapcsolatban volt, én is, nem úgy néztünk a másikra. A kisugárzásom a Zolinak nagyon-nagyon tetszett

    – kezdte a kisgyermekes anyuka, aki szerint sok mindenben hasonlítanak, nem csak érdeklődési körük, de hobbijaik is egyeznek.

    Engem a térdével varázsolt el, ahogy hozzám simította az asztal alatt. Akkor beleszerettem teljes mértékben… a térdébe, ahogy simította az én térdemhez

    – vette át a szót párja, hozzátéve: szerinte a műsorban főleg a beszélős feladatokban lesznek erősek, de bíznak az ügyességi és taktikai képességeikben is, viszont tartanak a bezártságtól, a fulladástól és a magasságtól.

  • Véget ért a Nyerő Páros egykori versenyzőinek románca.

    Boráros Gábor és Jákli Mónika a Nyerő Páros című realityből lehet leginkább ismerős a nézőknek, ahol egy évvel ezelőtt egészen a fináléig meneteltek. Az utóbbi időben egyre több jel utalt arra, hogy a műsor átka ismét lesújtott, most pedig maga Jákli erősítette meg a hírt, valóban szakítottak az MMA-harcossal. 

    Nem ez az első alkalom, hogy hullámvölgybe került kettejük románca, de most úgy tűnik, nincs visszaút – nem úgy, mint az előző alkalommal, amikor az influenszer annak ellenére is visszafogadta Borárost, hogy az hűtlen volt hozzá várandóssága alatt.

    Fogalmam sincs, hogy hogy éltem amúgy túl... Mikor megtudtam a kórházban, hogy megcsalt, kedden szültem, csütörtökön tudtam meg és vasárnap mentem haza. Én úgy voltam vele, hogy nem mondom meg neki 

    – idézte fel Tihanyi Péter podcastműsorában Jákli, aki szerint kislánya édesapja egyáltalán nem úgy viselkedett vele, ahogy kellett volna, és már bánja, hogy megbocsátott neki.

    „Adtam neki egyébként 4-5 napot, de nem volt otthon. Mindig elment reggel, valamikor délután benézett és újra elment... Mi teljesen egyedül voltunk a Zorával szinte négy hónapig. Hogyha most történne ez, nemhogy esélyt nem adnék neki arra, hogy beszéljen velem, hanem semmi, tehát semmi! Nem szeretném megbeszélni, nem akarnék vele találkozni...” – idézte szavait a Blikk.

  • Megérkezett az elmúlt két és fél évtized legjobb magyar könyveinek listája.

    Talán az egyik leghangulatosabb őszi program elmélyülni egy jó könyvben egy forró ital társaságában – már ha épp akad számunkra megfelelő olvasnivaló.

    Az Index újságírói most utánajártak, melyek azok a kortárs magyar művek, amelyek a neves hazai kritikusok, irodalmárok, szakértők és irodalomtudós kedvencei között szerepelnek, ezek alapján pedig elkészítették a XXI. század tíz legjobb magyar regényének listáját. Itt található cikkünkből megtudhatják, melyek végeztek az élmezőnyben, egy időre tehát biztos, hogy nem lesz az probléma, ha nincs ötletünk, mit is olvassunk el legközelebb.

    Ha ismerik ezeket, vegyék kézbe ismét, ha még nem, akkor pedig vásárolják meg vagy kölcsönözzék ki, garantáljuk, hogy nem fogják megbánni! 

  • A Sztárbox versenyzője és a felesége a második közös gyermeküket várják.

    Október 14-én vadonatúj évaddal tér vissza az RTL sztárpárshow-ja, a Nyerő Páros, melyben Herceg Dávid és felesége, Herceg-Pál Bianka is próbára teszi a szerelmét. A magyar reggaeton koronázatlan királya – aki Sztárboxban is bizonyít, első ellenfelét, Király Viktort például technikai kiütéssel győzte le –  eddig sosem hallott titkokat is megoszt nejével együtt a műsorban, többek között azt, hogy kapcsolatuk másfél év után barátságból alakult át szerelemmé, de mélypontjaikról is mesélnek.

    A házaspár a Nyerő Páros miniinterjújában elárulta, milyen tulajdonságok vagy szokások bosszantják a másikban. Míg Herceg a párja elmondása szerint sokszor felesleges dolgokon aggodalmaskodik, addig Herceg-Pál Bianka már mással megy kedvese agyára.

    Ő nagyon szereti a tisztaságot és a rendet, kivéve a hálószobánkban, maga mellett. A párnája alatt, meg összevissza, mindig vannak elhasznált zsepik, mert sokat fújja az orrát. Nem szereti kidobálni

    – osztotta meg mosolyogva neje legidegesítőbb szokását Herceg, aki az RTL rövid videójában kapcsolatuk kezdeti időszakáról is beszél. Mint kiderült, nem voltak könnyű helyzetben, anyagi gondjaik voltak. Elmondásuk szerint sokszor azt sem tudták, hogyan fizetik ki albérletüket, Herceg fejében pedig az is megfordult, hogy feladja budapesti életét, és hazamegy vidékre.

    Ám végül minden jóra fordult. Jelenleg második közös gyermeküket várják.

  • A sztárséf azonban továbbra is optimista.

    Sárközi Ákost sokan hiányolhatják majd a tévéképernyőkről, idén ugyanis már más fog a helyén állni A Konyhafőnök zsűripultjában. A sztárséf ráadásul nemrég a Sztárboxból is kiesett, bár ellenfelének, Horváth Tamásnak igencsak meggyűlt vele a baja a ringben. Mindezek ellenére Sárközi optimistán tekint a jövőjére:

    „A bokszmecset elveszítettem, és A Konyhafőnök miatt is parkolópályára kerültem, mégis tudom, hogy a mostani időszakomat utólag is pozitívan fogom értékelni.

    Hozza az élet az új feladatokat, én pedig alkalmazkodnom.

    Most két projekten is dolgozom, éttermi fronton mindkettő igazi kuriózum lesz. Pár hét múlva bemutatjuk, mennyit fejlődött a cukrászat világa. Januárban pedig egy amatőr színházi társulattal készülünk egy gasztroszínházi élményre. Évivel is dédelgetünk egy álmot, egy galériás kávézó megnyitását, amin szintén sokat dolgozunk” – kezdte a Best magazinnak a séf, aki jelenlegi munkáin kívül is telis-tele van tervekkel.

    Egy biztos, attól, hogy kiöregszem a szakmából, nem félek, mert a gasztronómia életem végéig szerepel a terveimben. Maximum, ha már nem bírom ilyen intenzitással csinálni, mint most, akkor majd tanítom a fiatalokat, és arról mesélek, hogy kell felépíteni egy karriert 

    – idézte szavait a Blikk.

  • Nina nagyon lelkes.

    Kulcsár Edina a negyedik szülése után közel két hónappal úgy döntött, újra beleveti magát a rendszeres testmozgásba, melyre becsapós, jobban mondva előnyös beállításban készült fotókkal is igyekszik motiválni magát. Az egykori szépségkirálynő, aki leszögezte, mivel G.w.M-mel közös kisfia, Dion 4 kilóval született, nem számít rögtön topmodell formáraazóta több edzéssel kapcsolatos tartalommal jelentkezett a közösségi oldalán, a minap köztük egy olyannal is, amelyen előző házasságából született kislánya, Nina is feltűnik.

    Kulcsár Edina ugyanis azt vallja, kisgyerekek mellett sem szabad kifogásokat keresni az edzések elkerülésére, sőt inkább négyéves csemetéjét is bevonta abba, aki szemmel láthatóan örömmel csinálta vele a gyakorlatokat.

    Közös edzés

    – írta Kulcsár Edina, aki kislánya nevét két szív emoji között tüntette fel. A közös edzésükről készült videófelvétel ide kattintva érhető el.

  • A Micsoda nő! 75 éves sztárja le sem tagadhatná, mennyire szerelmes.

    Richard Gere a minap a zürichi filmfesztiválon tette tiszteletét a dalai láma szereplésével készült Wisdom Of Happiness című dokumentumfilm bemutatója kapcsán, amelyre felesége, a nála 33 évvel fiatalabb Alejandra Silva kísérte el. Vörös szőnyeges pózolásuk elég nagy visszhangot keltett, a 75 éves hollywoodi színész ugyanis meg sem próbálta leplezni a kamerák előtt, hogy mennyire odáig van spanyol feleségéért: minden érintése és pillantása erőteljes vonzalomról árulkodott, turbékolásukkal pedig el is lopták a show-t a premieren.

    Gere és Silva 2018-ban kötötték össze életüket.

     (via Daily Mail)

  • Az énekesnő gyermeke, mondhatni, anyatejként szívta magába a zenét.

    Tóth Gabi úgy látja, hogy Krausz Gáborral közös kislánya, Hannaróza Mária egyre inkább érdeklődik a zene és a tánc világa iránt, de a próbafolyamatokat is előszeretettel figyelemmel követi. Az énekesnő ezért szívesen magával viszi kislányát a próbákra, amelyekből mostanság akad bőven, hiszen idén ősszel két műsorban is feltűnik a TV2-n: hetek óta a Sztárban Sztár All Starsban versenyez, október végén pedig párjával, Papp Máté Bencével a Dancing with the Stars táncparkettjére lépnek.

    „A tánc és nyilvánvalóan a zene, az egész muzikális világ – amibe beleszületett – iránt nagyon érdeklődik. Szerintem anyatejként szívta magába a zenét! Még csak decemberben lesz ötéves, tehát pontosan nem lehet látni, hogy végül melyek lesznek azok a területek, amelyek majd érdeklik. Lehet, hogy semmi köze nem lesz sem a zenéhez, sem a tánchoz, de szeretnénk megismertetni és belevinni ebbe a közegbe” – fejtette ki a Hot! magazinnak Tóth, aki nem akad majd ki, ha kislánya életében csak hobbiként lesz jelen a zene és a tánc.

    Jelenleg azonban egyértelműen azt látjuk, hogy jól érzi magát ebben a világban: imádja a rivaldafényt, sminket, a rengeteg ruhát és jelmezt. Örülnék, ha hasonló pályán indulna majd el, mint amin én vagyok, de nem nyomasztom ezzel: azt szeretném, ha ő döntené el, hogy mi az, ami érdekli, mi a célja, és mi az, amelyben érzi azt a szenvedélyt, amelyben kiteljesülhet. […] Hanni nagyon jól kijön Mátéval, most például az ő táncos videói a kedvencei, állandóan azokat nézegeti a telefonunkon. Úgy látom, Hanni nagyon büszke ránk, és szerintem örül annak, hogy az anyukája ott van a televízióban

    – fejtette ki az énekesnő a lapnak, amit a 24.hu szemlézett.

  • Az eljegyzésükről is kiderült néhány fontos részlet.

    Széki Attila, azaz Curtis és párja, Barnai Judit annak apropójából adták legfrissebb interjújukat, hogy nemrég eljegyzéssel erősítették meg viharos időket is megélt kapcsolatukat, amely immár négy éve tart. A rapper augusztus végén jegyezte el a kosárlabdázót a koppenhágai kis hableány szobránál, mielőtt egy Justin Timberlake-koncertre mentek volna, s bár sokan nem gondolták volna róla, a Lehetne újra február című dal előadója úgy izgult a lánykérésnél, akár a tinédzserek. 

    Már éreztem, hogy kiszaladok az időből, plusz az az egy hónap, amikor külön voltunk – mert Judie forgatott a Farm VIP-ben –, ráébresztett arra, hogy mennyire fontos nekem, hogy velem legyen, és az is, hogy velem is maradjon

    – árulta el Hot! magazinnak Curtis, akinek párja először azt hitte, a rapper csak viccel vele, amikor térdre ereszkedett előtte. A The Voice coacha azonban nagyon is komolyan tervez a kosárlabdázóval. Már arról is beszélgettek, mikorra időzítsék esküvőjüket, pedig a rapper korábban nem csinált titkot abból, miért nem szeretné feleségül venni Barnait.

    Úgy néz ki, hogy jövőre abbahagyom a kosárlabdát, ezért az esküvő időpontját 2026-ra tűztük ki. Az ötös a szerencseszámom, így a dátumban benne kell majd lennie egy ötösnek is. Egy cég is megkeresett, aki elkészítené a ruhámat, de ahhoz is kell minimum másfél év, tehát nincs miért sietnünk

    – idézte a Bors a kosárlabdázó szavait.

  • A műsorvezetőnő megerősítette, hogy foglalt a szíve, választottjának pedig nagyon hálás a támogatásáért.

    Bár Szabó Zsófi az elmúlt években féltve őrizte magánéletét, a párkapcsolati témákat pedig messze elkerülte, a minap mégis sikerült megerősítenie, hogy újra foglalt a szíve, ráadásul magától hozta szóba a dolgot egy, az Instagramon indított élő bejelentkezésben.

    Mokka műsorvezetőnőjének új párjáról már jó ideje folynak a találgatások. Legutóbb egy szír származású, idősebb üzletemberrel hozták hírbe, ám a tévés ezt a románcot sosem erősítette meg. Titokzatos párjáról először múlt szombaton ejtett el pár információt, amikor az otthonából jelentkezett be az Instagramon, s fárasztó mindennapjairól mesélt.

    Ez egy terhelt időszak, Mokka, Sztárban Sztár All Stars és a Dancing with the Stars-próbák (követik egymást), a családom támogatása nélkül nem tudnék ennyit dolgozni, köszönöm az anyukámnak, a testvéremnek és a páromnak, hogy biztosítják a hátteret

    – idézte a Best magazin Szabó szavait, aki tavaly januárban még arról beszélt, hogy az az újévi fogadalma, hogy még véletlenül se essen szerelembe.

    A magazin továbbá arról is ír, hogy a műsorvezető elköltözött a törökbálinti otthonából, ahol azt követően élt a kisfiával, Mendellel, hogy elvált férjétől, Kis Zsolttól. A lap szerint Szabó Zsófi az új párja jóvoltából költözött át egy budai, 12. kerületi, többszintes, medencés villába. Kisfia pedig egy nemzetközi magániskolába jár, az ún. „amerikai iskola” első osztályos tanulója.

    (via nlc)

  • Ahogy arról írtunk, hamarosan új évaddal tér vissza a képernyőre a TV2 Kőgazdag fiatalok című realityműsora, melyben ezúttal is a szereplők polgárpukkasztó luxuséletmódján lesz a hangsúly. Mint a csatorna közleményéből kiderült, október 14-től újra betekinthetünk majd PSG Ogli, Dulin Metta, Tuvic Aleksandra, Bárány Aurél, Ágoston Filip és Takács Kata életébe, akikhez csatlakozik egy új szereplő, Szanyi Vanda.

    A Ripostnak ezúttal Takács Kata, a műsor egyik visszatérője mesélt a forgatásokról, és persze arról is, hogy mi minden történt vele tavaly óta. Mint fogalmazott, sokáig kérdéses volt, hogy idén visszatér-e a műsorba, ugyanis nem nagyon volt ideje forgatni a nyáron, mert egy ruhamárka felépítésébe kezdett bele. De végül úgy gondolta, meg tudja oldani és legalább ezt is megmutathatta, ami nagyon fontos számára.

    A többiekkel nagyon jól kijövünk, Filippel kifejezetten sokat találkozunk, ráadásul most közel is lakunk egymáshoz, de Szandival meg Olivérrel is össze szoktunk futni. Mettával ugyan annyira nem tartom a kapcsolatot, de egyszer-kétszer vele is elmentünk biciklizni, mert azt mindketten nagyon szeretjük

    – mondta a fiatal, akinek Lehetősége nyílt összebarátkozni a reality új szereplőjével, Vandával. Hozzátette, örült annak, hogy újra összegyűlt a nagy csapat.

    Meg persze a forgatásokon is jól éreztem magam. Akkor jöttem rá igazán, hogy mennyire hiányoztak a többiek, amikor újra összejött a társaság. Annak pedig különösen örülök, hogy Filippel ennyire jóban lettünk, mert nagyon őszinte és laza, szóval minden helyzetet így is kezel.

    A Kőgazdag fiatalok sztárja magánéletéről is mesélt, és elárulta, hogy jelenleg a szinglik táborát erősíti, de egyelőre nem is tervez ezen változtatni.

    Most épp szingli vagyok, nem is tervezek ismerkedni vagy randizni. Beköltöztem a belvárosba és tök jó így egyedül, próbálom elfoglalni magam, pörög az élet. Úgy éreztem, hogy kell egy kis én-idő, hogy kitaláljam, mit szeretnék kezdeni az életemmel és hogyan tovább. De szerencsére teljesen véletlenül jött ez a lehetőség, ami új értelmet adott a mindennapoknak és rengeteget dolgozom vele.

  • Tengerparti nyaralásukról is lecsúszott a szakítás miatt.

    Molnár Anikó közel másfél évvel ezelőtt indította el OnlyFans-oldalát, amely rövid idő leforgása alatt nagy népszerűségre tett szert. Az erotikus tartalomgyártó az elmúlt időszakot többnyire csakis a csatornája felépítésének szentelte, de közben ismeretségi köréből megismerkedett egy férfivel, akivel kapcsolatuk komolyra fordult. A szőkeség úgy tervezte, hogy a 49. születésnapját egy tengerparti utazással ünnepelték volna meg, de sajnos csalódnia kellett.

    Lett volna valaki, akivel elutaztam volna, de végül itthon maradtam, és erre megvolt az okom. Régóta ismertem már ezt a srácot, akiről szó van, és az a helyzet, hogy az utóbbi időben egyre gyakrabban történtek súrlódások közöttünk. Nekem pedig arra nincs szükségem, hogy ahelyett, hogy eltöltenék egy csodálatos hetet egy szép helyen, vitatkozzak valakivel. Inkább itthon maradtam... Nagy csalódás volt, hiszen az volt minden álmom, hogy a negyvenes éveimet kint búcsúztassam el, ehelyett itthon ültem. Egyedül

    mondta a Borsnak Molnár, aki mindennek ellenére nem szomorkodik, továbbra is keresi élete párját. Hisz benne, hogy az ötvenedik születésnapja mindennél boldogabb lesz.

  • Tovább szeretné folytatni az extrém sportot.

    Több helyen súlyos arcsérülés szenvedett Kempf Zozo profi BMX versenyző, akit azután szállították kórházba, miután egy svájci bajnokságon egy balszerencsés esés következtében megsérült. Az Exatlon, a Dancing with the Stars és az Ázsia Expressz korábbi versenyzőjét napok óta orvosi megfigyelés alatt tartják, és pár napja már bejelentkezett a kórházból, hogy hírt adjon az állapotáról. Mostani bejegyzésében arról számolt be, hogy gyorsan javul az állapota, és úgy tűnik, sérülései ellenére esze ágában sincs abbahagyni a biciklis versenyzést.

    „Köszi mindenkinek a kívánságokat, nagyon jól esik. Nem telózok, a regenerációra figyelek” – kezdte posztjában Kempf Zozo, majd így folytatta:

    Nyomtam egy arcost az EB-n, így hosszú az út még előttem. Egy arccsontműtéten már túl vagyok, valamint egy szemfelépülés még a cél, de vissza fogok térni, erősebben, mint voltam! Haladunk, pozitív jeleket kaptam!

    – idézi a Story a sportoló, akit hamarosan hazaszállítanak Magyarországra.

  • Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban második évadában tűnt fel Lakatos László, akire a krimi-reality kezdetekor a játékmester, Árpa Attila az egyik gyilkos szerepét osztotta. A humorista remek választásnak bizonyult, ugyanis hosszú ideig remekül játszotta a szerepét gyilkostársaival, és senkiben még csak a gyanú legkisebb látszatát sem keltette. A műsor második hetében viszont elfogyott a szerencséje, így Erős Antónia után másodikként esett ki a gyilkosok közül.

    Ezúttal a Meglepetés magazinnak adott interjút Lakatos, akit a műsor után már hazavárt szerető családja. Mint mondja, a tízéves kisfia, Lacika a szeme fénye. A gyermek egyéves volt, amikor az édesanyjával szakítottak, ezért az iskola kezdetével „hétvégi apuka” lett, de igyekszik tartalmasan tölteni a közös időt. Kisfiát érdekli a filmezés és a humor, ezért gyakran feltűnik az édesapja Instagram-videóiban is. Válása után a szerelem újra rátalált a humoristára, kedveséről pedig csakis áradozni tudott:

    Életem asszonyát, Csillát a neten vadásztam le. Megláttam egy közösségi oldalon, és eldöntöttem, nekem ez a nő kell. Nem adta könnyen magát, évekig írogattam neki. Nagyon értékelem a szerelmét, boldog vagyok, hogy jegyben járunk. Egyébként Csilla is hozott egy gyereket a kapcsolatunkba. A nevelt fiamat, Ákost is szeretem. Remélem, ő is engem.

    idézi a Story Lakatos Lászlót.

Rovatok