Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A színész úgy véli, a forgatások nem feltétlen a nyelvi nehézségek miatt problémásak. 

    Bízva abban, hogy befuthat az Egyesül Államokban, Fenyő Iván 2005-ben Hollywood felé vette az irányt, s szerepet is kapott Bőrnyakúak című filmben, melynek forgatásán olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Jamie Foxx és Jake Gyllenhaal. A színész jeleneteit azonban alaposan megnyirbálták, a külföldi filmes munkákról azonban így sem mondott le, például az Oppenheimer castingján is részt vett, miután annak rendezője, Christopher Nolan kinézte őt az egyik szerepre.

    Fenyő Iván elmondása szerint a külföldi forgatások nem feltétlen a nyelvi nehézségek miatt bizonyulnak nehéz és összetett feladatnak.

    Nem úgy kell beszélni, mintha a reptéren társalognál egy turistával, vagy az anyukád külföldi barátnőjét faggatnád. Itt a világ legjobb színészei vesznek körül, figyelik minden szavadat. Ez topkatgeória, olyan kaliberű partnerekkel dolgozol, mint Kern András, Cserhalmi György, vagy amilyen Haumann Péter volt. Olyan arcok állnak előtted, akiket moziból, nagy filmekből ismersz.

    – nyilatkozta Fenyő a Színes RTV Streaming című filmes kiadványának.

    Nem gondolhatja senki a stábban, hogy ki ez a szerencsétlen, honnan szalasztották. Nem lehet bénázni. Igen, érződik az akcentusodon, hogy nem vagy amerikai, de szakmailag és gondolkodásban is abszolút egy szinten vagytok

    idézte a színészt a 24.hu.

  • Úgy néz ki, Judit és Reni sosem lesznek barátnők.

    Fecső Judit a Házasság első látásra című műsor azon adásában, amikor a párok először találkoztak egymással jóformán mindegyik hölgyszereplővel összerúgta a port, ám úgy tűnik, a legnagyobb ellenszenvet Kovács Renáta váltotta ki belőle. Viszonyuk a hétfő esti adásban, az újabb közös vacsorán csak tovább mérgesedett, melyben a 46 éves sminkes férjének, Szolnoki Szabolcsnak is szerepe volt, az 50 éves vállalkozó ugyanis elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy szembesítse az egymással a koruk és szépségük miatt is rivalizáló két nőt, miután felettébb szórakoztatónak találja figyelni, hogy vajon ki viszi el a dáma szerepet a nők között.

    A 30 éves pultos-tartalomgyártó le is ült beszélgetni a 46 éves sminkessel, akivel közölte: meglátása szerint csak szerepet játszik, azzal pedig, hogy folyton hangoskodik, azt akarja elérni, hogy középpontban lehessen.

    Nem provokációnak szánom, de képzeld el, ha én bemegyek valahova, nekem nem kell hangoskodnom azért, hogy a középpontban legyek. Ha beülök a sarokba, akkor is rám fognak figyelni

    – jelentette ki Reni, aki úgy véli, Judit sokszor tud bántóan fogalmazni, s egyfajta szándékos szurkálódást vél felfedezni a részéről.

    „Valóban nem vagyunk egy szinten, ez tényleg így van nagyon sok mindenben. Sok olyan élethelyzet van, ahol szerintem én megfelelőbben tudok viselkedni, mint ő, holott van köztünk 15 év” – emelte ki a pultos-tartalomgyártó, akiről a sminkes sincs feltétlen jó véleménnyel, sőt: korábban primitívnek és tiszteletlennek is nevezete őt.

    Renin átnézek, jelentéktelen személy számomra, de ezt nem azért mondom, hogy bántsam, hanem egyszerűen nem érdekel a személyisége

     – szögezte le Judit, aki nem is szeretné jobban megismerni Renit.

    „Nekem már nagyon régen volt ekkora kamubeszélgetésem valakivel, mint ami ott a Judittal zajlott a kanapén. Biztos, hogy mindenki ismeri ezeket a kamubarinőket, amikor így nem merik egymás szemébe mondani... Bár mondjuk én belemondtam egyébként azt, amit gondolok, tehát ez nem egy jó megnevezés, hogy nem tudják belemondani. Ő nem mondta bele a szemembe, amit gondol” – fejtette ki Reni, aki egyébként Judithoz hasonlóan tagadja a rivalizálást. 

    Judit később, amikor már a férjével, Szabolccsal vitatta meg a kialakult helyzetet, már Reni külsejét is kritizált.a

    Nagy szájra van pénz, de fogorvosra nincs. Ez a véleményem erről a nőről!

    A két nő közti viszályról a házasodós reality egyik párkapcsolati szakértője, Gaál Viktor úgy fogalmazott: ez a „két dudás egy csárdában klasszikus esete”.

  • Furcsa mutatványt eszelt ki, hogy elérje a fa tetejét is.

    Várkonyi Andrea után Ördög Nóra is megmutatta az Instagramon, hogyan díszítették fel idén hatalmas karácsonyfájukat. Pontosabban a műsorvezetőnő férje, Nánási Pál tette közzé a fotót a platformon azzal a megjegyzéssel, hogy immár az ő otthonukban is ünnepi hangulat honol.

    Elkezdődött!

    – jegyezte meg a fotós-gasztrovállalkozó a felvételnél, amelyen felesége látható, amint egy széken egyensúlyozva, egyáltalán nem veszélytelen pózban próbálja díszíteni fenyőfájuk legmagasabb pontját is. Erre a követők közül többen felhívták a figyelmet, aggódva a Dancing with the Stars zsűritagjáért, míg mások Angelina Jolie-hoz hasonlították őt, aki a Mr. és Mrs. Smith című filmben vállalkozott hasonló mutatványokra.

    Nem ez az egyetlen friss és őszinte fotó azonban Ördög Nóráról. Egy hasonló, karácsonyi készülődéssel kapcsolatos felvételt a tévés is megosztott magáról az Instagramon, ám azon már kócosan, smink nélkül látható, enyhe utalást téve arra, mennyire megviselheti az embert az ünnepek előtti tülekedés az ajándékokért.

  • Állítja, teljes titokban készül férje ajándéka.

    Orosz Barbara korábban végig dokumentálta az Instagram-oldalán, hogyan újította fel és igazította saját ízlésére titokzatos francia férjével közös balatoni otthonukat, ám úgy néz ki, még mindig talál olyan helyiségeket az ingatlanban, amelyeket kedvére átalakíthat. A Mokka műsorvezetőnője a napokban azért fogott bele egy újabb projektbe, hogy férjének saját gardróbja lehessen, ez lesz ugyanis a diplomataként dolgozó Flor karácsonyi ajándéka.

    Nem tudom, ki mire vágyik karácsonykor... Nálunk mindenesetre teljes titokban készül Férjuram saját gardróbszobája. Imádok meglepetést okozni Neki.. Szerintem mindenre gondol, csak arra nem, hogy megvalósítom az elejtett félmondatát, miszerint egyszer de jó lenne majd egy saját gardrób...

    – osztotta meg a tévés, hozzátéve, miért éppen gardróbbal lepi meg férjét, akivel távkapcsolatban él.

    „Egész évben ezekre a mondatokra vadászom.. Olyat hallottunk már, hogy egy férj ilyesmi meglepivel áll elő.. Nekem inkább az volt a meglepetés, amikor egyszer megkérdezte, hogy illusztris gardróbomban hol lesz az Ő ruháinak a helye... Na ettől a kérdéstől bepánikoltam és gyorsan nekiveselkedtem az eddigi – én csak szerszámos szobának hívtam – kipakolásának, mert a rengeteg könyvem és egyéb csetreszek, emlékes dobozok, karácsonyi díszek mellett egy mini ásót és néhány csavarhúzót is tartottam ott. Azaz kincseket.. Megvan az érzés, amikor 25 éve őrizgetett cuccoktól –amik nyilván mára azért nem sokat jelentenek – nagy tételben 2-3 nap szelektálás után meg kell válnod? Ahhh.. először nagyon utáltam. De aztán ez egyfajta megtisztulási rituálévá vált és már a szemetet is énekelve vittem le. Igen.. jófejek a szomszédaim...” – mesélte az Instagramon Orosz, hozzátéve, a javítás-festés továbbra is megy neki, de gardrób összerakásához már szerelőt hívott.

    A műsorvezető aztán az egyik követője kérdésére azt is megválaszolta, hogy miért osztja meg az Instagramján, mire készül, ha teljes titokban akarja tartani azt a férje előtt.

    Áhhh! Kizárt! Nincs fent sehol. Ez annyira király! Mindannyiunknak ki kéne próbálni... (és ha látná sem ismerné fel a szerszámos szobát).

  • Sokan az Árulók – Gyilkosság a kastélyban egyik nagy esélyesének tartották az éles meglátásai miatt Alexy Viktort, de a finálé előtt mégis kiszavazták a többiek. Mivel a tatabányai születésű fiatal korábban úgy érezte, hogy tökéletesre fejlesztette az érdekérvényesítő képességét, így felemás érzésekkel gondol vissza szereplésére. Erről bővebben a Storynak mesélt.

    Egyrészt életem egyik legnagyobb élménye volt. Másrészt viszont nem vagyok büszke magamra, mert nem voltam elég karakán, és nem álltam eléggé a sarkamra, pedig végig éreztem, ki lehet a hunyó. Ráadásul az utolsó kerekasztalnál minősíthetetlenül viselkedtem. Ahogy szorult a nyakam körül a hurok, bevallom, eluralkodott rajtam a reményvesztettség érzése. De utólag mindenkivel mindent tisztáztam.

    Mint kiderült, szívesen kipróbálta volna magát egy gyilkos szerepében, hiszen úgy gondolja, az ármánykodás jobban ment volna neki, mint a nyomozás: „Annyira szívesen ­álltam volna a másik oldalon. Meggyőződésem, hogy remek gyilkos lettem volna. A műsor előtt még egy több oldalas tervet is írtam arról, miként viselkedjek, hogy ne bukjak le” – árulta el.

    Bár műszaki menedzser szakon szerzett diplomát, és jelenleg egy vállalkozás marketingese, más irányba tervez nyitni.

    ­Kacérkodom a gondolattal, hogy visszatérek a YouTube-ra, a TikTokon már most is elég aktív vagyok, de azért az más kávéház. Imádok szerepelni, a kamera előtt sem voltam lámpalázas. Ezért is bízom benne, hogy akár más produkciókban is kapok lehetőséget. Akár egy párkeresőbe is szívesen elmennék, mert jelenleg szingli vagyok.

  • A ValóVilág 9. évadának szereplői úgy döntöttek, nem hétköznapi úton vállalnak gyermeket. 

    A ValóVilág9 powered by Big Brother játékosa, Einwiller Gregor, azaz VV Greg  a családalapítás mellett döntött párjával, ám nem hétköznapi módon vállalnak gyermeket. Az egykori valóságshow-szereplő másfél évvel ezelőtt találta meg élete párját, s bár a nála 8 évvel fiatalabb férfi nem szeretne nyilvános szerepléseket vállalni, abból nem csinálnak titkot, milyen komolyan terveznek egymással. 

    VV Greg úgy meséli, már az első randevújukon felmerült köztük a gyermekvállalás kérdése, melyben úgy néz ki, egykori villatársa, VV Adri, azaz Horváth Adrienn lehet a segítségükre, akivel – elmondása szerint – már 2018-ban, a luxusbörtönben töltött idejük alatt is viccelődtek a dologról.

    „Adri akkor az mondta nekem, hogy mindenképpen 30-35 éves koráig édesanyává akar válni. 6 évvel ezelőtt humorosan megjegyezte: 'ha addig nem jön össze, akkor maximum szülök neked egy gyereket'. Ahogy teltek az évek, ez mindig visszatérő téma volt nálunk, tehát nem most találtuk ki. Mivel nincsen párkapcsolata, és nem is talál magának olyan férfit, aki potenciális apa jelölt lenne, egyre többet hangoztatta, hogy 'figyelj, én érzem, hogy neked fogok gyereket szülni'. A ValóVilág óta folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, egy igazán bizalmi viszony alakult ki köztünk. A minap vidékre utazott hozzánk, ahol volt időnk mindent átbeszélni. Láttam rajta a kétségbeesést amiatt, hogy ketyeg a biológiai órája, és ismét előjött a gyerekvállalás témája, miszerint komolyan gondolja, hogy nekünk szülne gyermeket. Úgy érzi, ha 33 évesen eddig nem jött össze neki, már nem is fog, ezért mi vagyunk az utolsó reménye ebben a kérdésben" – magyarázta a Blikknek VV Greg, hozzátéve, a gyereknevelésből mindhárman kivennék a részüket, azaz két apa, egy anya felállásban gondoznák a kisbabát.

    Mi nem akarunk hétvégi apukák lenni, saját gyereket szeretnénk, aki velünk él, a nap 24 órájában velünk van. Ezt Adri is komolyan veszi, és ahogy idősödne a gyermek, nem titkolnánk előle, hogy ki az igazi édesanyja, úgy nőne fel, hogy tudna róla, azaz két apja és egy anyja lenne. Adri elmondása szerint nagyon örülne, ha ő szülhetné meg a gyermekünket, így természetesen nem zárkóznánk el attól, hogy ő is vele lehessen, figyelhesse a fejlődését. Ezt azonban mindenképp el kell intézni hivatalosan is, hogy jogilag cáfolhatatlan legyen. A célzott örökbefogadást szorgalmaznánk, vagyis a mi nevünkre és javunkra mondana le a gyermekről

    – szögezte le az egykori valóságshow-szereplő, hozzátéve, számolnak az esetleges buktatókkal is, ezért papírt szeretnének arról, hogy hivatalosan Greg és párja lennének a gyermek szülei.

    „Ez egy kényes téma, a felhozásához is hatalmas bizalom kellett. Évekre visszanyúló barátság szükséges ahhoz, hogy ez egyáltalán megvalósuljon. Utánajártunk, és mivel itthon illegális a béranyaság, ezt láttuk a járható útnak, ugyanis nem fizetünk senkinek, mégis bővülhet a családunk. A direkt örökbefogadásban az a jó, hogy amennyiben Adri célzottan nekünk adja örökbe a babát, nem lehet felülbírálni az ő döntését. Sok éves procedúrát kerülnénk ki és egy álmunk válna valóra ezzel” – fejtette ki a lapnak Greg, aki úgy véli, VV Adrival való barátsága már hat éve stabil lábakon áll, de mindent pontosan megterveznek, hogy hármasban, egymást támogatva haladhassanak a tervezett úton.

    Még az is felmerült, hogy ha ilyen formában sikerül az első, akkor akár kettő gyermeket is vállalnánk, ez Adritól is függ. Megvan az esély ilyen esetben az ikrekre is, én imádnám, ha ikerpárt nevelhetnénk! Természetesen Adrit mindenben támogatjuk, mindent megadunk neki, hiszen ez egy csodálatos folyamat mindhármunknak és cseppet sem mindennapi.

  • Mint mondja, annyira erős volt a hasfala és a hasizma, hogy gyakorlatilag fogva tartotta kisfiát.

    Tornóczky Anita és férje, Miklós öt év próbálkozás és várakozás után nemrég szülők lettek, lombikprogram segítségével fogant kisfiuk, Noel november végén született meg. S bár a 45 éves exműsorvezető élete legboldogabb időszakát éli jelenleg, a szülést a mégsem tartja jó élménynek, kisfia érkezése ugyanis nem volt zökkenőmentes.

    Amikor éjjel kettőkor elfolyt a magzatvíz, még semmilyen fájásom nem volt. Vártunk, de mondta az orvos, hogy muszáj indulni a kórházba, mert a burok, ami a babát védi, megrepedt. Körülbelül öt órát vajúdtam mindenféle eredmény nélkül

    mesélte a Blikknek az okleveles habilitációs kutyakiképző, hozzátéve, orvosai sem tudták megállapítani, miért nem indul be rendesen a szülés, ráadásul a köldökzsinór sem tekeredett a kicsi nyaka köré.

    Már olyan fájásokat mért a gép, amivel tolni szoktak, nem volt finom. Mondta a nőgyógyászom, hogy szenvedtethetnek még két-három órát, de ebből nem lesz semmi. Valami akadályt képez, lépni kell. Betoltak a műtőbe, és ott derült ki, hogy annyira erős volt a hasfalam és a hasizmom, hogy gyakorlatilag fogva tartotta a gyereket

    – tért ki a szülés részleteire Tornóczky, aki ugyan kapott érzéstelenítőt, de végig látta, mi történik a műtőben.

    Hárman préselték ki a kisfiamat az izom alól, miközben deréktól érzéketlenül, a kezeimmel lekötözve feküdtem. Nagyon kiszolgáltatva éreztem magam, úgy éreztem, megfulladok. Nagyon kellemetlen volt, de persze, bármit elvisel ilyenkor az ember, és tudtam, hogy az orvosom vigyáz ránk. Egyszer csak szóltak, hogy megvan a baba, de nem sírt, én pedig nagyon megijedtem

    – emlékezett vissza az exműsorvezető, akit hamar megnyugtattak, s miután elvágták a köldökzsinórt, megpuszilgathatta a kis Noelt, így minden rossz élménye enyhülni tudott.

  • Utólag egészen másképp állt volna a dologhoz.

    A Házasság első látásra második évadában elsőként Rácz Miklós és Balázs Ramóna döntöttek úgy, hogy elválnak, azaz feladják a TV2 párkereső realityjét. A 40 éves vállalkozó és 31 éves felesége közös megegyezéssel léptek ki a vakon kötött házasságból. Most Ramóna a Meglepetésnek adott interjújában elmondta, hogy a műsor komoly tanulságokkal szolgált számára, de ma már nem tenné ki magát hasonló kísérletnek.

    Amikor jelentkeztem, nem gondoltam végig, milyen hatással lesz az életemre, de legfőképp a lányoméra. Norina érzékeny, jólelkű gyerek, aki mindig empátiával fordul mások felé. Fájt látnom, hogy miattam bántották, amiért szerepeltem a műsorban

    idézte a Story az édesanyát, aki azt is elmondta, hogy nyolcéves lánya, Norina ugyan áldását adta arra, hogy ország-világ előtt találjon férjet magának, de Miki nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

    „Mikivel több sebből is vérzett a kapcsolatunk. Nagyon különböztünk, és a lányom sem szimpatizált vele. A férjem kommunikáció helyett hárított és menekült, én pedig szeretek mindent alaposan átbeszélni. Ő olyan típus, aki azt nézi, miért lehet mindig panaszkodni, míg én azt keresem, hogy megéljük a pillanatot” – árulta el Rami.

    A fiatal anyuka életében ugyanakkor továbbra is az a legfontosabb, hogy gyermeke kiegyensúlyozott maradjon, és mindent megtesz azért, biztonságban és szeretetben érezze magát.

    Nálunk szigorú szabályok vannak, a hagyományos értékek mentén nevelem Norinát, és azt mindig hangsúlyozom, hogy a szavaknak súlya van. Amit mondunk, ahhoz tartjuk magunkat. Tőlem is ezt látja, hiszen a példamutatással lehet a legjobban tanítani. Azt várom el, hogy őszinte legyen, hiszen én is az vagyok, a kisujjeskü pedig megszeghetetlen. Arra törekszem, hogy jó ember legyen, aki empatikus, figyelmes és becsületes.

  • A győztes páros közös kalandja még nem ért véget.

    Múlt hét szombaton véget ért a TV2 Dancing with the Stars című műsorának ötödik évada, amelynek győztes párosa Whisperton, azaz Strenner Antal és táncpartnere, Tóth Katica lett. Mint kiderült, a 23 éves tiktoker és a profi táncosnő életre szóló barátságot kötött egymással a műsornak köszönhetően, és rövidesen közös projektbe kezdenek, amelyről most lerántották a leplet. 

    Január elejétől hatállomásos országos turnéra indulnak: Budapestet, Debrecent, Győrt, Veszprémet, Pécset és Szegedet is beveszi a győztes páros. Az Instagramon megosztott posztjukból megtudhattuk, hogy kortól és előképzettségtől függetlenül minden táncolni vágyót szívesen várnak, akik szeretnének belekóstolni a hiphop-, kortárs, illetve a latin táncok világába. A „WhisperTon turné” elnevezésű, többállomásos eseményről az alábbi bejegyzésből tudhat meg többet.

    (via Story)

  • Jelenleg csakis a bokszra koncentrál, de családja már várja, hogy visszakapja a döntő után.

    Vasárnap este tovább folytatódottHell Boxing Kings elnevezésű versenysorozat, ahol már a jövő heti döntőbe jutásért folytak a küzdelmek. A profik mellett természetesen sztármérkőzésekből sem volt hiány, Istenes Bence után Berki Mazsi és Brasch Bence is megmutatta, hogy kemény fából faragták őket. Berki ezúttal a horvát influenszerrel és ápolónővel, Ela Jerkoviccsal szállt ringbe, és technikai kiütéses győzelmével be is biztosította helyét a szuperdöntőbe. A nyertes celeb a Blikknek adott interjút az újabb sikerrel megvívott meccs után, amiből kiderült, hogy két komoly sérülés is hátráltatta, de a döntő előtt erről nem szeretett volna többet megosztani.

    „Bár ez volt az ötödik meccsem közönség előtt, csak most éreztem igazán a jelenlétemet a ringben. Olyan ott állni a sarokban, mintha egy buborékban lenne az ember. Az edzőmre mindig igyekszem figyelni meccs közben, ez is egyre jobban sikerül” – kezdte az influenszer, aki az újabb győztes meccs után aludni sem tudott, annyira tombolt benne az összecsapás okozta adrenalin.

    Egy idő után feladtam, és inkább többször is visszanéztem a meccset, míg a párom, Zoli aludt mellettem. Mindig ki szoktuk elemezni az edzőmmel is a mérkőzéseket, s az előző meccs után én is láttam, hogy kicsit parasztlengős volt a jobbosom, amit most sikerült kiküszöbölnöm.

    Berki Mazsi egyébként az embert próbáló felkészülési időszakban is igyekszik minél több időt tölteni a családjával. A tömegnövelő és ütőerőedzésekben párja, Zoli is támogatja, de persze jóval kevesebb időt tudnak most együtt tölteni. 

    Emmácska is kevesebbet lát, de szerencsére sok segítségem van, ő pedig nagyon alkalmazkodó kislány. Megnézte a meccsem, drukkolt nekem. Nem félt, edzéseken is volt már velem. Akkor aggódna csak, ha azt látná, hogy sírok a ringben. Most eleve egy izgalmas időszaka van, hisz voltunk óvodai beszoktatáson, januárban pedig kezdi is az ovit. Szerencsések vagyunk, mert mindenki tündéri, és nagyon kedvesen fogadtak minket, Emmának is tetszett a közeg

    – fogalmazott az édesanya, hozzátéve: izgatottan készül a döntőre, de a 100 ezer dolláros, azaz mintegy 37 millió forintos pénzdíjat igyekszik kizárni a fejéből. Hangsúlyozta, egyrészt nem ezért száll ringbe, másrészt nagy nyomást helyezhet rá versenyzőként, ami visszavetheti a teljesítményét.

    Zoli megjósolta az előző meccsnél és a mostaninál is, hányadik menetben ér véget. A döntőre is van jóslata, de egyelőre nem árulja el. Én a felkészülésre koncentrálok, és szeretnék nagy pontkülönbséggel vagy ismét technikai KO-val győzni. A család persze már várja, hogy visszakapjon egy kicsit a döntő után, és én is várom a pihenést, de a boksz szeretete marad, és ha kapok felkérést egy újabb meccsre, elgondolkodnék rajta

    – jelentette ki.

  • Jó viszonyt ápolnak a válásukat követően is.

    Lukács Miklós szeptember elején adta hírül, hogy ismét foglalt a szíve, ráadásul új szerelme, Alexa kisbabát vár tőle. Minderről a szicíliai nyaralásukon számolt be a leendő édesapa, aki kedvesével már reagált a gratulációkra. A Peller nővérek nemrég Hevesi Tamás podcastműsorában vendégeskedtek, ahol szóba jött Peller Anna volt férjének születendő gyermeke is. – vette észre a Story.

    „Nagyon örülök neki – mondta Peller, hozzátéve: exférjével éppen a napokban beszélgettek arról, miért csodálkoznak ezen az emberek. 

    Mi valaha imádtuk egymást, született egy gyönyörű gyermekünk, de ez eddig tartott. Próbáltuk megmenteni, de van egy pont, amikor be kell látni, hogy azzal tudod megmenteni a kapcsolatot, ha átalakítod más formába, és kilépsz belőle. 15 évig voltunk együtt, és ez egy csodálatos kapcsolat maradt és fog is maradni örökre. Nem tudom másképp elképzelni. Ugyanolyan fontosak vagyunk egymásnak, és drukkolunk, hogy mindenkinek jól sikerüljön az élete további része.

    Az RTL műsorvezetője arról is beszélt, hogy a közös lányuk, Annabella jól élte meg az egész szituációt. Mint ismert, Lukács Miki és Peller Anna 14 évnyi házasság után mondták ki válásukat, és egyikőjük sem maradt sokáig pár nélkül. Az egykori házasok pedig, ahogy eddig, ezután is minden családi ünnepet együtt töltenek.

  • A széria hamarabb visszatér, mint gondoltuk!

    Jó híreink vannak A Fehér Lótusz rajongói számára, hamarosan érkezik ugyanis a sorozat harmadik évada! Az író-rendező Mike White Hawaii és Szicília után ezúttal a luxusszállodalánc thaiföldi egységébe kalauzolja el a nézőket, ahogy pedig azt már megszokhattuk, drámából és vicces pillanatokból sem lesz hiány most sem.

    A visszatérő karakter, ezáltal az előző szezonok közötti kapocs a Natasha Rothwell által játszott Belinda lesz, de rajta kívül feltűnik még a vásznon Patrick Schwarzenegger, Aime Lou Wood, Scott Glenn, Sarah Catherine Hook, Jason Isaacs és a BlackPink énekesnője, Lisa is. Az első előzetes már be is futott, az új, HBO-n elérhető epizódokig pedig mindössze februárig kell váriuk a nézőknek.

  • Lékai-Kiss Ramóna jót derült a dolgon, a kajakos kevésbé.

    A TV2 Titkok Ramónával legutóbbi epizódjának vendége Kucsera Gábor volt, aki őszintén beszélt doppingbotránya mellett többek között előző televíziós szerepléseiről, például az Ázsia Expresszről is. Ám nem ez volt az egyetlen műsor, ahol a sportoló a közelmúltban feltűnt, a Dancing with the Stars legutóbbi évadában Stana Alexandra oldalán csillogtathatta meg tánctudását. A páros korábban többször is hangsúlyozta, remek hangulatban-, nagy nevetések között teltek a próbáik, ebből adott kis ízelítőt a nézőknek Stana, aki a díszlet mögött elbújva ugrott elő váratlanul, jól ráhozva a szívbajt korábbi partnerére. Míg a műsorvezető jót nevetett a dolgon, az összerezzent Kucserának az arcára fagyott a mosoly.

    „Hallod, én úgy megijedtem! Azta rohadt életbe” – közölte az olimpikon, mellkasához kapva.

    Jól vagy? Azért ne álljon meg a szíved azért” – köszöntötte egykori társát Stana, majd Lékai-Kiss bevallotta, nem gondolták, hogy ennyire hatásos lesz a táncosnő belépője.

  • Párjával köszönik, nem kérnek belőle.

    Habár a fél világ adventi lázban ég már, a karácsony közeledtével sem kapja el az ünnepi hangulat a Kőgazdag fiatalok Dulin Mettáját:

    ő ugyanis nem ünnepli azt.

    Erről most a Ripostnak mesélt bővebben:

    „Én nem ünneplem a karácsonyt, úgyhogy nálam egy teljesen átlagos hétköznap lesz, ugyanolyan nap, mint a többi. El fogok menni sétálni a Balaton-parton, nézem a kacsákat és készülök a mexikói utazásomra. Őszintén szólva hosszú évek óta ez lesz az első olyan december 24-25-26, amit Magyarországon töltök, ugyanis mindig síelni és wellnessezni járok ilyenkor. Most viszont bizonyos kötelezettségeim miatt így alakult” –árulta el a Tv2 sztárja, akinek véleményét és szokását osztja titokzatos szerelme is.

    A párom sem tartja fontosnak a karácsonyt. Ő is ugyanazt az elvet vallja, mint én, hogy ajándékozni, a szeretteinkkel időt tölteni, együtt enni, társasozni bármikor lehet. A szeretetet az év 365 napján ki lehet fejezni és ő sem szereti azt, hogy ilyenkor megőrülnek az emberek, úgyhogy nagyon nagy a harmónia ebben is. Nagyon passzolunk egymáshoz.

  • Hamarosan életrajzi filmet forgatnak majd róla.

    A Mokka stúdiójában járt hétfőn reggel Zalatnay Sarolta, aki a hétvégén ünnepelte 77. születésnapját. A műsorvezetők is felköszöntötték-, majd mindennapjairól kérdezték az énekesnőt.

    „Minden buli előtt imádkozni szoktam, elsősorban azért, hogy úgy csináljam végig, ahogy megszokták tőlem. Mondok egy imát, de már nem úgy kezdem, hogy mit kérek, hanem úgy kezdem: köszönöm. Köszönöm, hogy ennyi mindent megélhettem. A jóra kell emlékezni” – kezdte Zalatnay. Mivel a Nemzeti Filmintézettől már megkapták az engedélyt, Vörös Sarolta címmel életéről januártól dokumentumfilmet is forgatnak majd, ahol sikerei mellett nehezebb pillanatai is vászonra kerülnek majd. Például, hogy sosem született utódja. 

    Soha nem lehetett gyerekem, nekem a legnagyobb kudarca az életemnek. Nem tudod mellérakni, hogy sikeres énekesnő vagyok 650 dallal

    – idézte a 24.hu az énekesnőt, akinek egy örökbefogadott lánya van, Benedek Nikolett.

Rovatok