Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Súlyos földrengés és szökőár sújtotta Indonéziát 2018-ban, amikor a Mutiara Sis Al Jufri repülőtér Paluban a pusztítás útjába került.

    Szeptember 28-án, percekkel azelőtt, hogy a 7,5 magnitúdójú földrengés megrázta volna a repteret, egy repülőgép, 148 emberrel a fedélzetén még a felszállásra várakozott. A pilóta, Ricosetta Mafella, aki a fülkében ült, nem láthatta, mi készül odakint, de hirtelen megmagyarázhatatlan döntést hozott:

    a tervezettnél 3 perccel korábban száll fel, amivel – mint kiderült –, megmentette önmagát és a fedélzeten tartózkodó 147 embert, hiszen a rengés az egész repteret romba döntötte. 

    A természeti katasztrófa után adott interjújában a pilóta elárulta: „Sietnem kellett. Egy hang azt mondta a fejemben: azonnal tűnj el innen! Ezután szóltam a személyzetnek és a földi irányítóknak, hogy előbb fogunk felszállni” – idézi a LadBible

    A pilótát azonban egy másik, fején kívüli hang is segítette: egy igazi hős, a 21 éves Anthonius Gunawan Agung hangja, aki a repülőtér irányítótornyában maradt, hogy biztosítsa a gép biztonságos felszállását, mielőtt a földrengés bekövetkezett volna.

    Tragikus módon a rengés éppen akkor sújtotta a repülőteret, amikor a gép a levegőbe emelkedett, így Agung nem tudott időben menekülni, végül az omladozó toronyból kellett kiugrania. A négyemeletes magasságból való zuhanás során lábtörést és súlyos belső sérüléseket szenvedett. Kollégái azonnal kórházba szállították, majd helikopteres mentést szerveztek számára, de sérülései végül halálosnak bizonyultak.

    Agung utolsó rögzített szavai a pilótának szóltak: „Batik 6321, felszállási engedély megadva.”

    Miután a gép felszállt, a pilóta döbbenten figyelte, ahogy a hatalmas hullámok elérik a partot. Próbálta elérni Agungot a rádión keresztül, de már nem kapott választ. Később megtudta, hogy Agung kollégái is próbálták rávenni a menekülésre, de a fiatal irányító visszautasította a segítséget, mondván: „Várjatok, várjatok, a Batik még itt van.” Addig maradt a posztján, amíg a gép biztonságosan el nem hagyta a kifutót.

  • Hatalmas a boldogság.

    Lukács Miklós szeptember elején újságolta el, hogy ismét foglalt a szíve, ráadásul új szerelme, Alexa kisbabát vár tőle. A minap pedig boldogan osztották meg az örömhírt: megszületett a kisfiúk, aki a Máté Nátániel nevet kapta. Mint ismert, az édesapának van már egy közös lánya Peller Annával, akivel 14 évnyi házasság után váltak el, de jó viszonyt ápolnak, és gyermeküket egyetértésben nevelik. Lukács a közösségi oldalán posztolt egy képet, tudatva a kisgyermek érkezését:

    Szia Nagyvilág! Máté Nataniel megérkezett. Egészségesen, vidáman, kiegyensúlyozottan, szerencsésen, 14 órányi vajúdás után itt van velünk, már most igazi férfi, a pocakban lévő jelleme idekint sem változott meg

     – olvasható Lukács Miki posztjában.

  • Bár Stiller elsősorban olyan filmsikerek főszereplőjeként vált ismertté, mint a Zoolander vagy az Éjszaka a múzeumban , az elmúlt években egyre inkább a rendezés felé fordult. Az Apple TV+ Severance  azaz Különválás című sorozata hatalmas sikert aratott, sokan az egyik legjobb sorozatnak tartják, amely valaha készült.

    Nemrégiben Stiller Mike Birbiglia Working It Out című podcastjában mesélt a rendezés iránti szemléletéről. Elmondása szerint sokat tanult azoktól a rendezőktől, akikkel korábban színészi minőségben dolgozott együtt. „Nagyon érdekes látni, hogyan dolgozik egy rendező, mert mindenki más megközelítést alkalmaz” – mondta Stiller.

    Az egyik legnagyobb hatással rá Noah Baumbach rendező volt, akivel a Greenberg forgatásán dolgozott. Stiller akkor vette észre, hogy a forgatáson egyetlen szék sincs. „Baumbach észerűnek tartotta, hogy ne legyenek székek, mert nem akarja, hogy az emberek csak üljenek” – mesélte Stiller. Ez az ötlet annyira megtetszett neki, hogy saját rendezésű filmjén, Walter Mitty titkos élete forgatásán is bevezette.

    De nem ez az egyetlen szabály, amit átvett. A Severance forgatásán a mobiltelefonokat is betiltotta.

    A stábnak néha használnia kell a telefonját a kommunikációhoz, de számomra rendkívül fontos, hogy a színészek közelében ne legyenek készülékek

    – mondta Stiller. Hozzátette, hogy az egyik legidegesítőbb dolog számára, amikor egy munkatárs a telefonját böngészi, miközben a színészek teljes erőbedobással játsszák a jelenetet.

    Stiller szerint a forgatásokon nagyon fontos a színészek környezetének védelme, mert a színészi munka rendkívül sebezhető állapotot követel meg. Ugyanakkor elismerte, hogy rendezőként a stábtagokkal is tisztelettel kell bánni. „Amikor a Nyakunkon az élet című filmet rendeztem 1994-ben, még csak a színészekkel foglalkoztam, és a stábon viccelődtem. De aztán rájöttem, hogy ők is keményen dolgoznak.”

    A rendező szerint az igazán sikeres forgatás titka az, hogy mindenki egy csapat részének érezze magát. „A stáb nem dolgozik veled öt éven át a forgatókönyvön, ezért neked kell motiválnod őket, hogy igazán elhivatottan vegyenek részt a projektben” – összegezte Stiller.

  • Hivatalos modell iskolát is elvégzett.

    Bíró Ica a minap az Abaházi Presszó vendégeként elevenítette fel, hogyan is lett belőle annak idején manöken. Mint kiderült, a Som Lajos életműdíjjal kitüntetett fitneszmodell eleinte varrónőnek tanult, és divattervező szeretett volna lenni, így mindig is igyekezett csinosan öltözködni.

    „Egy csavargyárban dolgoztam akkoriban, azt mondták, ha nem sikerül, visszavesznek. Elvégeztem a hivatalos modell iskolát, de közepessel. Nem egyszerű szakma, oda kell figyelni, mert veszélyes, sikamlós a pálya. Volt, aki a bélyeggyűjteményét akarta megmutatni, és azért kaptam hármast, C kategóriát, mert nem érdekelt a bélyeggyűjtemény...” – idézi a Story a Metal Ladyt, aki minden modellkedni akaró fiatal lányka azt üzeni, hogy „az ilyennel sose szabad foglalkozni.”

    A beszélgetésben Bíró azt is kifejtette, szerinte miért keverik össze olykor a modelleket a prostituáltakkal: „Azért, mert sok modellben benne van a prostituált is akár. Vannak aktmodellek, pornómodellek, azoktól szeretném távol tartani magam. Attól függetlenül, hogy a nyuszis újságban a legtöbb képem nekem jelent meg. Abban az időszakban én már túl voltam a modellszakmán.”

  • Egykori kedvese elvesztése óta nem talál magához való társat.

    A Nők Lapja legújabb számában közöltek egy részletet Medveczky Ilona életrajzi, Az örök díva című könyvéből. A 83 éves revütáncosnő ebben az elmúlt években átélt magányos időszakáról is bővebben megnyílt. Mint mondta, elég rosszul éli meg, hogy nincs már mellette a néhai partnere, Nagy Richárd egykori televíziós elnök, akinek elvesztése óta magányosan éli mindennapjait. Elmondása szerint azóta sem talált hozzá foghatót, és bár igyekszik nyitott lenni, egyszerűen nem akad olyan férfi, aki felérne az elvárásokhoz.

    „Azért vagyok egyedül, mert magasak az elvárásaim. Nem azt várom, hogy nercbundát vegyenek nekem, hanem csak azt, hogy amit én megteszek, azt tegye meg a másik is. Ha valaki ilyen szinten nem tud velem lépést tartani, az lemorzsolódik. Ez időigényes, mert vagy megfizeti, vagy megcsinálja. Jobban örülnék briliánsgyűrű helyett egy kertésznek, aki megbízható és becsületes” – fogalmazott Medveczky, hozzátéve: visszatekintve elégedett az életével, és semmin sem változtatna.

    Soha nem csinált titkot abból, hogy mindig is a karrierje, a tánc volt a prioritás, és ezt a mai napig nem bánja:

    A hivatásom mellett tettem le a voksom, amiért éveken át vérrel és verítékkel szenvedtem. Azt hiszem, hogy ha egy más, klasszikus balerinát kérdeznél meg, aki hozzám hasonlóan éjt nappallá téve csak dolgozik és dolgozik, hogy egyszer majd bizonyíthasson a színpadon, ugyanezt mondaná. Nincs ugyanis más választás. A táncot csak száz százalékkal lehet gyakorolni. Ebben a tekintetben mindig maximalista voltam. S még egy dolog, amiről nem szabad elfeledkezni. Imádtam a hivatásomat, s a színpadon éreztem magam a legjobban a világon.

    (via Story)

  • A brit férfi rekordsebességgel száguldott keresztül Londonon egy rolleren, hogy elnyerje a Guinness Világrekordot a legtöbb múzeum meglátogatásért 24 óra alatt.

    A 42 éves Ben Melham október 25-én

    42 múzeumot keresett fel, köztük olyan neves intézményeket, mint a Barbican Art Gallery, a British Museum, a Science Museum és a Natural History Museum.

    A Guinness világrekordok csapata hitelesítette a teljesítményét, és hivatalosan is világrekorderré nyilvánították, ezzel megdöntve az indiai Delhiben Sujoy Kumar Mitra és Swaroop Dawrani által felállított, 33 múzeumos csúcseredményt.

    A Londonban született, de jelenleg Surrey-ben élő Melham a rekordkísérlet kapcsán elárulta: A múzeumok elengedhetetlenek ahhoz, hogy megértsük, kik vagyunk és honnan jöttünk. Ezzel a rekordkísérlettel azt reméltem, hogy felhívom a figyelmet rájuk, és inspirálom az embereket, hogy többet foglalkozzanak ezekkel a lenyűgöző gyűjteményekkel – idézi az Indy100.

    Melham, aki a múzeumok és kulturális intézmények működésének és fenntarthatóságának elismert szakértője, továbbra is aktívan dolgozik azon, hogy minél több emberhez eljuttassa a múzeumok szeretetét.

    Jelenleg egy másik világrekord megdöntésén is dolgozik: a legtöbb múzeumlátogatás egy év alatt.

    Adam Millward, a Guinness Világrekordok szervezetének egyik vezetője kiemelte, hogy „több százezer látogató érkezik évente Londonba, hogy elmerüljenek a történelem, a tudomány, a mérnöki tudományok, a művészet és a természet csodáiban – valamint néhány igazán egyedi gyűjteményben is”.

  • Machine Gun Kelly végre tiszta vizet öntött a pohárba, és reagált azokra az állításokra, amelyek szerint közötte és várandós ex-menyasszonya, Megan Fox között olyannyira megromlott a viszony, hogy a közös gyermekük születésének közeledte ellenére már szóba sem állnak egymással.

    A heves vérmérsékletű énekes-rapper szerint az újságok csupán kitalációkat írnak meg, mivel a legtöbbször senki sincsen, aki rajtuk kívül tudná, hogy mi is történt igazából. „Hogyan mondhatják azt, hogy források szerint, ha a források egyébként semmit sem mondhattak?” – írta Kelly Instagramon.

    Bár MGK emellett nem adott bővebb magyarázatot, nem sokkal korábban

    a TMZ is arról számolt be, hogy megszakadt a kommuniáció közte és a várandós ex-menyasszonya között. 

    Akkor bennfentesek a lapnak azt nyilatkozták, hogy Meghan Fox nem akar semmilyen kapcsolatot az exével, aminek a környezetében mindenki örül, ahogyan annak is, hogy sikerült kizárnia a rappert az életéből – írja a Page Six

    A forrás ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még nem világos, hogyan fogják megoldani a közös gyereknevelést, amikor a baba megérkezik márciusban.

    A pár még 2024 novemberében vetett véget a kapcsolatnak, amikor Colorado-ban nyaraltak, miután állítólag Fox valamit talált Kelly telefonjában, ami miatt idő előtt hazautazott. A pár mindössze két héttel a szakítás előtt jelentette be, hogy első közös gyermeküket várják, miután korábban egy vetélést is átéltek.

  • A műsorvezető nem is lehetne boldogabb.

    Pontosan egy éve már annak, hogy egymásba szeretett Joshi Bharat és Kiss Virág, akik egy közös munka kapcsán találkoztak először tavaly januárban. Mint kiderült, az azonnali szimpátiából szerelem lett, amelynek az sem állta útját, hogy a színésznő 17 évvel fiatalabb kedvesénél. A TV2 egykori műsorvezetője ráadásul minden fontos eseményre emlékszik: percre pontosan meg tudja mondani, hogy mikor találkozott először a szerelmével, mikor és hol készült az első fotójuk, és még azt is tudja, hogy hol volt az első randevújuk.

    „2024. 01. 22. este, 19.25-kor láttuk meg először egymást. Kiss Virág vendégként jelent meg a Rádió Bézs stúdiójában, az Egy férfi és egy nő című műsoromban. Akkor készült ez a kép. Akkor még nem tudtuk, de ott és akkor kezdődött az új korszak az életünkben. Fantasztikus egy év van mögöttünk, és biztos vagyok benne, hogy még sok-sok év van előttünk. Ahogy bölcsek mondják, ajándék karma!” – mondta a Borsnak Joshi Bharat, aki további részleteket is elárult az érzelmeiről:

    Azt gondolom és ezt tanácsolom a férfi társaimnak is, akiknek gondja van azzal, hogy elfelejtenek fontos dátumokat, hogy igyekezzünk a nap végén minden stresszt kitörölni a gondolatainkból. Próbáljunk meg otthon odakoncentrálni, ahol vagyunk, vagyis a szeretteinkre. Ne a hétköznapi gondokkal, a munkával legyünk elfoglalva. Észre fogják magukon venni, hogy akaratlanul is beleég a tudatukba egy-egy fontos pillanat, amire mindig óraműpontossággal vissza tudnak majd emlékezni. Szóval ennyi. Türelem, odafigyelés és stresszmentes élet. Utána már minden megy magától

    – tanácsolta az egykori tévés.

  • A Dzsószer-piramis Egyiptomban régóta a világ legrégebbi piramisaként ismert, amelyet hozzávetőlegesen Kr. e. 2630-ban építettek. Azonban egy elmélet szerint a Gunung Padang nevű indonéziai lelőhely lehet a legősibb, amely akár Kr. e. 25 ezerből is származhat.

    Egy néhány évvel ezelőtt megjelent tanulmányban, amely az Archaeological Prospection folyóiratban látott napvilágot, kutatók azt állították, hogy a Gunung Padang egy természetes lávahegy lehetett, amelyet később átalakítottak és építészeti struktúrával borítottak. A tanulmány szerzői szerint ez a felfedezés azt sugallja, hogy az emberek már a legutóbbi jégkorszak idején is fejlett építészeti technikákkal rendelkeztek, jóval azelőtt, hogy a mezőgazdaság elterjedt volna.

    A tanulmány azonban jelentős szakmai kritikákat kapott. Sok kutató megkérdőjelezte, hogy az állítólagos piramis valóban ember alkotta struktúra-e. Flint Dibble, a Cardiffi Egyetem szakértője szerint nincs olyan bizonyíték, amely megerősítené, hogy a Gunung Padang emberi kéz alkotása lenne. „A hegyről lecsúszó anyagok természetesen rendeződhettek, anélkül, hogy emberi beavatkozás történt volna” – mondta Dibble.

    Bill Farley, a Southern Connecticut State University archeológusa szintén kétségeit fejezte ki, kiemelve, hogy a 27 ezer éves talajminták nem tartalmaznak emberi tevékenységre utaló jeleket, például faszenet vagy csontmaradványokat.

    A vita hatására az Archaeological Prospection szerkesztői vizsgálatot indítottak, amely végül a tanulmány visszavonásához vezetett. A visszavonási nyilatkozatban kifejtették, hogy a tanulmányban bemutatott talajminták nem állnak kapcsolatban semmilyen ember alkotta struktúrával, így a következtetés téves.

  • Sok mindent lehet mondani, de azt aligha, hogy Timothée Chalamet nem tett meg mindent, hogy tökéletesen átalakuljon Bob Dylanné a Sehol se otthon című filmben, amelyért Oscar-díjra jelölték.

    Az amerikai színész a január 20-i NPR All Things Considered című műsorban fedte fel, hogy a karakter hiteles megformálásához nemcsak az előadó testbeszédét és viselkedését tanulmányozta, hanem jelentős súlyt is magára szedett.

    Mindent megtettem a szerepért, lemásoltam a testtartását, a viselkedését, mindent alaposan kidolgoztam. De amiről még nem beszéltünk igazán, az az, hogy tíz kilót is felszedtem a szerep miatt

    – mondta Chalamet a műsorban, amit később a film rendezője, James Mangold is megerősített.

    A Dűne főszereplője azt is elárulta, hogy a legendás énekes ikonikus mozgását, járását, beszédmódját, gitár- és harmonikajátékát is elsajátította a szerep kedvéért, ám egyik sem bizonyult annyira nehéznek, mint rövid idő alatt magára szedni a pluszkilókat. 

    Bár a még így is vékony Chalamet még nem találkozott Bob Dylannel, a 83 éves zenész tavaly decemberben nyilvánosan is támogatásáról biztosította a projektet. Dylan az X-en azt üzente, hogy „Timmy zseniális színész, biztos vagyok benne, hogy teljesen hitelesen fog megformálni engem. Vagy egy fiatalabb énemet. Vagy egy másik énemet” – idézi a Page Six

  • Bár útjuk során sok kihívással kellett szembenézniük, Kökény Attila és felesége, Aranka házassága 27 év után erősebb, mint valaha.

    Az énekes és felesége megható szavakkal mesélt kapcsolatukról, kiemelve, hogy manapság egyre kevesebben tartanak ki egymás mellett, így ők igazi példát mutatnak.

    Az emberek nem próbálják helyrehozni, megjavítani a kapcsolataikat, sok esetben egyáltalán semmit nem tesznek egymásért. Ami tönkrement, azt kidobják. Ez a legnagyobb probléma. Az elmúlt huszonhét év alatt mi is megtehettük volna ezt, nem is egyszer, hiszen ez a legkönnyebb. Apróságokon is annyira össze tudtunk veszni, hogy volt, amikor egy fogmosás miatt költözött el Attila, annyira nagy vita lett belőle. Ez már régen történt, azóta mi is sokat változtunk, de a lényeg, hogy sokszor feladhattuk volna, mégsem tettük

    – mondta Kökény Aranka a Hot! magazinnak, aki szerint ha két ember szereti egymást, és összetartoznak, akkor megéri küzdeni. 

    Kökény Attila emiatt érthetően hálás is nejének, aki mindig ott volt mellette, gondoskodott a háztartásról és a gyerekekről, amíg ő a munkájára koncentrált.

    Sokat tanultam a hibáimból! Az biztos, hogy nem sok nő tudta volna ilyen tökéletesen végigvinni mellettem ezt a huszonhét évet. Aranka a mai napig minden terhet levesz a vállamról, főz, mos, takarít, a gyerekek is teljes mértékben rá voltak bízva, reggel ő kelt, és vitte őket iskolába, este ő tanult velük, hiszen én sokat dolgoztam. Szerencsés vagyok miatta: neki köszönhetem a gyerekeket, az unokákat, ezt a szép családot, amit együtt élünk meg, és amit egy csodának tartok, én pedig ebbe a csodába vagyok szerelmes!

    – nyilatkozta az énekes, aki leszögezte, a hátralévő életüket mindenképpen együtt szeretnék leélni. 

  • A hírhedt Paul testvérek, Jake és Logan, újabb összecsapást jelentettek be, amely azonban teljesen összezavarta a rajongókat.  

    A korábban YouTube-on híressé vált testvérek az elmúlt években sikeresen kötöttek ki a küzdősportok világában. Jake Paul legutóbb a legendás Mike Tysont győzte le egy ökölvívó mérkőzésen, ami után a rajongók izgatottan találgatták, ki lesz majd a következő ellenfele. Most úgy tűnik, hogy Jake választ is adott a kérdésre,

    a szerencsés pedig nem más mint a saját testvére, Logan Paul.

    Jake a közösségi médiában osztott meg egy posztot, amely szerint március 27-én összecsapnak:

    „A pillanat, amire egy évtizede vársz... Március 27-én az @StreamOnMax-on” – írta X-en a képhez, amelyen ő és Logan szerepel. A posztból kevés részlet derült ki, ami további kérdéseket vetett fel a rajongók körében: vajon valódi mérkőzésről van szó, vagy csak egy marketingfogás?

    Jake jelenlegi bokszmérlege 11 győzelem és 1 vereség, utóbbit Tommy Fury ellen szenvedte el 2023 februárjában. Azonban a Tyson elleni győzelme óta nem jelentette be következő ellenfelét, sokan pedig Conor McGregort tippelték volna a soron következő kihívónak.

    Logan korábban szintén felépített egy rövid bokszkarriert, ahol KSI és Floyd Mayweather Jr. ellen is küzdött, de végül inkább a profi birkózás felé fordult. 2022 óta részmunkaidős szerződéssel a WWE-hez csatlakozott, sőt, az Egyesült Államok bajnoki övének tulajdonosa is volt.

    A rajongók éppen emiatt is szúrták ki, hogy a beharangozott márciusi esemény közvetlenül az áprilisi pankrációs csúcsesemény, a WrestleMania 41 előtt van, ami kétségessé teszi, hogy Logan tényleg részt vehet-e egy ilyen meccsen.

    De most akkor harc vagy dokumentumfilm lesz? Márciusban kiderül.

  • A 38 éves énekes-színésznő már alig várja, hogy vőlegényével, Michael Polanskyval szülői örömök elé nézzenek.

    Stefani Germanotta, azaz Lady Gaga az Elle magazinnak adott címlapinterjújában többek között arról is mesélt, hogy vőlegényével, Michael Polanskyval már megvitatták a gyerekkérdést, s ezek szerint mindketten készen állnak arra, hogy családot alapítsanak. Az Oscar-díjas énekes-színésznő szívesen megélné már az anyaságot annak minden szépségével és nehézségével együtt, s mint mondja, születendő gyermekeinek hagyná, hogy kövessék az álmaikat.

    Erről Michaellel nagyon sokat beszéltünk: engedjük, hogy a gyerekeink önmaguk legyenek. Ez nagyon kemény dolog a világra jövő gyerekek számára. Megmondják nekik, mit gondoljanak, miben higgyenek, mit egyenek... Én inkább azt akarom, hogy a gyerekeim maguktól jöjjenek rá, kik is valójában

    – magyarázta a hamarosan új albummal jelentkező 38 éves popdíva, hozzátéve, készen áll a családalapításra.

    Szeretném, ha a gyermekeim megértenék: azt gondolnak a művészetemről, amit csak akarnak. Sosem akarnám befolyásolni, vagy megmondani nekik, mit gondoljanak rólam. Talán csak annyit, hogy minden tőlem telhetőt megtettem. És igyekeztem hű maradni önmagamhoz. A gyerekem lehet egy nap megkérdezi, miért csinálom ezeket a dolgokat, vagy majd lát egy vicces videót arról, ahogy öltözködtem. Ez biztosan meg fog történni. És szerintem talán nem baj, ha megkérdezem, mit gondol ezekről

    – emelte ki Lady Gaga, akinek terhességéről 2023-ban és 2024-ben is pletykáltak, ám azok a hírek nem bizonyultak igaznak, az énekesnő cáfolta a dolgot.

    Lady Gaga 2024 júliusában erősítette meg, hogy jegyben jár Michael Polanskyval. Hivatalosan 2020 februárjában vállalták fel kapcsolatukat. 

    (via People)

  • Zsigmond Angi az Ázsia Expressz legutóbbi évadában mutatkozott be párjával, Mészáros Bendével . Bár a fináléig nem jutottak el a szerelmesek, de mint mondták: gazdagabbak lettek egy életre szóló élménnyel, és a kapcsolatukat is még jobban összekovácsolta a nagy kaland. A fiatal influenszer soha nem titkolta, hogy volt szépészeti beavatkozása, viszont úgy tűnik, bizonyos mértékben változott az azzal kapcsolatos álláspontja.

    Mint az a legújabb Instagram-sztorijából kiderült, eljutott arra a pontra, hogy már neki sem tetszett, amit a tükörben látott, ezért eltávolíttatta a hialuronsavat a szájából.

    Picit belilult, de nem vészes, pár nap alatt elmúlik. Úgy döntöttem, inkább kioldatom a meglévő anyagot, és ha egyszer úgy döntök, hogy újra szeretném, akkor az eredeti ajkaimat egy olyan helyen csináltatom meg, ahol biztosan tudom, hogy ilyen többé nem fordulhat elő

    – írta bejegyzésében Zsigmond Angi.

    (via Ripost)

  • Harsányi Levente tavaly ősszel újságolta el, hogy eljegyezte párját, Obersovszky Larát, akinek a kezét rendhagyó módon kérte meg. Az 54 éves műsorvezető korábban elárulta, hogy kedvesével nem sietnek el semmit, abban pedig szintén egyetértenek, hogy az esküvőjüket csak később szeretnék megtartani. Most Harsányi a Blikknek adott interjút, melyben arról vélekedett, hogy sokaknak meg kellene tanulniuk elgyászolni egy kapcsolatot, mielőtt újba kezdenének.

    Sok esetben sajnos az szokott történni, hogy bizonyos emberek le sem zárják a korábbi kapcsolatukat egészen addig, amíg az új kapcsolat nem biztos. Kvázi addig nem engedik az egyik ágat, amíg meg nem fogták a másikat. Én személy szerint soha nem csináltam ilyet, ha valaminek vége lett, akkor azt elgyászoltam, megköszöntem az életnek, és tiszta lappal léptem bele az új kapcsolatba

    – mondta a lapnak Harsányi Levente, aki szerint komoly gondot okozhat, ha ezt a folyamatot átugorjuk. 

    Abban az esetben, ha valaki nem gyászolta meg a régi párkapcsolatát, előfordulhat, hogy még találkozgat az exével, mert nem tudta teljesen elengedni, vagy tisztázni akar egy-két dolgot, ez nyilván komoly problémát okozhat a jelenlegi párkapcsolatában. Épp ezért szerintem az a tiszta és korrekt, ha mindent lezárunk, mielőtt új fejezetet nyitunk.

Rovatok