Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Előkerült egy csokor régi felvétel is.

    Szandi a minap az Instagram-oldalán néhány, a férjével, Bodgán Csabával közös régi felvételt osztott meg. Az énekesnő a lapozható bejegyzésben arra emlékeztetett, hogy immár 30 éve annak, hogy a szülői házat elhagyva odaköltözött szerelméhez. Ezt élete legjobb döntésének tartja.

    „Ma 30 éve, hogy odaköltöztem Csabihoz és az életünk, sorsunk végleg összeforrt. Ez volt életünk legjobb döntése! Hálás vagyok mindazért amit együtt megéltünk. A jóért és a rosszért is, mert mindenből tanultunk és együtt fejlődtünk. Immáron három felnőtt gyermek szüleiként csak azt kívánom, sok szép közös élményt adjon még nekünk a jó Isten!” – írta a fotókhoz Szandi.

  • Ahogy arról az Indexen is írtunk, Szarvas Andi rövidesen anyai örömök elé néz, hiszen alig pár hét múlva kezében tarthatja első gyermekét. Az egykori szépségkirálynő elmondása szerint kicsit sem fél a szüléstől, mindenre fel van készülve. Bár természetes úton szeretné világra hozni a gyermekét, azt is tudja, lehet, hogy az élet másképp hozza majd. A várandóssággal járó pluszkilókkal is ki van békülve az influenszer, de törekszik arra, hogy jó formában maradjon önmaga és a kisbabája egészsége miatt.

    Igyekszem nem túl sok plusz kilóval szülni menni. Eddig 9-10 kiló jött fel mindennel együtt, de még van pár hét... Ami jó, hogy eloszlik, nyilván látszik így is, de nem vagyok beparázva

    – osztotta meg a közösségi oldalán Szarvas Andi, aki izgatottan várja az anyaságot.

    A szüléstől pedig nem félek, nagyon várom. Szeretném természetes úton világra hozni a kislányom, de császárra is van ugye esély, ha nem fordul be. Most mondjuk jól fekszik, de ultrahangról ultrahangra szívat. Mindenesetre fel vagyok készülve, bármi lesz!

    (via Bors)

  • Ez vezetett a házasságuk megromlásához.

    A napokban kiderült, hogy Fecső Judit és Szolnoki Szabolcs frigye is válással végződött, vagyis a Házasság első látásra második évadának egyik párosa sem maradt együtt a forgatást követően. Pedig az, ahogy az 51 éves üzletember és a 46 éves sminkes kimondták végső döntésüket kapcsolatukat illetően, nagy port kavart, ezért a nézők happy endben bíztak. A tavaly nyáron forgatott reality-t követően azonban, melynek utolsó epizódja január elején került adásba, elmúlt a rózsaszín köd. Ezt nemrég erősítette meg a gyémántkereskedéssel foglalkozó üzletember, aki a szakítás okaira a Tények Plusz szerda esti riportjában tért ki részletesen. 

    Valami kezdett elfogyni, tehát nem teljesen passzoltunk össze, időbeosztásilag, életvitelszerűleg. A túl sok energiájával volt gond, tehát túl korán kelt, tehát a bioritmusunk nem passzolt. Ez egy párkapcsolatban probléma lehet, szerintem. Én próbáltam ezt a kapcsolatot megmenteni, de aztán egy olyan irányban ment el, ami végül a különválásunkat jelentette

    – magyarázta Szolnoki, hozzátéve, nem szeretne sokáig szingli maradni.

    26 évig nős voltam, tehát én úgy gondolom, hogy egy párkapcsolati személy vagyok, annak ellenére, hogy most a második házasságom is zátonyra futott. De nyitott vagyok teljesen egy új és különleges hölgy társaságára, amiből még bármi is lehet

    – jelentette ki az üzletember, akinek szívéért három nő is küzd jelenleg, Judittal azonban nem tartja a kapcsolatot.

    Új irány felé mutat az életem, és három hölgy is van, aki így, a kegyeimért versenyez, ha így mondhatom. (...) Három versenyző hölgy lenne, de Szabiból csak egy van, úgyhogy valamilyen irányba ezt ki kell fordítsam vagy mind a hárman kapnak egy-egy gyémántgyűrűt, hogy békesség legyen.

    (via nlc.hu)

  • Senkinek nem ajánljuk kipróbálni!

    Nem mindennapi, és utánzásra semmiképpen sem ajánlott mutatvánnyal sokkolta az internet népét egy fiatal férfi. A TikTokon megosztott felvételen, amely futótűzként kezdett el terjedni, az látható, amint egy 25 éves férfi egy mindössze három hónapos csecsemőt „használt” arra, hogy letakarítsa a havat autója szélvédőjéről és a motorháztetőről. A vastagon felöltöztetett kisbabát nevetve tolta, húzta előre-hátra. 

    Az Independent információ alapján az eset a texasi Port Arthurban történt, miután az államot január elején ritka hóvihar sújtotta. A lap értesülései szerint a texasi rendőrség eljárást indított az ügyben a kisbaba veszélyeztetése miatt, ám egyelőre nem lehet tudni, letartóztatják-e a 25 éves férfit. Kiemelték, a videó rögzítésekor a csecsemő édesanyja is jelen volt.

  • Kisfiuk, Máté Nataniel szerdán született meg.

    Lukács Miklós szerdán az Instagram-oldalán újságolta el követőinek, hogy párja, Alexa életet adott első közös gyermeküknek. A 3 kilóval és 56 centivel született kisfiúnak a a Máté Nataniel nevet választották, s már fotót is mutattak róla, de az immár kétgyermekes tévés bővebben is mesélt az apás szülés élményéről. Mint kiderült, egy percre sem hagyta magára párját, akivel kapcsolatukat tavaly nyár végén vállalták fel, egyúttal akkor jelentették be azt is, hogy családot alapítanak.

    „Jól bírom ezeket, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak kemény pillanatok. Le a kalappal a nők előtt, Alexának is voltak nagyon fájdalmas órái, bár igyekeztem neki végig segíteni.

    Megemeltem a hátát a tolófájásoknál, szorította a kezem, amikor úgy érezte, sőt, azt is mondtam neki, hogy ha akarja, nyugodtan bele is haraphat a kezembe, mert mindketten megkaptuk a Di-Per-Te oltást a szamárköhögés ellen, amiben tetanusz is van, így nem fog elfertőződni a sebem

    – árulta el a Blikknek korábban a Celebrandit is megjárt műsorvezető, hozzátéve, kis híján elmaradt a kisfiú születését megörökítő első közös fotó.

    „Valóban igaz, hogy a kemény pillanatokért kárpótol a pillanat, amikor megpillantja az ember a gyerekét. Ráadásul én vágtam el a kisfiam köldökzsinórját, persze előtte lekötötték az orvosok, így szerencsére elrontani sem tudtam. A nagy érzelmek közepette még megörökíteni is elfelejtettük a kicsi érkezését, a szülészorvos kérdezett rá, hogy nem szeretnénk-e egy családi fotót. Akkor jutott eszünkbe, hogy tényleg, kép kellene, az orvos pedig gyorsan le is kapott minket.“

    Úgy tudni, Lukács párja és kisfiuk pénteken már el is hagyhatja a kórházat. Nemrég új házba költöztek, ezért a kis Máté Natanielt minden készen várja otthon.

    Már csak néhány apróság hiányzik, de a kicsit minden készen várja, a szobája, a kiságya, sőt, még az ágyunk mellett is van egy babaöböl, hogy ott legyen mellettünk éjszaka. Egy dolgot rontottam el, a kis kinti, téli ruhájából sokkal nagyobbat vettem, ezt most viszem vissza kicserélni.

  • Teljesen átalakult.

    „Naaa ki vagyok?” – tette fel a találós kérdést a közösségi oldalán Rúzsa Magdi, akire legfrissebb fotóin alig lehet ráismerni. Az énekesnő a felvételen ugyanis nem a tőle megszokott, nőies stílust hozza, hanem micisapkában, kockás ingben, hózentrógerrel viselt nadrágban és vastag keretes szemüvegben látható, erősen hajazva Koltai Róbert karakterére, Gyuszi bácsira a Sose halunk meg című filmben.

    Mint kiderült, Rúzsa Magdi ebben a szettben a Nemzeti Filmintézet új stúdió-komplexumának megnyitójára volt hivatalos.

  • Örülhetnek a rajongók, mert már nem kell sokat várniuk arra, hogy megtudják, mi lesz Szong Gihun sorsa.

    A rajongók legnagyobb örömére premierdátumot kapott a Squid Game (Nyerd meg az életed) című sorozat harmadik évada: a Netflix a hivatalos Instagram-oldalán jelentette be, hogy a dél-koreai széria új felvonása június 27-én, pénteken válik elérhetővé a streamingszolgáltatón. Ez a dátum néhány héttel ezelőtt egy bakinak köszönhetően már nyilvánosságra került, ám az azt tartalmazó videót végül törölték a Netflix felületeiről.

    A premierbejelentő bejegyzésben arra utalnak, a sikersorozat harmadik, egyben utolsó évada olyan izgalmakat tartogat, amelyre a legnagyobb rajongók sincsenek felkészülve.

    A Squid Game első évada 2021 szeptemberében debütált, s megjelenése után rövidesen a Netflix valaha volt legnézettebb nem angol nyelvű sorozata lett: csak az első 28 napban 1,65 milliárd órányi megtekintést hozott a streamingszolgáltatónak. A második felvonást 2024-ben a karácsonyfa alá kapták a rajongók, s ahogy arra számítani lehetett, letarolta az egész világot. A koreai széria Hvang Donghjok rendezésében készült.

  • Igyekeznek túllendülni a nehézségeken.

    Tápai Szabina és Kucsera Gábor egy éve döntöttek úgy, hogy mégsem válnak el, hanem megpróbálják megmenteni a házasságukat. Bár nehéz időszak áll mögöttük, a világbajnok kajakozó és felesége kitartottak egymás mellett, de véletlenül sem szeretnék magukról azt a képet mutatni, hogy náluk mindig minden tökéletes lenne. Visszatekintve persze örülnek, hogy nem adták be a válási papírokat, hisz sikerült új alapokra helyezniük a házasságukat.

    „Nagyon fontosnak tartom azt elmondani, hogy egyáltalán nem élünk álomvilágban. Nem csodálatos mindig minden. Nálunk is vannak feszültségek. Van, hogy rossz lábbal kelünk, hogy hosszú volt egy nap, hogy odapirítunk a másiknak. Csak már egészen máshogy kezeljük a negatívat. Míg régen gyűjtögettük magunkban a sérelmeket, most kimondjuk, megbeszéljük, bocsánatot kérünk a másiktól, aki ezt elfogadja. Hiszen Isten is megbocsát mindenkinek, akkor kik vagyunk mi, hogy ezt ne tegyük meg? Hittel és szeretettel pedig sokkal könnyebben, gyorsabban átlendülünk a problémákon” – mondta a Storynak Tápai Szabina, hozzátéve, mára olyan stabil az összetartozás és a szeretet közöttük, ami egy előtte sosem tapasztalt nyugalmat és biztonságérzetet ad számukra.

  • Tilla valami egészen másnak nézte a tárgyat.

    Meglepő tárggyal érkezettKincsvadászok stúdiójába Ildikó, aki nehéz szívvel vált volna meg gyűjteménye egyik ékkövétől, de a megfelelő összegért erre is hajlandó lett volna. Bár Till Attila kezdetben csodálattal a szemében forgatta a használati eszközt, azt gondolva arról, hogy valamilyen ázsiai leveses tál, de Kelen Anna felvilágosította: valójában egy, a Zsolnay porcelángyár által készített női bilit tart a kezében.

    Tilla ezt hallva arra volt kíváncsi, hogy egy ilyen tárgyat milyen megfontolásból venne meg bárki is manapság. „Most már csak szemet gyönyörködtetni, azt hiszem. Nekem vitrinben van, néha előveszem, megfogom, töltekezek belőle mindennap, ahogy ezekre ránézek” – válaszolta a kerámia tulajdonosa, aki ötszázezer forintra becsülte annak értékét. Ezután már csak egy kérdés maradt, hogy a műkereskedők elég pénzt ajánlanak-e neki.

    Dr. Katona Szandra látszólag nem tudott napirendre térni a tárgy felett, majd annak használatát próbálta megfejteni, mire Fejes Tamás megjegyezte:

    Nekem hozzatok egy szoknyát, és majd megmutatom…

    – vetette fel, majd a mellette ülő Nagyházi Lőrinchez fordult.

    Lőrinc, hogyha beteg vagy, ezzel csomó teát le tudsz egyszerre főzni. Itt a filterek lógnak kifelé, aztán szürcsölsz.

    Végül a műkereskedők több mint 200 ezer forintot adtak volna a nem mindennapi tárgyért, de az üzlet így sem köttetett meg.

  • Az énekesnő nem is lehetne boldogabb.

    Zoltán Erika és Kátai Robi közös lánya, az immár 27 éves Zoé hosszú évek óta él boldog párkapcsolatban szerelmével, aki a napokban luxuskörülmények között, Dubajban kérte meg a kezét. A Bors írása szerint a népszerű énekesnő és párja a kezdettől fogva nyitottak voltak lányuk udvarlója felé, így hamar befogadták a családba a férfit, akinek szándékai nagyon is komolyak. Zoltán Erika egyébként már régóta emlegeti, hogy készül a nagymamaszerepre, ha a fiatalok úgy döntenének, hogy családot alapítanak. 

    Zoé és párja, René kapcsolata most szintet lépett: eljegyezték egymást. A szerelmesek kettesben utaztak a tengerpartra, és úgy tudni, hogy az énekesnő lánya mit sem sejtett arról, hogy szerelme ott készül feltenni neki a nagy kérdést. A kezdeti meglepetés után azonban igent mondott.

    Legboldogabb igen

    – olvasható a fiatal Instagram-bejegyzésében.

  • Szereti az új kihívásokat.

    Schóbert Lara szerdán a Reggeliben vendégeskedett, ahol a Sztárbox utáni időszakáról mesélt, és mint kiderült, azóta edzői képesítést szerzett, elköltözött otthonról, és hosszú távú elhatározásai vannak. A beszélgetés során az is szóba került, hogy a fiatal influenszernek van-e bármilyen terve az énekléssel, hiszen szülei aerobiktáborában megmutatta a hangját, amit Schobert Norbert az Instagramján egy videóban is posztolt.

    „Elgondolkodtam már, hogy belekóstolnék ebbe a dologba is, hiszen én nem szeretek nagyon megragadni egy dolognál. Szóval én élek a lehetőségekkel, amiket az élet ad nekem, és szeretnék minél színesebb, minél sokoldalúbb lenni. Úgyhogy elképzelhető, hogy talán még az énekesi karrier is beindul valamilyen úton-módon. Még nem tudom pontosan, hogy mit szeretnék vele kezdeni” – idézte a 24.hu a fiatalt, aki arra is kitért, ő hogyan tekint magára e téren.

    Nem vagyok elszállva magamtól, egyébként pont én vagyok a legkishitűbb ezen a téren. Ezért is nem kezdtem még ezzel a pályafutással semmit, mert én nem gondolom magamat annyira jónak. De mivel nagyon sokan mondják, nagyon sok a pozitív visszajelzés, ezért lehet, hogy idén még ebbe is egy kicsit belekóstolok, és jobban ráfekszek, elkezdek énektanárhoz járni. Aztán meglátjuk, hogy mit kezdhetünk vele, mert egyébként nagyon szeretem csinálni.

  • A Louisiana államban található Shreveport akvárium munkatársai igazi rejtélybe botlottak: egy nőstény dagadócápa (a macskacápák családjába tartozik) világra hozott egy utódot egy olyan medencében, amelyben kizárólag nőstény cápák éltek. A jelenség, amelyet tudományosan partenogenezisnek, azaz szűznemzésnek neveznek, igen ritka a gerincesek körében, és komoly tudományos érdeklődést váltott ki.

    A Yoko névre keresztelt cápa január 3-án kelt ki abból a petéből, amelyet az akvárium állatgondozói körülbelül nyolc hónappal korábban észleltek. A becslések szerint a pete akár két hónappal azelőtt is lerakódhatott, hogy észrevették volna. Az akvárium munkatársai azonban biztosak abban, hogy a két nőstény cápa, amelyek a medencében élnek, több mint három éve nem találkoztak hím egyeddel – írja a The Guardian.

    Ez az eset két lehetséges magyarázatot vet fel: vagy szűznemzés történt, amely során a nőstény önmagában képes utódot létrehozni, vagy egy másik, szintén ritka jelenség, a késleltetett megtermékenyítés állhat a háttérben. Ez utóbbi esetben a nőstény hosszú ideig képes lehet tárolni és később megtermékenyíteni a petéket.

    A rejtély megoldására a tudósok DNS-vizsgálatot terveznek, amelyre akkor kerülhet sor, amikor Yoko elég nagy lesz ahhoz, hogy vérmintát vehessenek tőle. Az eredményekre azonban még hónapokat kell várni.

    A partenogenezist először 2006-ban dokumentálták komodói sárkányoknál, miután két brit állatkertben nőstény egyedek pár nélkül hoztak világra utódokat. Tavaly pedig egy Charlotte nevű tüskésrája keltett feltűnést egy észak-karolinai akváriumban, amikor kiderült, hogy nyolc éve nem találkozott hímmel, mégis vemhes lett.

    A tudósok egyelőre nem tudják pontosan, hogy mi váltja ki a gerinceseknél a szűznemzést. 

  • Köllő Babett a Hot! magazinnak adott interjút, melyben arról is beszélt, hogy szereti gyakran változtatni a hajstílusát, hiszen volt már fekete, vörös, sőt egyszer narancssárga is, amikor elrontották a festést. 

    „Egy hajgyilkos vagyok abból a szempontból, hogy világéletemben kísérleteztem a hajammal. Ha pedig egy nő változást akar, akkor azonnal akarja! Mert lehet finoman is bánni a hajjal, de nálam nem így történik” – vallotta be a műsorvezető.

    Mint megtudhattuk, a pandémia időszaka is nagyon megviselte a színésznő hajtincseit, akkor nem a bánásmód miatt, hanem a stressztől kezdett el hullani a haja.

    Az egy nagyon rossz érzés, hogy összefogod, és van – túlzással – öt szál hajad! Többször sírógörcsöt kaptam a tükörbe nézve

    – mondta Köllő Babett, akinek megvan a bevált receptje arra, ha valami elkezdené felidegesíteni, akkor ugyanis megkérdezi magától: 

    Ha ez lenne az életem utolsó napja, akkor ez a probléma hol állna a fontossági sorrendben? Általában az a válasz, hogy sehol, szóval nem kerítek neki nagy feneket a továbbiakban; így kezelem a stresszt

    idézi a Bors a tévést.

  • Ember Márk tavaly májusban lett az RTL Reggeli új műsorvezetője, de közben a Vígszínházban is játszik, valamint korábban a Sztárban Sztár versenyzőjeként mutatta meg tehetségét. Utóbbi alkalommal a fiatal színész párja, Virág is drukkolt a TV2 stúdiójában, de arra mindketten gondosan ügyeltek, hogy ne a magánéletüktől legyen hangos a sajtó. Majd júliusban arra lettek figyelmesek a követői, hogy eltűntek a szerelmesek közös fotói a közösségi médiából. Legutóbb viszont a Futni mentem című film bemutatóján szúrták ki a párt, akik a jelek szerint újra összejöttek.

    A Futni mentem premierjén a barátnőmmel jelentem meg; erről írt mindenki, mivel korábban a kedves fórumozók kinyomozták, hogy valami változás van a kapcsolatunkban, én akkor nyilatkoztam le, hogy nem vagyunk együtt. De sikerült megdolgozni a szerelmünkért, és újra felépíteni valamit, vagy javítani rajta

    – kezdte a tévés, aki nyíltan szeretné felvállalni szerelmét a mindennapokban.

    Nem titkolom, hogy foglalt a szívem, és nem szeretnék zsákot húzni a fejemre, ha a barátnőmmel sétálok. Ha vannak ilyen alkalmak, akkor ott lesz mellettem, hiszen ő az egyik legfontosabb ember az életemben.

    (via Bors)

  • Béres Alexandra karrierje során három sportágban is válogatott volt, így a versenyzés világa soha nem állt tőle messze. Mint ismert, a 48 éves világbajnok immár harminc éve dolgozik a fitnesziparban, és gyermekeit is a mozgás szeretetére neveli: kisebbik lánya az édesanyja nyomdokain járva szőnyegre lépett egy nemzetközi, ritmikus gimnasztika versenyen is. Most Béres a Nők Lapjának árulta el , mire érdemes figyelni, ha szeretnénk kiegyensúlyozott és egészséges életet élni.

    „Negyvennyolc éves koromra már pontosan látom, mennyi mindenben segíti az egészségemet, a lelki beállítottságomat, az emberekhez való viszonyomat a sport. Alázatra tanít, küzdeni, elfogadni, és ezt az élet minden területén lehet hasznosítani. Attól van bennem béke, hogy kiadom magamból a feszültséget a fizikai aktivitással, szerintem ez hiányzik ma a többség életéből, az emberek sokkal kevesebbet mozognak, mint ötven évvel ezelőtt” – magyarázta a sportolónő, aki szerint az autó, a számítógép, a telefon ugyan megkönnyítette az életünket, de megszaporodtak a betegségek, nőtt a túlsúlyosak aránya, és elhatalmasodott rajtunk a stressz.

    Mint fogalmazott, manapság trendi lett az életmóddal foglalkozni, többet beszélünk róla, mégis kevesen vannak, akik valóban aktívak, pedig nem is kellene túlbonyolítani, a recept egyszerű:

    Olyan mozgásformákat érdemes választani, amelyek illeszkedhetnek az életünkbe, és szeretjük is őket, illetve fontos lenne, hogy ha fájdalmunk van, járjunk utána, mi okozhatja. Túlságosan türelmesek vagyunk a mozgás­szervi problémáinkkal, »fáj a hátam, fáj a térdem, majd elmúlik«. Mégis mitől múlna el? Forduljunk orvoshoz, gyógytornászhoz, és ha jó életminőségben szeretnénk élni, akkor muszáj minél tovább mozgékonynak maradnunk.

    A fitneszedző legfőbb tanácsa azoknak, akik változtatni szeretnének az életmódjukon, hogy ne várjanak, hanem tegyék meg az első lépést. Megjegyzi, fogadjuk el, hogy mindenkinek más lesz az útja.

    „Van, aki nem szeret kimozdulni, és jobban tud időt szakítani a mozgásra a szobában, online edzéstervvel, telefonnal vagy a számítógép előtt. És akad olyan, aki képtelen magát rávenni otthon a rendszeres mozgásra, ő keressen egy csoportot vagy személyi edzőt.

    Hosszú távú, fenntartható megoldást kell találni. El tudod képzelni, hogy két-három év múlva is annyit mozogsz, mint most? Meg tudod oldani időben, pénzben, intenzitásban? Belesimul az életedbe? Amíg ez nem alakul ki stabilan, addig csak kapkod ide-oda az ember.

    Fontos az is, hogy legyenek saját szabályaink. Nem kell lemondani mindenről, de muszáj kijelölni a határokat; beszéljük meg magunkkal, mennyi lisztes terméket fogyasztunk, és pontosan mennyi édesség és alkohol fér bele. A szabályainkat osszuk meg a környezetünkkel, mondjuk el nekik, hogy ez miért fontos” – jegyezte meg Béres Alexandra.

Rovatok