Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Fejes Tamás nem tudta visszafogni magát, alaposan megvizsgálta az alkotást.

    A Kincsvadászok című műsor szerda esti adásában egy aktfestményt is licitre kínáltak. Az eladó, Andrea elmondta: a Szegvári Károly által készített alkotást még az édesapja kapta ajándékba csaknem 60 évvel ezelőtt, most azonban eladná. Az örökség elérte, hogy a stúdióban jókedv uralkodjon, akkor ugyanis, amikor lehullott a lepel a ruhátlanul fekvő nőt ábrázoló képről, Fejes Tamás azonnal megkérdezte dr. Katona Szandrától, hogy ő van-e a képen.

    Szandi, ez te vagy?

    – vetette fel a Tankcsapda dobosa, mire a műtárgyszakértő nevetni kezdett. Fejes aztán kereskedőtársaival közelebbről is megvizsgálta a festményt, amelyet Fertőszögi Péter szakmai szemmel elemzett, kiemelve, szerinte az alkotással anatómiailag van némi probléma.

    A kereskedők végül Fejes kérésére félhomályban is megvizsgálták a festményt.

    Nézzük már meg ezt félhomályban! De nem olyan szempontból!

    – tette hozzá Fejes, majd érkezett tőle az újabb poén:

    Egyre jobban tetszik, maradhatna még egy kicsit sötét?

    A tárgy a 300 ezer forintos álomárat végül nem érte el, az eladónak telefonálnia is kellett a 110 ezres ajánlat kapcsán. Andrea és telefonon elért édesanyja végül elfogadták Fejes 150 ezer forintos ajánlatát.

  • Kiderült, ki vigyáz a műsorvezetőnő kislányára, míg ő dolgozik.

    Iszak Eszter és Gyurta Dániel kislánya, Mirabella tavaly júliusban jött világra, a tévés azonban hamar, mindössze négy hónappal a szülést követően visszatért a munkába. A TV2 műsorvezetőnője reggelente a Mokka nézőit köszönti, nemrég pedig egy újabb munkát vállalt be: vasárnap esténként A Nagy Duett című éneklős show hamarosan induló új évadának online háttérműsorát fogja vezetni, ez az új feladat pedig némileg átalakítja családja mindennapjait.

    A 37 éves tévés nem előzmény nélkül vállalta a háttérműsor vezetését, a 14 évvel ezelőtti első évadban ugyanis ő is szerepelt, méghozzá Éder Krisztián, azaz SP oldalán, akivel harmadik helyen végeztek.

    „Az életemnek egy nagyon szórakoztató időszaka volt, pedig sem az énekléshez, sem a tánchoz nincs tehetségem. Ettől függetlenül nagyon élveztem. Kimozdultam a komfortzónámból, ami azért felszabadító volt” – mesélte a hot! magazinnak Iszak, majd arra is kitért, hogyan készül új feladatára. Mint mondja, mivel 15 éve dolgozik műsorvezetőként, ezért van tapasztalata, ráadásul a legtöbb szereplőt ismeri, amit előnynek tart.

    A műsorvezetőnő a lapnak arról is mesélt, hogy kislányára, Mirabellára ki vigyáz, míg ő dolgozik.

    Szerencsére a férjemmel mindent megoldunk. Ő marad otthon a kisbabánkkal, ha a Mokkában kezdek reggel, és azután megy el dolgozni, hogy én végeztem. Váltjuk egymást. Nagyon örülök neki, hogy ezt ilyen könnyedén abszolváljuk. A Nagy Duett pedig vasárnaponként lesz, de már erre is van tervünk: szerencsére anyósom is és anyukám is jelentkezett, hogy jönnének segíteni. Mindez persze logisztikát igényel, és a munkámmal kapcsolatban már nem vagyok annyira rugalmas, mint huszonévesen, hiszen a kislányom az első, de szerencsére a feladataim lehetővé teszik, hogy hozzá igazítsak mindent. Annak meg nagyon örülök, hogy a kislányom ennyire szeret az apukájával lenni. Szerencsére nagyon jól elvannak.

    idézte a Bors Iszakot.

  • Megtévesztő a hasonlóság.

    Ahogy a városi legenda tartja, mindenkinek van legalább hét hasonmása a világon. Nos, egy angol nő, Riley Madison Ladner már meg is találta az egyiket, bár meglehetősen szokatlan módon.

    A 22 éves Ladner nemrég egy üzenetet kapott a TikTokon egy követőjétől, aki arra hívta fel a figyelmét, kísértetiesen hasonlít egy 1909-es festmény főszereplőjére. A fésülködőasztalnál című önarckép Zinaida Serebriakova orosz festőnőt ábrázolja, nagyjából 23-24 éves korában, de ha erről nem tudnánk, simán elhinnénk, hogy Ladnerről készült. Főleg, hogy mosolya és tekintete mellett orra legapróbb részletei is egyeznek, pláne a fiatal által rekreált képen. Íme:

  • Arról szó nincs, hogy unná a műsort, melynek köszönhetően a szerelem is rátalált

    Hegyes Berci a minap rajongói kérdésekre válaszolt a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében; így derült fény arra, hogy a profi táncos nem biztos, hogy részt vesz a Dancing with the Stars című showműsor következő évadában, amennyiben annak lesz hatodik szériája. A 31 éves táncos a műsor legelejétől kezdve erősíti a stábot, két alkalommal nyert is – előbb Gelencsér Tímeával, majd Csobot Adéllal –, most azonban azt fontolgatja, hogy befejezi.

    Én a negyedik évad után már azt gondoltam, hogy az ötödik évad már nem fog olyan túlzottan sok újdonságot tartogatni nekem. De hála Lucának [

    Mihályfi Luca – a szerk.] és a történteknek, bebizonyosodott, hogy mégiscsak vannak újdonságok. [...] Sokat szoktam gondolkodni azon, hogy ha lenne hatodik évad, azt vajon vállalnám-e szívesen. Mert azért mégiscsak lenyomtam öt évadot, ebből két évadot sikerült megnyerni. És nem azért szoktam rajta elgondolkodni, mert mondjuk már unom ezt a műsort, mert szó sincs róla. Ugyanakkor mégis azt gondolom, hogy helyet lehetne adni újabb táncosoknak, lehet, hogy már belőlünk is elegetek van

    szúrta ki a Bors a táncos legutóbbi, Instagramon indított kérdezz-felelekjét, aki arra is utalt, hogy szívesen kipróbálná magát zsűritagként.

    Arra gondoltam, hogy így 24 magyar bajnoki cím után, meg két Dancing győzelem után, meg 5 évaddal a hátam mögött talán lenne annyi szakmai rálátásom.

  • Hatalmas felháborodást váltott ki az egyesével árult eper, amelyet egy tiktoker a világ legfinomabb eprének kiáltott ki.

    Ritka nagy felháborodást okozott egy influenszer azzal, hogy videóra vette, amint íztesztnek vet alá egy epret. Ezzel még így nem is volna akkora gond, csakhogy a gyümölcs nem olcsó: egy szem 19 dollárba (mai árfolyamon számolva mintegy 7200 forintba) kerül, az pedig, hogy kiderült, hogy azt egyesével csomagolják be, már csak olaj volt a tűzre. A felvétel már több mint 17 milliós megtekintésnél jár.

    A kivételes és méretes gyümölcsöt az Alyssa Antoci nevű TikTok-felhasználó a világ legfinomabb epreként emlegeti, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az influenszer nagybátyja és nagynénje a tulajdonosai annak a Los Angeles környéki luxus élelmiszerbolt-hálózatnak, amely árulja azt. Mint kiderült, valahol a Tocsigi prefektúrában termesztik Japánban, magas árát pedig annak tulajdonítják, hogy az „Eper Királyságnak” nevezett területen terem. Akkor szedik le, mikor megérett, az amerikai boltok polcaira pedig 24-48 óra múlva kerül ki – írja az UPI nyomán a 24.hu.

    A TikTok-videó alatti kommentelők kíméletlen véleményt mondtak: többen írták, ennél már nincs lejjebb, illetve felhozták, ez biztosan egy emberkísérlet része, amelynek célja, hogy kiderüljön, mit meg nem vesznek az emberek.

    Az epret egyébként a napokban Jimmy Kimmel is megkóstolta a beszélgetős műsorában, vendégével, az amerikai Office című sorozatból ismert Mindy Kalinggal pedig egyetértettek abban, hogy ez a gyümölcs a legfinomabb, amit valaha ettek.

    Ön megkóstolná ezt az epret?

    • 247
      Igen, miért ne? Egyszer meg lehet kóstolni árától függetlenül is.
    • 233
      Nem, mert túl drága.
    • 131
      Nem, mert ez tényleg egy emberkísérlet része.
    • 40
      Már kóstoltam, de nem vagyok oda érte.
    • 23
      Már kóstoltam, és ízlett.
    • 14
      Nem szeretem az epret, ezért nem.
  • Bár a szakítástól féltették, a színésznő azt mondja: „Nem lehetett, hogy ki sem próbáljuk, és nem adunk esélyt”.

    Bár Kovács Patrícia féltve őrzi magánéletét, nemrég mégis címlapra vitte azt. A 46 éves színésznő a 15 évvel fiatalabb párjával, Medveczky Balázzsal köszön vissza az ELLE magazin tavaszi számának borítójáról, a közös fotózás mellett pedig páros interjút is adtak. A Korhatáros szerelem című sorozat szereplője két és fél éve alkot egy párt a 32 éves színésszel, aki mellett úgy érzi, révbe ért.

    „Elég sok mindent megtapasztaltam már az életemben: voltak igazán nagy veszteségeim, csalódásaim. Többször éreztem már, hogy na, most megérkeztem, aztán mégsem... talán túlságosan meg akartam tervezni a jövőt, ahelyett, hogy a jelent éltem volna meg.

    Amikor Balázzsal találkoztam, akkor éreztem először, hogy itt és most jó

    – mesélte a megismerkedésük kapcsán az ELLE magazinnak a színésznő, hozzátéve, tudják, hogy a 15 év korkülönbségnek nem kicsi, ám ennek nem érzik hátrányát. Úgy látja, a korkülönbség csak a kívülállók szerint jelent probémát.

    A színésznő azt mondja, 40 felett már nem tervez előre, de azzal is számolt, hogy kapcsolatuk esetleg nem működik.

    Anyukám például megkérdezte, mi lesz, amikor ennek a kapcsolatnak vége lesz, én pedig azt mondtam, 'akkor majd megvigasztaltok.' De az nem lehetett, hogy ki sem próbáljuk, és nem adunk esélyt. Én most úgy élek, hogy minden egyes napot köszönök, amit együtt tölthetünk. Negyven felett bennem is megjelent az érzés, hogy az élet véges, de nálam ez csak azt idézte elő, hogy azóta sokkal bátrabb és hedonistább vagyok. Már nem halogatok

    idézte a Blikk a színésznőt, aki 2017-ben vált el előző férjétől, Gusztos Pétertől, 2023-ban azonban ismét rátalált a szerelem egy kollégája, Medveczky Balázs személyében.

  • Bejött a jóslat második gyermekével kapcsolatban.

    Palácsik-Ráthonyi Tímea – korábbi nevén: Vajna Tímea – február végén újságolta el az örömhírt, miszerint béranyasága segítségével nemrég megszületett az első gyermeke, akinek nem mindennapi okokból a Ben nevet választották. Ám férjével, Ráthonyi Zoltánnal nem csupán a kisfiú érkezésének örülhetnek, hiszen rengeteg küzdelem után, majdhogynem egy időben a mesterséges megtermékenyítés is sikerült, ezért az üzletasszony is a szíve alatt hord egy gyermeket. Tímea igazi csodaként éli meg, hogy szinte egyszerre két kisbabája is születik, abból pedig, hogy mennyire boldog, a közösségi oldalain sem csinál titkot.

    Az Egyesült Államokban élő üzletasszony legutóbb például a baba neme kapcsán indított szavazást az Instagramján: arra volt kíváncsi, hogy követői kisfiúra vagy kislányra tippelnek-e. Végül azt is kiderült, hogy a követőknek igaza lett-e, Palácsik-Ráthonyi Tímea pedig megosztotta, hogy követői 70-30 százalékban arra voksoltak, hogy lánya lesz.

    Kislányra szavaztatok legtöbben, és igen... kislány... kis rosszaság lesz, mint én, de természetesen az a legfontosabb, hogy egészséges legyen, és végig tudjam vinni a terhességet

    – árulta el az üzletasszony, akit az nlc.hu idézett.

  • Már nem foglalkozik színészettel, más művészeti ágban tanul.

    Koller Virág 8 évig, 2011-től 2019-ig alakította a Barátok közt Fekete Lucáját. A színésznő ugyan a tévénézők szeme láttára nőtt fel, az utóbbi években keveset hallani róla: bár nem tartja kizártnak, hogy valaha visszatérjen a színjátszáshoz, már egy másik művészeti ág érdekli őt inkább, formatervezést tanul. Jelenleg ezen a pályán is képzeli el a jövőjét, pedig évekig a sorozat forgatása tette ki napjai nagyját.

    „Nekem akkoriban nem munkaként csapódott le, hanem csak szerencsésnek éreztem magam, hogy azt csinálhattam, amit szeretek, miközben tanultam. Építő közegbe kerültem, vigyáztak rám a forgatásokon, így megkönnyítették a közös munkát. Egyedül a kamaszkoromban éltem meg zűrösebben, amikor gyerekből felnőtté váltam, az elég zavaros időszak volt, de átvészeltük – kezdte a Blikknek a ma már 23 éves Koller, aki mindössze 10 éves volt, amikor bekerült a sorozatba.

    „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg: az utcán, a boltokban évekig Lucának, Lucácskának hívtak az emberek, idegen hölgyek csipkedték meg az arcomat a buszon. Ha valaki nap mint nap lát téged a tévében, akkor azt hiszi, ismer, de ez valójában nincs így, és ez tud néha kellemetlen lenni. (...) Amikor hívtak máshova – beválogattak egy produkcióba –, akkor nem fogadhattam el a Barátok közt miatt, pedig nagyon szerettem volna.

    Úgy éreztem, hogy nem akarom tovább csinálni, és sok változás történt a sorozaton belül is, ami hatással volt rám.

     Azt szerettem volna, hogy kinyíljon a világ előttem, ezért kiköltöztem Párizsba, mert motivált, hogy többet tanuljak és többet lássak, illetve frusztrált, hogy tapasztalatlan vagyok a sorozaton kívül.

    Az azóta már újra Magyarországon élő színésznő azt tervezi, a közeljövőben összeköltözik párjával, az édesanyját alakító Nagy Alexandrával pedig máig tartja a kapcsolatot.

    Rendszeresen találkozunk, az ünnepeket is együtt töltöttük. Igazából azért vagyok a leghálásabb, hogy egy ilyen embert kaptam az életembe a sorozat által.

  • Lánya a filmiparban szeretne majd dolgozni.

    Sárközi Ákos az ország egyik legismertebb séfje, s bár a legtöbben a Konyhafőnök, illetve új műsora, a Troll a konyhában kapcsán hallhattak róla, ő áll a Borkonyha és a Textúra étterem mögött is.

    Sárközi, ha nem a konyhapult mögött helyezkedett volna el, szívesen kipróbálta volna magát színészként is. Bár a színház világába most belekóstolhatott az étterme gasztroelőadásának hála, a mozi sem hagyja őt hidegen.

    „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni. Szoktam is viccelni vele, hogy remek Marvel-hős lennék! Valamilyen villámgyors vagy szupererős karakterre gondoltam, de sosem volt közöm ehhez a világhoz” – mesélte a Hot! magazinnak a sztárséf, hozzátéve: gyermeke, Zsófi viszont épp erre a pályára készül.

    „A lányom nagyon érdeklődik a filmvilág iránt, de nem színész lenne, inkább a rendezés, a vágás, a háttérmunka érdekli. Komolyan foglalkozik a mozival, ezért akár százéves filmek elé is leültet bennünket, akár akarjuk, akár nem.”

    (Blikk)

  • Nem nagyon volt még erre példa.

    Egy 19. századi sarokpaddal érkezett a Kincsvadászok kedd esti adásába Huber Pál Kolozs, ami sok-sok évtizedig műterme egyik éke volt.

    A fotográfus és különleges bútora lenyűgözte a kereskedőket, többen azonban kihátráltak a licitből, mondván, nincs olyan vevőkörük, hogy méltó módon tovább lehessen értékesíteni a míves asztalosmunkát. A padért végül csak Fejes Tamás és Nagyházi Lőrinc maradt versenyben, de a dobos társa javára lemondott róla, mondván, nála lesz a legjobb helyen.

    A kereskedő 150 ezer forintot ajánlott a darabért, az eladó azonban még húszezer forintot szeretett volna rádobni erre az összegre.

    „Szerintem elbírja” – jelentette ki a kemény alkudozásairól ismert Nagyházi, mire minden társának felszaladt a szemöldöke.

    Nem tapsoljuk vissza? Én megnézném még egyszer, hogy te húszezer forintot ráteszel valamire. Erre nem tudok mit mondani

    – nevetett Fejes, Fertőszögi Péter pedig a többiek nevében kijelentette, milyen büszkék rá.

  • Soha nem akart férjhez menni, de hirtelen – mondhatni – „muszáj” volt neki. Polgár Árpáddal mára több mint 13 éve házasok.

    Polgár Tünde sokáig nem akart férjhez menni, mert nem hitt abban, hogy egy papír összetarthat két embert; szerinte nem a házasságkötésről szóló dokumentumtól függ, hogy egy párkapcsolat működik-e. Az üzletasszony azonban 2011-ben, éppen a 40. születésnapján mégis férjhez ment, párja, Polgár Árpád ugyanis meglepetésesküvőt szervezett maguknak. 

    Az Egyesült Államokban élő üzletasszony akkor már 11 éve alkotott egy párt a műkereskedővel, ám lánykérésre sem számított, nemhogy arra, hogy egybe is kelnek a születésnapi partija keretein belül. Az esküvő ezért nem volt szokványos, Polgár Tünde ráadásul kölcsöncipőben mondta ki a boldogító igent.

    „Nem tudtam, hogy a saját esküvőmre érkezem a 40. születésnapomon. Azt láttam, hogy a családomban, illetve magunk körül, hogy nem igazán működnek a házasságok, és hogy ez a papír nem tart össze semmit, ezért én nem akartam férjhez menni.

    Már 11 éve voltunk együtt Árpival, és Dani [a közös fiuk – a szerk.] is szépen cseperedett, amikor eljött a 40. születésnapom. Erre én egy fehér partit találtam ki, amin mindenki fehérben volt, csak én viseltem egy csodálatos ezüstszürke ruhát. De amikor érkeztek a vendégek, jött egy pár, akiket nem ismertem, és sötét ruhát viseltek, így kicsit kilógtak a sorból. Árpi persze azt mondta, hogy ne foglalkozzak velük, mert csak valakinek a barátai, akiket muszáj volt elhozni

     – mesélte a napokban a TikTokon Polgár Tünde. 

    Volt egy vetítés az életemről, amit egy kedves barátom készített, és ami után Árpi odapenderült elém, letérdelt, és megkérte a kezem. A képeken látszik, hogy teljes sokkban voltam, de ez még nem volt elég. Azt mondta, hogy ha már megkérte a kezemet, akkor vigyük is végig a dolgot, és házasodjunk össze ott helyben

     – emlékezett vissza az üzletasszony, hozzátéve, kiderült, hogy a sötét ruhás úriember azért volt ott, hogy összeadja őket. Polgár Tünde azt mondja, ekkor a ruhája miatt kezdett pánikolni, az egyik barátnője azonban ekkor közölte vele, Árpáddal választottak neki ruhát is.

    „Ott álltam teljes mértékben letaglózva, azt sem tudtam, hol vagyok, de 5 percen belül rajtam volt egy fehér ruha. Igen ám, csakhogy Árpi férfi: az eszébe nem jutott, hogy a ruhához cipő is kell, és rajtam egy fekete cipő volt, ami kivillant a fehér ruha alól, ez így nem volt túl elegáns – mesélte Tünde, akinek végül a barátnője adta kölcsön a cipőjét.

    Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá. Az a para, ami ezzel jár, sokaknak édes teher, de én mindig úgy gondoltam, nem szeretném ezt átélni.

    Polgárék mára több mint 25 éve alkotnak egy párt, a feleség ennek kapcsán adott is követőinek egy fontos tanácsot:

    Így a mi esküvőnk nagyon különlegesre sikerült, viszont egyvalamit elmondhatok, a papír nem tart össze. A ceremónia, a nagy ruha, a sok ajándék nem jelent semmit, ha nem tudjátok utána életben tartani a köztetek lévő tüzet. Most már 25 éve vagyunk együtt, és nem megy ez másképp, mert ebbe mindennap nagyon komoly munkát kell tenni

     – magyarázta a Metropol által kiszúrt videóban Polgár Tünde.

  • Annyit fektet be, amely összeg elvesztése sem okoz gondot számára.

    Balogh Levente az ország egyik legvagyonosabb üzletemberének számít, a tévénézők pedig a Cápák között című üzleti-realityből ismertetik, mint befektetőt. Mára az élelmiszeripar megkerülhetetlen szereplője, mentor, a nemzeti és nemzetközi márkaépítés nagykövete. Balogh ezúttal a Cégépítők podcastjában árulta el, hogy gyakorlatilag meg sem érzi, ha elbukja azt a pénzt, amit az RTL-es show-ban egy-egy vállalkozásba fektet.

    Ez egy befektetői műsor, de ez valahol nekem egy játékpénz. Tehát én annyit fektetek be, meg annyi cégbe szállok be, ami nekem nem fáj. Ha elvesztem, akkor sem. (...) Ezek nekem, meg szerintem a többi Cápának is, olyan összegek, amik játékpénzek

    – idézte a Story az üzletembert, aki persze ettől függetlenül a többi befektetőtársával nagyon is meggondolják, mibe fektetik a pénzüket.

    Nagyképűen hangzik, de ezek nem nagy beruházások, meg nem nagy befektetések. Ezek nem arról szólnak, hogy egy nagyvállalatba horribilis pénzt befektetünk. Elsősorban edukálunk, akár a nézőket, akár az adott vállalkozót. Másodsorban, hogyha ez gazdaságilag is működőképes, akkor meg segítünk a működtetésében

    – fogalmazott Balogh Levente.

  • Azzal is tisztában van, hogy nem könnyű a mai fiatalok helyzete.

    Farm VIP ötödik évada hamarosan adásba kerül, ugyanis a TV2 realityje március 9-én debütál, amelyben újra a képernyőn láthatjuk majd Horváth Grétát a sárga csapat tagjaként. Az influenszer nemrég a Semmi gáz című podcastjében a felnőtté válásról beégetett, aminek kapcsán elárulta, hogy volt olyan, amikor igencsak kilátástalannak látta az életét.

    „Volt egy borzasztó időszakom. Ketten voltunk a kisfiammal, és egyedül próbáltam mindent biztosítani neki, miközben a lakáshitelem a fizetésem 45 százalékát tette ki, és még így is olcsóbb volt, mint egy albérlet. Előfordult, hogy betegek lettünk a hó végére és apukám adott nekem pénzt, hogy kiválthassam a gyógyszert, annyira ki volt számolva, hogy kijöjjünk egy hónapban” – idézte a Bors az influenszer anyukát, aki sokáig azt érezte, hogy minden napja egyforma.

    Reggel rohantunk oviba meg munkába, ott rettegtem, hogy ne hívjanak az oviból, hogy menni kell a gyerekért, tehát egy ilyen nyomorúságos valóságban életem hétfőtől vasárnapig. Aztán volt egy nap, amikor tönkrement a fűtés. Hazamentünk, 16 fok volt a lakásban, és mondtam a kisfiamnak, hogy ne vegye le a kabátját, mert meg kell néznem, hogy tudom megszerelni a konvektort, mert nem lesz szerelőre pénzem

    Mint kiderült, azóta szerencsére jóra fordult minden az életében, de ebben nem egy férfi segített, hanem az, hogy a hivatásától függetlenül az édesanya minden munkát elvállalt, amit csak tudott.

    Azt gondolom, hogy aki kitart, hisz benne, és tesz érte, hogy jobb legyen, annak össze fog jönni. Én mindent megtettem. Az alkalmi munkáktól kezdve, a takarításon és felszolgáláson át, minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre. Tudom, hogy nehéz a mai fiataloknak is, de aki szorgalmas és alázatos, az előrébb fog jutni

    – jelentette ki.

  • Minden nap dolgozik a szerelemért.

    Lukács Sándor és felesége, Maráczi Mari idén tavasszal ünnepli szerelmük 50. évfordulóját, jövőre pedig az aranylakodalmukat, melynek apropóján a Meglepetésnek adtak interjút. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész és kedvese annak idején a Madárkák című film forgatásán találkoztak először, majd három évvel később a Fészek Klubban.

    A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja bevallotta, hogy akkoriban a Vígszínház ifjú színészeiként viharos életet élte, nem volt olyan este, hogy előadás után ne mentünk volna el lazítani, de miután megismerte a párját, minden megváltozott.

    „Vágytam hozzá hazatérni, sokkal inkább hazamenni volt kedvem, mint elmenni mulatni. Ez egy jel volt, ebből tudtam, hogy nem mindennapi nő, aki igazi otthont varázsol, és akivel már az első perctől kezdve nagyon kellemesen teltek a mindennapjaink” – mesélte a színész, akit annak idején az éjszaka császáraként emlegettek. Mint kiderült, felesége ösztönösen ráérzett arra, hogyan szelídítheti meg a fiatal színművészt.

    Élték a legényéletüket, ahogy minden fiatal, az összes buliban benne voltak, én pedig meghagytam neki a szabadságot, és hogy minden a maga természetességében alakuljon. Tudtam, hogy művészember, a próbák és forgatások miatt sokszor éjszakázott, de mindig éreztette velem, mennyire fontos vagyok neki

    – fogalmazott Maráczi. Bár a kapcsolatuk harmonikus, nem titkolják, hogy az évek során az ő házasságukat sem kerülték el a konflik­tusok.

    Azt valljuk, hogy mindig az egészet kell nézni. Ennyi év alatt természetes, hogy nem mindenben értünk egyet, de fontos, hogy mindketten megőriztük a gyermeki énünket, és a humor mindig átsegített a nehézségeken. A legkönnyebb elválni: ha valami nem stimmel, sokan az első nehézségnél a válást választják. A legnagyobb kihívás az együttmaradás, ami sok türelmet, alkalmazkodást és megértést kíván. Nálunk sem mindig felhőtlen minden, hullámvölgyek itt is vannak. Az, hogy közel ötven éve együtt vagyunk, mindkettőnkön múlik: humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt

    – tette hozzá Lukács, aki az apró figyelmességekben hisz.

    Szeretek a feleségem kedvébe járni, de nem viszem túlzásba: nagyritkán vásárolok, de ha Mari elküld valamiért, sosem jövök úgy haza, hogy ne hoznék neki pár szál virágot. A nagy romantikus gesztusok helyett többre tartom a hétköznapi figyelmességeket. Talán ez is az egyik titka annak, hogy ennyi év után is boldog a házasságunk. Sok mindent csodálok a feleségemben, de a legjobban azt, hogy engem kibír már ötven éve.

  • Neves fedőművészt ihletett meg.

    Tóth Andi életét mostanság rendkívüli kiegyensúlyozottság jellemzi, hisz annak ellenére, hogy visszavonult az énekléstől, boldogabbnak látszik, mint valaha. Bár más felállásban, de a zene az élete része maradt: tavaly az X-Faktor visszatérő évadában foglalt helyet a zsűriszékben Gáspár Laci, Valkusz Milán, és Majka oldalán, korábban pedig a Sztárban sztár műsorában is kipróbálhatta, milyen produkciókat zsűrizni. 

    A fiatal tehetség egy nagy életeseményen is túl van: 2024-ben megvette élete első telkét, ahol kertészkedni szeretne és állatokat is tart majd. Továbbra is nagy sikernek örvend a Max rendelünk című főzős videósorozata, ahol nem csak érdekes recepteket mutat be, hanem a magánéletéről is többet mesél a nézőinek. Tóth Andi megannyi területen bizonyított már, így nem is csoda, hogy a művészetben is megörökítették őt. A festmény különleges technikával készült, és Schindler Dániel festőművész Instagram-oldalán már meg is lehet csodálni, szúrta ki a Blikk.

Rovatok