Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Végre tisztázták a kérdést.

    Mostanra már biztosan tudható, hogy a The Last of Us Part 2-ben megismert Abby karakterét Kaitlyn Dever fogja alakítani az HBO sikersorozatában. Azok, akiknek szerencséjük volt a széria alapjául szolgáló videójátékhoz, tudhatják, hogy Ellie riválisa rendkívül izmos fizikummal rendelkezik. Dever ellenben teljesen átlagos külsővel bír, ami mint kiderült, egy teljesen tudatos döntés volt a készítők részéről.

    Neil Druckmann, a széria társalkotója, valamint a játékok írója és rendezője azzal magyarázta a döntést a Variety-nek adott interjújában, hogy a sorozatban jelentősen visszább vettek az erőszakból a játékhoz képest, így a színésznőnek nem kellett hónapokig az edzőteremben gyúrnia. 

    Kaitlyn Dever velünk akart dolgozni; mi pedig ővele. Nem érte volna meg lemondani róla és tovább keresni valakit, aki fizikálisan jobban passzol a szerephez, ez talán nem is jött volna össze

    – idézte az IGN Druckmann-t.

    A The Last of Us második évada  április 14-én, hétfőn érkezik, amelyben hőseink a múltjuk miatt konfliktusba kerülnek egymással és azzal a világgal, amelyik még veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb lett, mint az, amit hátrahagytak.

  • Nem túl olcsó hobbi, az biztos, de egy 21 éves nő úgy él, mintha most írnánk az 1950-es éveket. Claudia Lou egyértelműen ennek az időszaknak a megszállottja lett: régi filmeken nőtt fel és Elvis Presley-t hallgatott, ám ahhoz, hogy vintage ruhákat viseljen, csak 18 éves korára gyűjtött elég bátorságot. Mára több mint 100 különleges, '50-es évek divatját idéző ruhát és kinccsel felérő kiegészítőt birtokol, ezektől érzi, hogy megtalálta önmagát. A kiegészítőkre, bútorokra és a szettekre a pénzt sem sajnálja: állítása szerint már 10 ezer fontot (4,8 millió forintot) szánt gyűjteményére. 

    Claudia Lou egy tetoválással is bizonyította, hogy igazi rajongó: a talpán Elvis-aláírás virít, zenét pedig csak bakeliten hallgat, de előszeretettel előveszi a korabeli újságokat is. Ezeket régiségvásárokon, vintage oldalakon szerezte be.

  • A naptárdíva azt mondja, igaz szerelemből ment férjhez, a házassága azonban mégis véget ért.

    Kevesen tudják, de Kiszel Tünde annak idején mindössze féléves ismertség után ment férjhez akkori szerelméhez, ám házassága néhány év után zátonyra futott. A naptárdíva azt mondja, azért vált el, mert ráébredt arra, hogy szeretne világot látni és valóra váltani álmait.

    Nagyon fiatal és tapasztalatlan voltam, mégsem bánom, mert igaz szerelemből mentem hozzá közel féléves ismeretség után. Őt egyébként egy templomi misén ismertem meg. A hagyományoknak megfelelően a drága szüleimtől kérte meg a kezem. Eleinte minden tökéletes volt, de idővel rájöttem, én szeretnék még élni, világot látni, valóra váltani az álmaimat. Ezért néhány év után, harag nélkül, elváltak az útjaink

    – mesélte a Story tavaszi különszámának Kiszel Tünde, akiben nem maradt rossz érzés.

  • Mint írtuk, az Oscar-gála hétvégéjén sejtelmes fotók jelentek meg Ben Affleckről és korábbi feleségéről, Jennifer Garnerről. A színész múlt hónapban vált el hivatalosan is Jennifer Lopeztől, de úgy fest, nem sokáig pazarolta az idejét búslakodásra.

    A Page Six információi szerint Jennifer Lopez nem fogadta túl jól, hogy volt férje ilyen hamar túllépett házasságukon. Mint írják, a színész- énekesnő forrongott a képek láttán.

    A lap egyik forrása szerint Lopez nagyon dühös volt, és teljesen összezavarodott.

    Eközben egy másik forrás szerint Jennifer Lopez a közelgő Netflix-filmjére, az Office Romance-re koncentrál.

    Kétlem, hogy egyáltalán látta volna ezeket a képeket, mivel a filmmel van elfoglalva. Teljesen a saját életére, a fejlődésére és a saját boldogságára koncentrál

    – fogalmazott.

  • Erre még a műsorvezető sem számított.

    Egy fiatal hölgy próbált szerencsét a Kincsvadászok péntek esti adásában, aki már rögtön a bemutatkozása után meglepte Megyesi Balázst és Tillát, mint kiderült ugyanis

    Dr. Leiterné dr. Till Viviennek hívják, édesapja pedig Till Attila.

    No, nem az a Till Attila, aki épp vele szemben állt a stúdióban, de nem is egy teljesen ismeretlen személy. A sebész végzettségű férfi régebben festett is, ő volt az alkotója annak a Till Attila képnek, ami nagy bonyodalmat okozott pár hónapja a műsorban, hiszen bár a házigazda is tanult akkortájt festészetet, határozottan állította, nem a saját munkáját látta viszont.

    „Barátoktól, ismerősöktől értesültem arról, hogy édesapám egyik alkotása a műsorba került, ugyanakkor az alkotó személye nem volt tisztázott, úgyhogy azért jöttem, hogy ezt tisztázzam” – jelentette ki Vivien, és azt is elárulta, gyakran kerül félreértésekbe neve miatt.

    „Többször kérdezték már tőlem, hogy mi rokonok vagyunk-e, de mindig megmondtam, hogy én nem tudok róla.”

    Az eladónak, ha Tillához nem is, Fertőszögi Péterhez valóban volt köze, korábban ugyanis becsüs akadémiáján tanult, így a kereskedő rögtön fel is ismerte, sőt ki is kérdezte. Műtárgyát, édesapja másik festményét végül mégsem ő, hanem Nagyházi Lőrinc vásárolta meg 70 ezer forintért.

  • Olyan, mintha túlzásba vitte volna a Photoshopot, ám ez a melltartó direkt ilyen.

    Úgy tűnik, Rio de Jainero az elmúlt napokban teljesen a bűvkörébe vonta Irina Shaykot, aki egy munka miatt utazott a brazil fővárosba. A szupermodell a híres riói karneválon vett részt egy igen sokat mutató és a tollak miatt látványos szettben, melyről fotók ide kattintva érhetők el.

    „Csípjetek meg, ez csak álom lehet! Nem hiszem el, hogy ez igaz... Brazília, nagyon köszönöm a sok szeretetet, amit kaptam! Rio, varázslatos voltál! Brazília, megszállott lettem!” – írta a napokban a modell, aki a kifutó után pihenésre is szánt időt. Később a tengerparton fotózták, ráadásul nem is akármilyen szettben: Shayk választása a napozáshoz egy olyan melltartóra esett, amely úgy fest, mintha felrúgná a gravitáció szabályait. A különös melltartó egy designer darab,Duran Lantink divattervező 2025-ös tavaszi/nyári kollekciójából származik.

    (via Cosmopolitan)

  • De úgy tűnik, így sem tarthatja meg a gyémántokat.

    Egy sztárkosaras ügynökének adta ki magát egy tolvaj Flordiában, aki betért egy helyi bevásárlóközpont Tiffany üzletébe, hogy értékes ékszereket vásároljon kuncsaftja nevében. Amikor a bolt eladója elé tette a rendkívül értékes gyémántékszereket, a 32 éves Jaythan Gilder felmarkolta azokat, és egy rövidebb dulakodást követően elmenekült a helyszínről. Bár egy gyűrűt elejtett, így is két pár, 4 és 8 karátos, nagyjából 280 millió forintot érő fülbevalóval távozott.

    A rendőrök gyorsan beazonosították az elkövetőt, és a menekülésre használt bérelt kocsiját is, így Orlandótól nagyjából 480 kilométernyire, az autópályán sikerült elkapniuk őt. Még mielőtt letartóztatták volna, a rendőrök észrevették, hogy a férfi több tárgyat lenyelt. Később a kórházban röntgenfelvételek is alátámasztották a gyanút:

    bizony, a lopott gyémántékszereket voltak azok.

    A tolvaj most előzetes letartóztatásban vár arra, hogy négyértékű rablásért elítéljék, vagyis ahogy ő fogalmazott  azért, ami a gyomrában van”. Utólag egyébként azt mondta, jobban járt volna, ha kihajította volna az ékszereket az ablakon, amelyek "távozására" most a hatóságok várnak.

  • Ritkán lehet látni ilyen fotót az énekesnőtől.

    Noha az utóbbi időben kevésbé volt aktív a közösségi oldalain, a minap mégis meglepte követőit az Instagramján Csobot Adél. Az énekesnő egy csokor olyan fotóval jelentkezett, amelyeket Balin készített; párjával, Istenes Bencével ugyanis a jelek szerint jelenleg ott tartózkodnak, immár nem első alkalommal. Igaz, a műsorvezető Balira vezető útja ezúttal nem volt zökkenőmentes, gépét ugyanis visszafordították.

    Az X-Faktor felfedezettje éppen egy évvel ezelőtt is Balira utazott az egyik barátnőjével, majd Istenes és két közös gyermekük, Nátán és Ádin is csatlakozott hozzájuk. Az énekesnő akkor elárulta: régóta érdekli a spiritualitás, ráadásul egy tisztító ceremónián is részt vett majd korlátozott ideig elérhető posztjaiban többször utalt arra, hogy idejét meditációval és jógázással tölti. Csobot Adél bejegyzésében ezúttal inkább különleges ételekről, virágokról láthatók, a poszt egyik elemén – amelyhez lapozni kell – ráadásul kivételes módon a fiai is feltűnnek, motorozás közben.

  • Sokakat lázban tart a nem mindennapi repülőtéri 'románc'.

    Nem mindennapi történet tartja lázban a TikTok-felhasználókat. A 23 éves tartalomgyártó, Steph Bohrer ugyanis ezen a platformon számolt be arról, hogy mi történt vele, amikor nemrégiben az atlantai repülőtéren tartózkodott az egyik barátnőjével, s arra várt, hogy felszállhassanak a járatra, amelyre a jegyük szólt. Mint mesélte, éppen egy sajtos-tojásos szendvicset eszegetett, amikor váratlanul valaki elé rakott egy szalvétát, majd elsétált, nem szólt egy szót sem. A tiktoker azt mondja, az egész nagyon gyorsan történt, ezért ideje sem volt arra, hogy jobban megnézze a férfit, akiről utóbb kiderült, hogy egy pilóta volt. Ez Bohrer barátnőjének tűnt fel, aki a férfi arcát is látta, a szőke, rövid hajú illetőről azonban utóbb kiderült, hogy nem az ő gépüket vezette.

    A tiktoker aztán az asztalára csempészett szalvéta hátulján egy pár soros, kézzel írt üzenetre lett figyelmes. Az üzenet, avagy kedves bók így szólt:

    Én már az egész világot láttam, és te vagy a leggyönyörűbb ember.

    Bohrer szíve majd' kiugrott, s nem tudta mire vélni a dolgot. Végül a TikTokon is megosztotta az üzenetet, a videója pedig hamar bejárta a platformot.

    Bohrer aztán, aki egyébként életmód-utazás témában szokott tartalmat gyártani, részletesebben is elmesélte a történetet, amelyről nem gondolta volna, hogy ekkora port kavar. A pilótától a felvételen bocsánatot is kért, amiért ország-világgal megosztotta, hogyan bókolt neki, majd kiemelte: nincsenek meg neki az elérhetőségei, sem a neve, de nem is kell senkinek azon ügyködnie, hogy összehozza őket, ám meglehet, ironizált. Nem véletlen, hogy mindenki a folytatásra kíváncsi.

    S íme egy videó, ami miatt a kommentelők megérthették, miért zúgott bele első látásra a pilóta a tartalomgyártóba.

    Bohrer egyébként úgy tervezi, bekeretezteti a szalvétát, és kihelyezi otthonában.

    (via LadBible)

  • A színésznő az 1996-os Sztriptíz című filmben viselte a legendás bikinit, amelyet a lánya most előkeresett. Moore 36 éves korában hordta az ikonikus darabot, ahogy lánya is éppen ennyi idős most.

    Demi Moore és Bruce Willis legidősebb lánya, Rumer aztán tudja, hogyan kell gondoskodni a nosztalgiahangulatról, ugyanis nem elég, hogy előkereste édesanyja ikonikus bikinijét, de magára is öltötte azt. A 36 éves Rumer, aki világhírű szülei révén gyermekkora óta reflektorfényben él, ráadásul úgy fest az arany bikiniben, mintha ráöntötték volna, ez jól látható a róla készült fotósorozaton, melynek tanúsága szerint visszanyerte szülés előtti alakját.

    Moore az említett darabot csaknem három évtizeddel ezelőtt, az 1996-os Sztriptíz című filmjében viselte. Érdekesség, hogy a filmben Rumer is szerepel: mindössze 7 éves volt, amikor forgatták a Sztriptízt, melyben ugyanúgy anya-lánya párosként tűnnek fel. A PageSix rámutat, Moore 36 éves volt a felvételen, de Rumer is ennyi idős most.

    Íme egy felvétel a filmből:

Rovatok