Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Németország = nácik és Hitler elképzelésen nem nagyon sikerült túllépnie annak az amerikai egyetemi edzőnek, aki hitlerezéssel fenyítette be egyik német sportolóját, most meg magyarázkodhat helyette az iskola. 

    Az történt, hogy az Independence Community College amerikaifutball-csapatát irányító Jason Brownnak kicsit elege volt már abból, hogy a Németországból érkezett Alexandros Alexiou-t folyton fegyelmezni kell, és kezdi eljátszani az utolsó esélyét is, szóval küldött neki egy sor üzenetet, hogy mennyire nem oké, ahogy viselkedik. Mindezt azzal nyomatékosította, hogy

    Én vagyok az új Hitlered, szedd rendbe az életed

    üzenettel zárta a kifakadást. 

    Ezután még ment egy kört a dolog, aminek a vége az lett, hogy a német diákot kivágta csapattól, mert folyton engedetlen, és összegyűlt egy csomó büntetőpontja, szóval az ösztöndíjának is búcsút inthet. 

    A történtek és az üzenetek kiszivárogtak, és megírták a helyi lapok, így ez egyetem rendkívüli ülést hívott össze az ügyben. Azt is közölték, hogy nem értenek együtt Brown edző szavaival, aki amúgy belátta, hogy hülyeséget csinált. 

    Brown és az Independence Community College amúgy a Netflix dokusorozatában, a Last Chance U-ban szerepelt, a műsorban olyan csapatok szezonját kísérik végig, ahol problémás játékosokat szednek össze, és adnak nekik új esélyt. 

  • Charles Finch, a New York Times újságírója varratta fel magára a NASA marsjáró roverének, az Opportunitynek szívbemarkolóan érzelmes utolsó üzenetét, mielőtt végleg elhallgatott: lemerül az elemem és kezd besötétedni.

    Azt most hagyjuk, hogy az ominózus utolsó üzenet valójában azért nem szó szerint így szólt, csak nagyjából ez volt az információtartalma. A baki ott van, hogy ez bizony nem az Opportunity  (hiányoznak róla például a jellegzetes, hatalmas napelemtáblák), ellenben szinte tökéletes, stilizált ábrázolása a Curiosity  marsjárónak, még a kerekek barázdáinak mintája is stimmel.

    (via)

    UPDATE: Később egy twitteres kommentben Finch tisztázta, hogy nem az ő tetoválása, csak a fotót tette közzé kicsit félreérthető szöveggel. A két rover ettől még persze nem cserélődik vissza.

  • A Balaton-felvidéket sajnos nem ismerem túlságosan, így eddig Csobánc várát se láttam, csak a nem túl távoli sümegiben voltam. Viszont Fényes Lóránd – akinek mostanában több drónfotóját is megmutattam itt – szerencsé(m)re csinált egy olyan fantasztikus chillout drónvideót paplanernyősökkel és naplementével, amit bámulni tökéletes időtöltés egy nehéz munkahét utolsó óráiban.

    Amúgy Csobánc a kevésbé ismert tanúhegyek egyike, ha ilyenekre gondolunk, valószínűleg inkább a Badacsony jut eszünkbe, de állítólag innen parádés a kilátás, szép időben akár a pécsi tévétoronyig, vagy akár a több mint kétezer méter magas osztrák Schneebergig is el lehet látni.

  • Az idén 100. életévét betöltő Bálint György interjút adott a Magyar Hangnak, amiben elmondja, hogy ha nem is kapta meg a XVI. kerülettől a díszpolgári címet, rengeteg elismerést kapott.

    Számos elismerést, díjat kaptam, és díszpolgára vagyok Gyöngyösnek és Budapestnek is. Semmi hiányérzet, neheztelés, rossz érzés nincs bennem az egésszel kapcsolatban, hiszen épp az ügy kapcsán rengeteg szeretetteljes üzenetet kaptam, több település is díszpolgári kinevezésben részesítene. Sőt, tegnap egy kis csomagot hozott a postás, amelynek feladója „A nép” volt. Kis díszdobozka, abban pedig egy kézzel készített kitüntetés érkezett, ami nekem mint a XVI. kerület díszpolgárának szól egy szívhez szóló levéllel.

    Bálint gazda elmondja azt is, hogy a legkedvesebb elismeréseit nem plakettek formájában kapta, hanem az emberektől kedves, szeretetteli megnyilvánulásokban. Két ilyen történet is az eszébe jut: 

    Az egyik egy dió. Annak a fának az első gyümölcse, amit itt, a kerületi könyvtár udvarán ültettek a tiszteletemre. Ezt azzal érdemeltem ki, hogy temérdek könyvet vittem oda, és létrejött egy kis olvasókör is, rendszeressé váltak az eszmecserék kertészeti témákban. A könyvtár látogatói ráadásul arra is rájöttek, hogy sokkal jobb kint, a kertben olvasgatni, ahol a diófa is növekedett. A diót egy kedves könyvtáros hölgy hozta el nekem, kis fehér szalaggal átkötve.

    A másik elismeréssel egy zenekar lepte meg:

    Volt pár éve egy összejövetel, kisebb konferencia, majd koncert a Fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban, amelynek 45 hektáros arborétumát az én tanácsaim kikérésével rakták rendbe a kommunizmus évtizedei után az örökös, Károlyi György felkérésére. Az eseményről sajnos elkéstünk egy közúti baleset miatt, mire megérkeztünk, a zenekar már bepakolt a kisbuszba, indulni készültek. Ám egyszer csak odalépett mellém a zenekar menedzsere, és a fülembe súgta, hogy lesz egy kis meglepetés, üljünk be a koncertterembe. Ott aztán a zenekar eljátszotta "az elkésett vendégek tiszteletére" Schubert VI. (C-dúr) szimfóniájának zárótételét. Meghatott, hogy az a sok zenész ahelyett, hogy hazasietett volna, ilyen szeretetben és megtiszteltetésben részesített. Ha ilyenekben lehet részem, nem lehet hiányérzetem.

    A teljes interjút a nyomtatott lapban olvashatja el, további részleteket pedig itt talál.

Rovatok