Így lesz egy külügyminisztériumi közleményben az atomügynökségből Iszlám Állam
Nagy baki, ha egy hírügynökség egy Iránról szóló összefoglalójában összekeveri az atomügynökséget egy terrorista szervezettel? Ciki, de előfordul, emberek dolgoznak mindenütt.
A dolog akkor válik kínossá, ha kormányzati szintre emelik ezt a bakit. A Külgazdasági és Külügyminisztérium ugyanis - egy Szijjártó Péter miniszter alatt bevezetett új szokás szerint - a sajtót saját közlemények helyett MTI-hírek átvételén keresztül tájékoztatja.
Így aztán a hivatalosnak tekinthető minisztériumi közleménybe is simán bekerült ez a mondat:
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IÁ) szervezésében már most képeznek és továbbképeznek iráni szakembereket Magyarországon.
NAÜ, IÁ, nagybetűs rövidítés, nagybetűs rövidítés. Nyilván Iránnal kapcsolatban néha összekutyulódnak a dolgok.
Kihagyjuk a ziccert, és nem gondolkodunk el azon, hogy milyen szakembereket képezhetne az Iszlám Állam Magyarországon. Ehelyett inkább azon mélázunk, hogy elég ciki, hogy a külügy sajtóosztályán senki nem olvasta át a kiküldött levelet a copy-paste előtt.