Példátlanul dús tellér húzódhat hazánk alatt, hogy ez az Orbán ilyen szellemileg értékes lánczit himbálhat!
A Mandineren Lánczi András és Tellér Gyula fújja be légfrissítővel a Fidesz politikai termékének fingszaga miatt feszengő decensebb jobboldalt, szépen felmondják a habonyista ideológiai kiskáté 2015-ös update-elt verzióját. A kettejükkel készült interjú először az Orbán Viktor második ciklusa: túl az előítéleteken és a rajongáson című esszékötetben jelent meg, melynek bemutatójáról itt írtunk. Az epikus sztori fő elemei a következők:
- Orbán Viktor megtörte a posztkommunisták és a velük szövetséges liberálisok dominanciáját
-
Megállította "a rendszerváltás rendszerének züllését", mert csak "az SZDSZ-es feldicsérés" miatt tűnt úgy, hogy jól áll Magyaroszág (történelmi pillanat: a hagyományosan a saját nemzetére rárontó libsiket hazafias elfogultsággal vádolta valaki a jobboldalon)
- Amit Orbán tett, azt ráadsául a Nyugat értetlenkedése közepette tette, mely nem votl képes megérteni, hogy
Orbán Viktor tevékenysége és filozófiája az európai megújulásnak az egyik építőeleme.
És így tovább. A kiskáté jelzőt amúgy nem érzem túlzásnak, hiszen valódi érvelés helyett kérdés-felelet formájában előadott hitvallással találkoztam, pedig higgyék el, őszinte megértésigénnyel scrollozgattam végig az interjún! Mindegy, a kulcs-kátét idemásolom:
- Mi az orbáni filozófia lényege ma?
- A lényeg: a társadalom morális újrafelszerélése, az emberi élet centrális szerepe, illetve egy olyan világnak a felépítése, amely ilyen típusú emberekből áll.
Ez Tellér okossága, amihez Lánczi hozzáteszi, hogy ennek a morális életnek a középpontjában a szabadság áll. Igen, a szabadság, melynek beszűkülésénél ma tuti nincs magyarabb alapélmény - az oktatástól és kultúrától kezdve a vállalkozásokig és állami pökhendiségig mindenhol. Lánczi szerint azonban rosszul érezzük, mert valójában a szabadság a legfontosabb; jó, persze nem úgy szabadság, mint ahogy azt mi gondoljuk, amit az is mutat, hogy idetartozik a devizahitelek alóli felszabadítás is.
Bennem nagyjából eddig a fejtegetésig munkálkodott az undor, de ekkor nagyon megsajnáltam ezt a két tudós bácsit. Mert annak ellenére, hogy önéletrajzaikban úgy sorakoznak a tudományos elismerések, mint szovjet világháborús veterán mellkasán az érdemrendek; szegényeknek mégis nap mint nap mintegy rituálészerűen sajátszájúleg kell megalázni tudományterületeiket, melyeket egykoron biztosan nagyon szerettek, és melyből bizonyára rengeteg kreatív energiát merítettek-merítenek. Azt ugyanis nem tudom elhinni, hogy tényleg összekeverik a neoliberalizmust és a liberalizmus ellen lázadó frankfurti iskolát (ez kb. egyes, leülhet!-szintű hiba), és tényleg úgy bírnak antikommunisták lenni, hogy Komócsin Zoltán fogalmi szintján dobálóznak kizsákmányolással meg a kiszipolyozással.