Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Most már azt tartja dicséretnek, ha nem ismerik fel egy színdarabban.

    Gregor Bernadett a Meglepetés magazinnak adott interjút, melyben őszintén vallott arról, hogy örül annak, hogy többé nem látja viszont magát a bulvárcímlapokon. Úgy érzi, az idő előrehaladtával, már egyre kevésbé van ott helye, sőt, a tévéképernyőn sem szeret rendszeresen szerepelni, hanem a színházi világban valósítja meg önmagát.

    Pár éve szerepeltem egy főzőműsorban, és olyan boldog voltam, hogy az első adásban kiestem. Éreztem, hogy nem tartozom oda, mert csak feszengtem a kamerák előtt, egy rezdülés nem volt az arcomon, így nem tudtam szórakoztató és harsány lenni. Pedig állítólag nem is főzök rosszul, mert még élnek a családtagjaim.

    – vélekedett Gregor Bernadett. A színésznő olyan téren is szerencsének tartja magát, hogy már jelennek meg rendszeresen hírek a magánéletéről. Mint mondja, színészi pálya rengeteged ad számára, és elégedettséggel is tölti el.

    Jelenleg hét színdarabban vállalt szerepet, és azt is bevallotta, hogy kifejezetten élvezi, amikor nem kell a csábítót előadnia a színpadon. Példának az egyik színművet, a Fatornyokat hozta fel, melyben smink nélkül, jellegtelen külsővel játszik:

    A közönség nem ismer fel, és ezt csak akkor tudtam meg, amikor a nézők azt kérdezték az előadás végén a nézőtéri ügyelőtől, »Jó, de hol volt ebben a darabban Gregor Bernadett, hiszen a színlapon ott a neve?«. Számomra ennél nagyobb dicséret nem is létezik, mert végre nem a külsőmön van a hangsúly, hanem a színészetemen. Az életkorunk előrehaladtával el kell fogadnunk, hogy egyszer mi is ősz kontyos nagymamák leszünk. Én már rég elengedtem azt, hogy csak a külsőmről szóljon az életem.

  • Szórakoztatni szeretné a közönséget, amíg csak teheti.

    Pásztor Erzsi nemrég a Meglepetés magazinnak adott interjút, melyben elmondta, hogy 88 esztendősen a világot jelentő színpad nélkül továbbra sem tudná elképzelni az életét. Bár a kor múlását értelemszerűen megérzi, lelkesedése a régi.

    Nem mutatom ki, de gyakran pokoli fájdalom gyötör. Ízületi gyulladásom van, rendszeresen járok injekcióra, így tudok csak létezni és színpadra menni. Nagyon szeretek játszani. Alig várom, hogy jöjjön az este, és elinduljak a színházba.

    A Jászai Mari-díjas művésznő lánya néhány hónapja hazaköltözött Olaszországból, hogy közelebb lehessen édesanyjához, aki viszont továbbra is a fővárosban dolgozik.

    Az alkohol tette tönkre a második házasságomat. A férjem sajnos nagyon sokat ivott. Heni apjától 21 év után váltam el. Évtizedek óta egyedül élek, de nem vagyok magányos. A lányommal telefonon mindennap beszélünk, és kéthavonta találkozunk. Ünnepekkor én szoktam leutazni vonattal, máskor ő látogat meg. Mindenféle földi jót hoz nekem az éléskamrájából: befőttet, lekvárt, lecsót. Zöldség, gyümölcs megterem a kertjében, szinte nem is kell ezeket vásárolnom.

    A színművésznő hozzáteszi, igazság szerint nem szeretne a lánya terhére lenni, egyébként is úgy gondolja, hogy nem tudna mit csinálni egy kicsi faluban, miközben gyereke egész nap dolgozik.

    „Unatkozó öregasszony lennék, és szerintem gyorsan leépülnék, hiszen nem tornáztatnám az agyamat, a memóriámat. Amikor színpadon vagyok, értelme van az életemnek. A munka nekem nagyon fontos. Úgy döntöttem, hogy a saját lakásomban maradok, és amíg a Jóisten megengedi, szórakoztatom a közönséget.” – jelentette ki Pásztor Erzsi.

  • Aki egyszer nemet mond Zendayának, ne is számítson arra, hogy egyszer második esélyt kap. Az egykori Disney-sztár ugyanis nagyon szigorúan kezeli ezt a dolgot: azoknak a nagy divatházaknak például, amelyek a karrierje elején visszautasították őt, nem is hajlandó viselni a darabjaikat.

    Ezt a 27 éves, immár fashionista státuszban lévő színésznő állandó stylistja, Law Roach árulta el a minap egy podcastműsorban, akivel már 13 éve dolgozik együtt. Zendaya Roachnak köszönheti azt is, hogy a nyilvános eseményeken, például a Met-gálán mindig a legjobban öltözött vendégek között tartják számon.

    Felkerestem az öt nagy divatházat, és mind elküldtek. Olyanokat mondtak, hogy próbáljam meg újra jövőre, hogy még túl zöldfülű, hogy most nincs hely a naptárjukban. Ezek a visszajelzések máig megvannak nekem

    – árulta el a stylist, megnevezve a divatházakat: a Chanelre, a Saint Laurentre, a Diorra, a Guccira és a Valentinóra gondolt, melyek darabjait vörös szőnyegen sosem viselte, a divatmagazinok által készített fotózásokon azonban kivételt tett.

    „Soha nem viselt Diort a vörös szőnyegen, ahogy Chanelt és Guccit sem, egyetlen sajtóeseményen vagy bemutatón sem, sehol, soha. Az első alkalom, amikor Valentinóban volt nyilvánosan, akkor volt, amikor szerződés kötelezte erre, szóval amikor korábban azt mondtam neki, »ha nemet mondasz, az örökké nem lesz«, az nagyon-nagyon sokáig igaz volt.”

    (via People)

Rovatok