Kölcsönözzünk inspirációt ettől a kétszer elutasított fiatalembertől
Ő itt ifjabb Edwin Eugene Aldrin, 1947 körül. A végzős New Jersey-i középiskolás tudásvágytól fűtve kétszer is pályázott a híres Rhodes-ösztöndíjra, mert az Oxfordi Egyetemen szeretett volna továbbtanulni.
Mind a kétszer elutasították kérvényét, így más irányba terelődtek tanulmányai. Ő maga így ír erről pár napja közzétett Facebook-posztjában:
Fiatal koromban kétszer pályáztam a Rhodes Ösztöndíjra és mindkétszer elutasítottak. Meggondolandó, hogy mennyire más lett volna az életem, ha befogadnak. Biztos vagyok benne, hogy sosem vált volna belőlem űrhajós, és pláne nem jártam volna soha a Holdon. Néha a legnagyobb csalódások és kudarcok vezetnek a legnagyobb sikereidhez. Szóval, emlékezz: a kudarc mindig lehetőség is egyben.
Az idén 87 éves Edwin "Buzz" Aldrin volt a második ember, aki a Holdra lépett. Ha a fiatal cserkész útja a katonai akadémia helyett Nagy-Britanniába vezetett volna, talán senki nem ismerné ma a nevét.