Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Fotókkal köszöntötte őt édesanyja.

    Rohan az idő, 11 éves lett Ördög Nóra és Nánási Pál első gyermeke, Mici! A kislány hatalmasat nőtt az elmúlt években, a közelmúltban pedig légtornázni kezdett, méghozzá versenyszerűen.

    Nem ez azonban az egyetlen sport, ami közel áll Mici szívéhez: édesanyja születésnapi Instagram-bejegyzéséből kiderül, lánya bizony a lovaglásért is rajong, így nem maradhatott ki ez sem az ünnepi programból.

    „Összeöltözős szelfi a 11 éves szülinapossal kedvenc helyén, a lovardában. Köszönjük Gyömbérnek a közreműködést! Az utolsó képen pedig a megfejtés, hogy kihez tartoznak a belógó extra ujjak az első képen! El sem hiszem, hogy már ennyi év eltelt... ugyanígy hétfő volt, ugyanígy anyák napja után egy nappal...”– írta bejegyzéséhez a műsorvezető, a képsorozat záró fotóján pedig még kisebbik gyermeke, Vencel is felbukkant. 

  • A Mokka vendége volt szerda reggel Szabó Erika, aki hét hónapos kisfiáról, valamint az anyaságról mesélt.

    „Én valahogy ösztönös próbálok lenni, vagy vagyok ezzel a gyerek-témával .A mi viszonyunk az úgyis rajtunk fog állni, a mi személyiségünkön. Én eltervezhetem, hogy majd én úgy etetem a kisfiamat, hogy... ezt aztán majd úgyis ő fogja eldönteni” – kezdte a színésznő, aki meglehetősen aktív kismama, sokat mozdulnak ki családjával, de szerinte ezzel kapcsolatban sem szabad túlzásba esni.

    „Aktívan élünk, de ez valahogy belesimul a mindennapjainkba. Nyilván hogyha jön a hétvége, akkor jó elmenni egy kicsit túrázni kutyával, babával és férjjel, ez természetes része az életünknek. De fontos az, hogy ne töltsünk minden szabad pillanatot tevékenyen és aktívan, hogy egy kicsit tudjunk akár unatkozni, vagy otthon lenni és semmit csinálni. Nem is vagyok annak a híve, hogy a saját életünket túlstimuláljuk, fontos az, hogy néha csak úgy legyünk” – mesélte Szabó, hozzátéve: férjével azért igyekeznek kettesben is időt tölteni, egyelőre viszont szokniuk kell a gondolatot, hogy már hármasban alkotnak egy családot.

  • Az üzletember elárulta, mely részlegen tervezi majd alkalmazni új asszisztensét.

    Kása Eszter lett Balogh Levente új elnöki asszisztense, az ő győzelmével ért véget péntek este Az álommeló. A második helyezett, Steiner Rachel a műsort követően arról beszélt, szerinte mit ronthatott el, hogy végül lecsúszott a dobogó legfelső fokáról, míg az üzletember és újdonsült jobbkeze a Reggeli hétfői adásában vendégeskedett. 

    Balogh az első perctől fogva biztos volt abban, hogy idén női jelöltet választ, annyival dominánsabbak voltak férfi társaiknál, azt azonban nem hitte volna, hogy végül Kása lesz a befutó.

    Eszterről a legelső benyomásom az volt, hogy körülbelül 2 napot lesz ott

    – árulta el Peller Mariann kérdésére a Cápák között befektetője, de ezen Kása sem lepődött meg, mint mondta, gyakori, hogy hasonló prekoncepciói vannak az embereknek vele szemben.

    „Nagyon meg voltam szeppenve, viszont alapból nagyon mosolygós, kislányos kisugárzásom van, ezért nehezen vesznek komolyan.”

    Szerencsére azonban az üzletember gyorsan átlátott ezen, és felismerte a benne rejlő lehetőségeket.

    „Tudtam, hogy rejtett tartalékjai vannak, és előakartam csalogatni. Most is ilyen, nem dumál össze-vissza, nem fecseg, mikor leszúrtam, akkor is így mosolygott” – vette vissza a szót Balogh, aki hivatalosan június elsejétől alkalmazza majd az asszisztenst, de már most elkezdi beletanítani őt, és tervei szerint inkább az értékesítési vonalon fogja alkalmazni.

  • Egy rövid, mindössze egyetlen perces teaser futott be Azahriah filmjéhez, amelyről alig egy hónapja értesült először a közönség.

    Mazzag Izabella rendezése novemberben érkezik a mozikba, a most közzétett kedvcsinálóban pedig szinte egyáltalán nem is látszik napjaink legnépszerűbb magyar előadója, mindössze narrációját hallhatjuk saját számával a háttérben.

    „Ha már filmet csinálunk, akkor abban nem akarok látszódni. Nagyon sokszor érzem magam tehetetlennek, de ez alól egyetlen dolog szabadít fel: az a zene. Ha egy zenében azt éreztem, hogy ez nekem támaszt nyújt, akkor az olyan volt, mint egy otthon” – érkeznek a feltehetően interjúkból származó idézetek az énekestől, majd a végén elárulja, ő Baukó Attila, Azahriah és a Paul Street pedig csak egy-egy projektje, amelyeket sikerre tudott vinni.

    Nekem nem volt más opció az életben, csak az, hogy én befussak.

    A Mi vagyunk Azahriah stáblistájában feltűnik többek között Előd Máté, Polhodzik Ádám, valamint Lévai Balázs és a Supermanagement is.

Rovatok