Kiárusítja részvényeit az Uber leszerepelt exvezetője
Travis Kalanick, az Uber egyik alapítója és leváltott ügyvezető igazgatója eladja vállalati részvényeinek 29 százalékát. A döntés azért meglepő, mert Kalanick, aki összesen mintegy 10 százalékos tulajdonos a cégben, korábban szerette hangsúlyozni, hogy soha nem adott a részvénypakkjából.
Ehhez képest most rögtön tulajdonrészének felétől szabadult volna, egyébként ennyi a maximum, amennyit el szabad adniuk az igazgatósági tagoknak az Ubernél. Végül azért kellett ennél is lejjebb szorítania az eladott mennyiséget, mert a vevő és az Uber közt érvényben van egy korlátozó megállapodás.
A 29 százalékos csomagot megvásárló SoftBank Group Corp. 1,4 milliárd dollárt fizet a részvényekért, ezzel Kalanick belép a tényleges dollármilliárdosok klubjába, amiben persze papíron eddig is benne volt tulajdoni hányada alapján.