Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Három gyermekéről, és összességében az anyaságról is mesélt Jakupcsek Gabriella a Nők Lapjának adott friss címlapinterjújában. A tévés szerint legnagyobb teljesítménye is két fia és lánya felnevelése.

    Nem vagyok egy tradicionális anyuka, kevesebbet voltam jelen az életükben, mint egy átlagos nő. A jelenlétem viszont mindig aktív. Az együtt töltött idő nagyon fontos, de a milyensége lényegesebb, mint a mennyisége 

    – kezdte Jakupcsek, aki anno karácsonyra is csak annyit kért gyermekeitől, menjenek el négyesben vacsorázni, ugyanis mostanában nem nagyon jutott idejük így, együtt lenni. Persze ebben közrejátszik az is, hogy két nagyfia már boldog családapa

    „A két fiú szellemi partner, ma már felnőtt-felnőtt viszonyom van velük. Tudják, hogy én sajnos nem az a nagymama vagyok, aki át tud menni segíteni, ha folyik a gyerek orra, mert kinyitom a naptáramat, és decemberig tele van, de ezt már elfogadták. Nekem anyaként Emmával van még dolgom, ő viszont most azt a korszakot éli, amelyben nekem kell bejelentkeznem az ő naptárába. Vagy csak szép csendesen ott lenni, és ha épp megunta azt, amit csinál, akkor talán hozzám is odafordul” – mesélt tinédzser lányáról a műsorvezető, hozzátéve: 

    „Mi ma tudunk úgy együtt lenni a lányommal a nappaliban, hogy ő is csinálja a dolgát, meg én is, és közben néha szólunk is egymáshoz. Elmélyülni valamiben, de mégis együtt lenni, ebben a másik tiszteletben tartása is benne van, de az összetartozás is. Szerintem ez az egyik legjobb túlélési faktor a kapcsolatainkban.”

    (24.hu)

  • Pete Docter óvatosan az anyacégnek, a Disneynek is beszólt.

    Az utóbbi években dömpingként érkeztek az élőszereplős mesefilm-feldolgozások a mozikba, ennek hála lassan nehezebb felsorolnunk olyan Disney-klasszikusokat, amelyeket nem álmodtak volna újra valahogy a készítők.

    A gyakorlatot sokan támadják, ám vannak olyan filmek, amelyeket mégis szívesen megnéznének a rajongók valódi színészek előadásában. Ilyen például a Pixarral közreműködésben készült L'ecsó, ám az animációs stúdió vezetője egy friss interjúban legszögezte, ennek live-actionjére sosem fog sor kerülni.

    “Nem lesz, és talán vissza fog rám ütni, de ez a dolog kicsit zavar. Én olyan filmeket szeretek csinálni, amik eredetiek és önmagukban különlegesek. Az, hogy remake-eljük őket, nem túl érdekes nekem személy szerint" – kezdte a többek közt a Toy Storyn, az Agymanókon és a Fel!-en is közreműködő Docter, aki utóbbi kapcsán egy érdekes példát is hozott.

    Az, amit csinálunk, javarészt csak az animációs világ szabályai miatt működik. Szóval ha egy ember besétál egy lebegő házba, rögtön arra gondolsz: „Várjunk csak. Álljunk meg. A házak súlya nagyon nagy. Hogyan emelhetik fel léggömbök?" De ha egy rajzolt ember áll ott a házban, azt mondod: Oké, ezt beveszem." A világok, amiket megépítünk, nem transzformálhatók egyszerűen

    – idézte a férfi szavait az IGN.

  • Szerda este menetrendszerűen tartották meg a ValóVilág 12. negyedik kihívását, ahol a hétfőn kiválasztott VV Ádi nevezte meg leendő párbajellenfelét. A srác beszédében elárulta, három név is megfordult a fejében, de Dorkát gyorsan kizárta, mert nem érezné magukénak a szituációt.

    „Úgy gondolom, ezt többször elhangzott, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában” – fordult helyette Valenhez, majd arról beszélt, őt arra tanították, keresse a kihívásokat, és mérkőzzön meg az erős ellenféllel, ugyanakkor továbbra is szeretne játszani és taktikázni is, így felállította az alig egy hete érkezett, nézői ágon bekerült Rubent, és a kezébe nyomta a kék kendőt.

    „Adj egy pacsit, szeretlek, örülök, hogy megismertelek, és ezt a kendőt pedig kösd rá a szentesi barátodra, mert az én kihívottam Valen” – jelentette ki Ádi, félrevezetett társai hatalmas megelepetésére. A két fiú vasárnap este méri majd össze erejét és népszerűségét.

  • 20. születésnapján is csak a nála jóval idősebb alkalmazottjai voltak jelen.

    Billie Eilish napjaink egyik legismertebb popsztárja, és mindössze 22 éves kora ellenére már több mint 8 éve jelen van a zeneiparban. Első átütő sikerét 14 évesen, az Ocean Eyes című számával szerezte, két évvel később pedig megjelent debütáló albuma, ami rögtön a világsztár státuszba emelte. Friss interjújában a kétszeres Oscar-díjas előadó arról mesélt, nem volt egyszerű számára ez az időszak.

    Nos, minden barátomat elveszítettem amikor befutottam. Hirtelen híres lettem, és már nem tudtam senkivel sem kapcsolódni. Kemény volt, nagyon nehéz

    – kezdte az énekesnő, hozzátéve: egyedül legjobb barátnője, Zoe volt az, aki akkor is most is mellette maradt.

    Ez főleg 20. születésnapján szúrt szemet Eilishnak, akkor realizálta ugyanis, hogy partiján lévő barátai gyakorlatilag mind csak a kollégái.

    „Emlékszem, ahogy körbenéztem a teremben, és csak olyanok voltak ott, akik az alkalmazottjaim, és mind 15 évvel vagy még annál is idősebbek nálam” – magyarázta a fiatal. Nem is tagadja, a történtek miatt nagyon fél a veszteségektől, és kötődési problémái is vannak, amik csak rosszabbodtak, miután egy korábbi, hozzá közel álló alkalmazottja is felmondott és teljesen kilépett az életéből. Eilish azóta próbál határt húzni a munka és személyes kapcsolat között, mostanra pedig sikerült új barátokat szereznie, akikért végtelenül hálás.

Rovatok