Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A szakértők képtelenek voltak visszafojtani a ragályos kuncogást, a műsorvezető már a könnyeit törölgette, annyira nevetett.

    Az élő adás varázsa rögtön 2025 elején viccesebbé tett egy tévéműsort annál, mint amilyennek a szerkesztők eredetileg szánták azt. A Sport1 Bajnokok Ligája nyolcadik fordulóját összefoglaló adásáról van szó, melyben szerda este a műsorvezető és szakértőtársai a mérkőzések góljait és a csapatok teljesítményét elemezték ki, amikor a Borussia Dortmund és Sahtar Donyeck meccséhez érve elszabadult a nevetés a stúdióban.

    Az éjfél utáni BL-összefoglalóban a német csapat első gólja váltotta ki a nevetőrohamot, melyet Serhou Guirassy lőtt. Egy pajzán szófordulat élve külön kiemelték, hogy Guirassy az ágyékával terelte a kapuba labdát, melyet Hegyi Iván „vesszőfutásnak” titulált. Emiatt kezdett el szétesni a stúdió: míg Holczer Ádám a kezével próbálta takarni arcát, miközben kuncogott, addig Hegyi Iván maga elé meredve próbálta visszatartani a nevetést. Petúr András pedig a könnyeit törölgetve konferálta fel a Juventus meccsét.

    „Na jól van akkor nézzük meg a Juventus mérkőzését...” – törölgette könnyeit Petúr. Profizmusukról tanúskodik, hogy miután a Juventus-meccs összefoglalója után újra kapcsolták a stúdiót, már nyoma sem volt a röhögőgörcsnek.

    Ebben a videóban az említett gól is visszanézhető:

    A Borussia Dortmund egyébként a Sahtar Donyeck elleni 3–1-es győzelemmel zárta a Bajnokok Ligája alapszakaszt.

  • Az ízelítő ugyan csupán öt másodperces, de kellőképpen felcsigázta a közönséget.

    Azt követően, hogy bejelentették Squid Game 3. évadának premierdátumát, a Netflix hivatalos Instagram-oldalán egy másik sikersorozat, a Tim Burton rendezte Wednesday új szériájából is adtak egy kis ízelőtőt a rajongóknak. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy Jenna Ortegáék az Addams Family spin-off-sorozatának második évadát Románia helyett Írországban forgatták, ezért nagy valószínűséggel lesznek új helyszínek a sorozatban. Ahogy az is nyilvános, hogy a szereplőgárdához Lady Gaga is csatlakozott, de nem mindenki örült ennek. A történetről magáról ezen információk ellenére sem lehet még sokat tudni, ám az biztosra vehető, hogy a rajongók rémisztőbb epizódokra számíthatnak. Ezt sugallja az az ízelítő is, amelyet a minap kiraktak a streamingszolgáltató hivatalos platformjaira.

    Bár a 2025-re várt második évadból kiragadott előzetes mindössze öt másodperces, mégis sikerült felcsigáznia a rajongókat. Abban az Addams család búskomor lánykája, Wednesday, illetve a sorozat ügyeletes szépfiúja, Tyler (Hunter Doohan) látható, utóbbi meglehetősen szorult helyzetben. Bár az első szériában úgy tűnt, Tylernek sikerül megolvasztania Wednesday jéghideg szívét, a második felvonásban már feltehetően egészen más lesz a történetszál: Tyler, akinek a sorozat fő szörnye, vagyis a Hyde az alteregója, az ízelítőben megkötözve látható a Willow Hill nevű pszichiátriai intézményben, ahol Wednesday meglátogatja.

    A Netflix kommentált is a videóhoz, miután több rajongó megjegyezte, mennyire örülnek, hogy láthattak néhány képkockát Tylerről.

    Ne hype-oljátok Hyde-ot…

    Azaz ne adjanak érdemtelenül nagy figyelmet neki.

    Érdekesség, hogy Jenna Ortega ezúttal nem csupán főszereplőként, hanem producerként is részt vett a munkálatokban az Addams Family nagy sikerű netflixes spin-off-sorozatában. Mint azt korábban elárulta, első dolgai között volt felszámolni a korábban megismert szerelmi háromszöget, meg a romantikus szálakat úgy egyáltalán.

    (via Unilad)

  • A műsorvezetőt zavarja, hogy míg a négygyermekes édesanya a magánéletéről mindent kiposztol, társadalmi kérdésekben hallgat. A színész-rendező szerint azonban Osváthnak nincs joga számonkérni Kulcsárt, mikor nyilvánult meg társadalmi kérdésekben.

    Alföldi Róbert nemrég Osváth Zsolt VIASAT3-on futó Őszinte leszek című műsorában vendégeskedett, ahol a többi vendéggel, Nagy Ervinnel, Tóth Bettinával és Fancsikai Eszterrel összeütköztették véleményüket. Az adás egy pontján azt is megvitatták,  dolga-e egy közszereplőnek felvállalni a véleményét, amennyiben a nyilvánosságból él. A házigazda elmondta: ő maga az igen felé húz, példaként pedig az egykori szépségkirálynőt, Kulcsár Edinát hozta fel, akivel kapcsolatban zavarónak találja, hogy a négygyermekes édesanya a szakítástól a pelenkacseréig mindenről posztol a közösségi oldalaira, ám fontos társadalmi kérdésekben nem szólal fel. Alföldi Róbert ekkor kiemelte: a közügyekben való felszólalás nem várható el mindenkitől, kivéve az értelmiséget, akiknek a megnyilvánulás kötelességük lenne.

    „Milyen jogon várod el, hogy kifejtse a véleményét? Cikized, cseszteted. De miért kötelessége? Ez az ő dolga. (...) Azt teszi ki, amit néznek. Hogy erről neked megvan a véleményed, az teljesen oké. Nekem is megvan a véleményem, és szerintem nem annyira különbözik a tiédtől ez ügyben. De az, hogy te számonkéred, vagy azt a kérdést teszed fel, hogy mikor nyilvánul meg társadalmi kérdésekben, ahhoz neked semmi jogod és semmi közöd! Picit csúsztatsz szerintem, mert a kérdés arra vonatkozott, hogy társadalmi kérdésekben való megnyilvánulás. Ami azt jelenti, hogy társadalmi, politikai és szociális folyamatokhoz muszáj-e, dolga-e egy közszereplőnek hozzászólnia. Amiket most mondasz, azok nem konkrét társadalmi esetek. Picit összemosol, mindenbe beleugatsz. (...) Az, hogy beleugrassz Kulcsár Edinába, nekem az nem ugyanez. Az egyik társadalmilag fontos kérdés, a másik pedig cicaharc. Minél többet foglalkozunk velük, ők annál inkább olyanok, mint a Rémségek kicsiny boltjában a növény: minél több vért kap, annál nagyobb lesz” – fejtette ki a Jászai Mari-díjas színész, rendező, megvédve ezzel az Instagramon közel 660 ezres követőtáborral rendelkező Kulcsár Edinát, ugyanakkor kimondva: nem sorolja az értelmiségiek közé az influenszer édesanyát.

    (via story.hu)

  • Nemrégiben a helyi bulvársajtóban egy brit férfi története látott napvilágot, aki életének egy meghatározó korszakát követően arra az elhatározásra jutott, hogy végre fodrászszékbe ül és nyolc év után először vágatja le a haját.

    Michael Daviesnek ugyanis múlt pénteken egy számottevő, 50 centiméteres hosszt vágtak le a hajkoronájából az angliai Kentben található egyik fodrászüzletben.  A 35 éves férfi mellesleg egy környező városkában él, és elmondása szerint egy korábbi barátnője kérésére növesztette meg a hosszú tincseit, de annak ellenére megtartotta, hogy három éve már szakítottak.

    Miután viszont néhány héttel ezelőtt elindította a saját építőiparcégét, úgy döntött, hogy itt az ideje a változásnak. A róla készült előtte-utána fotók pedig jól szemléltetik, hogy egy megfelelő hajviselettel bárki éveket fiatalodhat. Íme:

Rovatok