Az eredeti Darth Vader volt az igazi
A nemrég meghalt David Prowse volt a nagybetűs Darth Vader, még ha végül sem a hangját, sem az arcát végül nem adhatta ő a Sith Sötét Nagyura ikonikus karakterének.
A régóta keringő hírekkel szemben a brit színészek által játszott birodalmi tisztek közül nem lógott ki Prowse akcentusa, mint azt a Youtube-on látható több eredeti hanggal felvett jelenet is bizonyítja. A gond sokkal inkább a hang magasságával volt, ugyanis Prowse hangja kifejezetten magas a termetéhez képest. James Earl Jones így beszélt erről:
Lucas egy sötétebb hangot képzelt el Vadernek. Nem etnikai szempontból, hanem hangzás, basszus szempontjából.
A másik szempont már szubjektívabb, de egymás után nézve a jeleneteket egyértelműen látható. Prowse úgy tudta kihasználni közel két méteres magasságához párosuló brutális fizikumát, hogy minden mozdulata fenyegetőnek, és erőtől sugárzónak tűnjön.
Hiába gyúrta ki magát rendesen Hayden Christensen a Sithek bosszújára, Darth Vaderként sem 183 centiméteres magassága, sem a fizikuma nem volt meggyőző. Ez utóbbi igaz a Zsivány Egyes végén Darth Vaderként feltűnő színészre is.