Külföldiek is vizsgázhatnak tehéntanból Indiában
„Tehéntanból” tartanak országos online vizsgát februárban Indiában – írta az MTI. A február 25-re tervezett számonkérésre gyerekek és felnőttek egyaránt jelentkezhetnek, sőt külföldiek is részt vehetnek rajta – mondta Rastrija Kamdhenu Aajog, a kormány által létrehozott Országos Tehén Bizottság illetékese.
A közzétett tananyag azonban heves vitát váltott ki a hindu többségű országban. A helyi sajtó szerint ugyanis ebben egyebek között olyan tudománytalan állítások is szerepelnek, amelyek szerint a tehéntej nyomokban aranyat tartalmaz vagy a tehenek levágása földrengést idéz elő. A bírálatokat követően ezeket az állításokat kivették a tanagyagból.
A teszt egyórás lesz, a hindi mellett 12 regionális nyelven és angolul is elérhető lesz. A vizsgát sikeresen teljesítők bizonyítványt és pénzjutalmat kapnak.
A vizsga célja, hogy fokozzák az emberek tehenekkel kapcsolatos tudását, és felhívják az indiaik érdeklődését azokra a kiaknázatlan és üzleti lehetőségekre, amiket az állatok nyújtanak, miután már nem adnak tejet.