Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A szépség önmagában semmit sem jelent, vallja.

    Mint ismert, múlt hét pénteken a székelyföldi származású Blága Tündét választották meg a 2023-as Miss Universe Hungary győztesének, aki már kiskora óta arra vágyott, hogy korona kerüljön a fejére. A 27 éves szépségkirálynő másfél hónap múlva a salvadori világversenyen képviseli majd hazánkat, mely előtt angolórákat is vesz annak érdekében, hogy a maximumot hozhassa ki magából.

    Blágát a győzelme kapcsán ma reggel a Mokkába is meghívták, ahol többek között arról is beszélt, napjainkban milyen tulajdonságokkal kell bírnia egy szépségkirálynőnek.

    A szépség önmagában tényleg semmit nem jelent. A mai világban nagyon sok gyönyörű nő van, a plasztikának is köszönhetően ugye, hiszen most már tényleg mindent képesek megcsinálni. De az egyéniség, a személyiség, a megjelenés, a kisugárzás, az alázat, ezek azok az értékek, amik nagyon-nagyon fontosak a világversenyen és ki lehet velük tűnni. Hiszen ott már tényleg mindenki gyönyörű, mindenki készült

    – magyarázta a TV2 Mokka című műsorában Blága, aki dr. Özer Nóra versenyigazgatóval a salvadori világverseny részleteiről is meséltek.

  • A realityszereplő azóta levonta a tanulságokat.

    Béres Anett a minap a Mokka vendégeként beszélt arról, hogy nemrég megtudta, hogy korábbi párja a több évig tartó kapcsolatuk ideje alatt megcsalta őt másokkal – írja a 24.hu.

    Mint mondta, örül annak, hogy most, és nem egy évvel korábban tudta meg mindezt, akkor ugyanis belátása szerint a kórház traumatológiájáról egyből a pszichiátriára került volna.

    Most már lelkileg egyáltalán nem érint. Érdekes egy dolog ez, mert a volt párom végig azt mondta, bizonygatta nekem, hogy én vagyok az első nő az életében, akit nem csalt meg. Én nem kérdeztem, de ő végig ezt sulykolta belém. Viszont azt elmondta, hogy az előző párját többszáz nővel megcsalta, és milyen jó, hogy én vagyok, akit nem tud

    Elmondása szerint kezdetben elhitte, hogy volt párja igazat mond neki, de ezt visszatekintve már inkább naivságnak véli. Mivel kapcsolatuk más okokból ért véget, ezért meglepődött, amikor utólag kiderültek a megcsalások, utólag persze már látja, több erre utaló jellel találkozott, amíg együtt voltak az exével.

    Valójában a tanulság az, hogy az emberek nem változnak meg. A nőknek üzenem, tanácsolom, hogy ha valaki most szingli, és ismerkedik valakivel, aki azt mondja, hogy igen, ő megcsalta a volt párját, akkor őt is meg fogja, és a következőt is. Ha valaki azt mondja például, hogy bántotta az előző párját, mert »kiharcolta«, akkor őt is és a következőt is bántani fogja.

    – fogalmazott a korábbi VV-szereplő.

    Béres utólag annak örül, hogy 7 évig tartó kapcsolatuk alatt nem házasodtak össze, és nem született közös gyermekük, hiszen ha így lett volna, most bíróságra járhatna, hogy elváljanak, gyerekelhelyezést tárgyaljanak, és elosszák a közös vagyonukat.

  • Újabb felvételek láttak napvilágot a fővárosban forgató színészről.

    Ahogy arról mi is beszámoltunk, Johnny Depp hazánkban forgatja a Modi című legújabb filmjét, melyet ráadásul ő rendez. A világhírű színész múlt héten például a Károlyi-kert melletti utcákban forgatott, majd rá pár napra a budai várban szúrták ki. Legutóbb az Andrássy úton fogták közre a sötétített ablakos járgányát, melyből Depp az ablakon kihajolva integetett az összegyűlt tömegnek, majd a róla készült videón egy csókot dobva búcsúzott lelkes rajongóitól.

    Mivel mindenki kedvenc kalóza a legváratlanabb helyeken bukkan fel Budapest utcáin, ezért a rajongók szabályosan vadásznak rá, hátha ők is olyan szerencsések lesznek, hogy sikerül összetalálkozniuk vele. A TikTokot mindenesetre már elárasztották az egyes forgatási helyszíneken készült felvételek. Az egyik videó alatt egy kommentelő elmondta, hogy egyik ismerőse is a stáb tagja, és nem győzött áradozni a színész hozzáállásáról.

    „Keresztlányom barátja intézi Johnny szállítását különböző forgatási helyszínre. Azt mondja, kedves mindenkivel, aki neki dolgozik” – írta a felhasználó.

    (via Bors)

  • Úgy érzi, professzionális szintre emelte a párkeresés terén a tudását.

    Nagy Alekosz hamarosan az Ázsia Expressz negyedik évadának játékosaként tér vissza a képernyőre, de előtte még „szerelemszakértőként” láthatják a nézők a Power of Love című műsorban. A realityhős közösségi oldalán jelentette be: elérkezettnek látja az idejét annak, hogy az évek során felhalmozott tudását a párkapcsolatokról most megossza a fiatalabb generációkkal is.

    „45 éves pályafutásom alatt volt időm és különleges lehetőségem tömkelege arra, hogy az ismerkedést, csajozást, valamint a hosszabb kapcsolatoknak a természetét elemezzem, gyakoroljam. Kész van. Tudásomat professzionális szintre emeltem” – kezdte a celeb, majd így folytatta:

    Ez alatt az időintervallum alatt önök végignézhették legendás hódításaimat, és bizony együtt nevettünk, ünnepeltünk. Most, úgy éreztem, itt az ideje, hogy tudásomat átadjam a fiatalabb generációknak. Tanuljanak, érlelődjenek általam. Hajrá!

    E szaktudást és tapasztalatot vette most igénybe a televízió. A lakosság pedig mindennap 19.00-tól tekintheti meg a teljesítményemet, nemkülönben tudásomat, és értékelheti a Szuper TV2-n azt. Évtizedes sikerkarriert építettem fel a nőkre” – jelentette ki a Facebook-oldalán a hamarosan debütáló műsorral kapcsolatban.

Rovatok