Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mindössze három hónapot voltak házasok.

    Schobert Norbertről kevesen tudják, de Rubint Réka előtt is volt már házas. A férfi még nagyon fiatalon, 24 évesen, fitneszkarrierje beindulása előtt kötötte össze életét akkori kedvesével, de a frigyük gyorsan véget is ért.

    „Két évig jártunk, és három hónapot voltunk házasok. Egy hónap után elköltöztem otthonról” – mesélte nemrég Hajdú Péternek, és bár akkor nem akarta pontosan taglalni szakításuk miértjeit, annyit azért elárult, nem passzoltak össze párjával.

    A jelek szerint azóta meggondolhatta magát, most ugyanis Hevesi Tamásnak hosszabban ecsetelte házassága buktatóit.

    „Igazándiból akkor nem volt meg az anyagi hátterem. Nem tudtam a támasza lenni, és az ő lakásában éltem mint rendőr és aerobikedző.

    Úgy éreztem magam otthon, mint egy strici. Hazamegy, a nőnek a lakásában vagy, hogy csapsz rá asztalra?

    Hogy mondod, drágám? Hát, ott az ajtó, kimehetsz. Egy férfinek szerintem meg kell teremtenie a nőnek az otthont, a megélhetést. Ha a nő dolgozik, az szuper, teljesedjen ki, az egy plusz dolog. Ha nem érzem magam fenntartónak, nekem annyi. Én így vagyok szocializálva, régi vágású ember vagyok” – idézte fel Schobert, aki csak ritkán mesélt történetükről, a hölgy nevét pedig soha nem fogja elárulni, ugyanis civil életet él. A kapcsolatot viszont a mai napig tartják, nemrég találkoztak, beszélgettek is pár órát egymással.

  • Egy nagyobb beszélgetés vár a párra.

    Ahogy arról mi is írtunk, nemrég véget ért A Nagy Ő című párkereső reality, melyből kiderült, hogy Jákob Zoltán szívét Hajnal Bettina rabolta el. A pár az utolsó adást után elárulta, hogy bátran folytatják tovább az ismerkedést, mivel a forgatást követő hónapokban nem is találkoztak, nehogy lebukjanak. Azóta persze első randijukra is sort kerítettek, de egyre többen feltételezik, hogy a milliárdos üzletember és választottja már nem alkotnak egy párt.

    A találgatások alapjául az szolgált, hogy a körmöskirálynak becézett üzletember új kedvese nélkül utazott Dubajba a hétvégén. A Kiskegyed megkereste a fiatal műkörmöst is, arról érdeklődve, jelenleg hogyan áll és merre tart a kapcsolatuk Jákob Zolival. Mint mondta, rengeteg a munkája, ami miatt alig van szabadideje, ezért nem nagyon volt lehetőségük találkozni, az pedig egyenesen kivitelezhetetlen lett volna, hogy az üzletemberrel tartson dubaji útjára.

    Tartjuk a kapcsolatot telefonon. Én folyamatosan dolgozom, reggeltől estig, napi 12 órát. Emiatt sem tudott még kibontakozni a kapcsolatunk. Nehezen tudunk összehozni programokat. Nekem van egy 8 éves kislányom, és vele vagyok esténként. Találkoztunk már pár alkalommal, randiztunk, és nagyon örülök, hogy egy olyan oldalát is megismerhettem, amit a műsorban nem. Neki ez a dubaji út most egy spontán utazás volt. Kivitelezhetetlen lett volna, hogy vele menjek, mert nekem a vendégeim hónapokkal előre be vannak írva a naptáramba

    – idézi a Blikk Hajnal Bettinát, aki hozzátette: Jákob már jelezte neki, hogy szeretne majd egy nagyobb beszélgetést vele, miután hazajön az Emírségekből.

    Szerintem ő már készen áll a döntésre, és hamarosan lezárjuk ezt a mostani helyzetet. Nem tudom, hogy érez irántam és el akar-e mélyülni ebben a kapcsolatban, vagy abbahagyjuk az ismerkedést is. Én várom a folytatást! Nekem kialakult a műsor alatt a szerelmi érzés iránta, de ez mostanra már átalakult

    – jelentette ki a műkörmös, aki szeretné megerősíteni a kettejük közti érzelmeket.

    Jákob választottja úgy véli, minden kapcsolatban az elején kell sok időt együtt tölteni, mert ha nem így van, akkor a szerelem helyett inkább szeretet fog kialakulni, és most szerinte ebben a fázisban vannak, de mindenképpen szeretné újjáéleszteni azt az érzést, ami a műsor alatt alakult ki benne.

  • Vasárnap lezajlott a Sztárbox első elődöntője, ahol Rácz Jenő négy rendkívül intenzív menetet követően pontozással győzte le Istenes Bencét. Az est leginkábban várt mérkőzése egyértelműen a sztárséf és az RTL műsorvezetőjének összecsapása volt, akik a ringbe szállásukat megelőző napokban már összeszólalkoztak a közösségi médiában. A két híresség mentális hadviselése már a bokszmeccsüket megelőzően kezdetét vette, ami aztán a szorítóban is folytatódott: szabálytalan megmozdulásokban és odaszólogatásokban gazdag mérkőzést láthattak a nézők. Küzdelmük során valósággal forrtak az indulatok, a feszültségnek köszönhetően mind a négy menetet végignyomták, a végén pedig a pontozóbírók Rácz Jenőt látták jobbnak. 

    Istenes a mérkőzés után kezet rázni sem volt hajlandó ellenfelével, mert a ringben állítólag ordenáré dolgokat üvöltözött neki a séf, amit ő sportszerűtlennek tartott. Bár vélhetően több időnek el kell telnie, hogy lecsillapodjanak a kedélyek, a tévés viszont már most úgy látja, hogy visszavágóért kiállt az összecsapásuk. Az rtl.hu-nak Rácz Jenő is megszólalt a ringben történtekről. Mint mondta, lelkileg megterhelőbb volt számára a Kabát Péter elleni küzdelme, mégis pontosan az történt a szorítóban, amire számított, neki tiszta a lelkiismerete. Arra a kérdésre, hogy elfogadta-e Istenes Bence bocsánatkérését, így válaszolt:

    Én bárkinek a bocsánatkérését szívesen elfogadom, ha azt érzem, hogy az őszinte. De valamiért a Bencének nem tudom teljesen átérezni az őszinteségét. Vasárnap is látszott, hogy meg van sértődve. Én nem tudok ezzel mit kezdeni. (...) Bármikor szívesen odaállok bárki elé, hogy azt mondjam: semmi gond és nem haragszom, de ehhez szeretnék végre alázatosságot látni Bencétől, ne folyamatosan csak a kifogásokat keresse, hanem legyen egy őszinte megnyilvánulása. Azt akarom látni, hogy tényleg szeretné azt, hogy rendezzük a köztünk lévő feszültséget.

    A Michelin-csillagos séf szerint Istenes Bence magának köszönheti, hogy megromlott a kettejük kapcsolata. Úgy véli, a műsorvezető megváltozott, amióta az elmúlt fél-egy évben a Sztárboxra készült. Ezt megelőzően kifejezetten büszke volt arra, hogy ismeri őt, műsoraiba is gyakran vendégeskedett. Istenes arra a kijelentésére is reagált, miszerint különböző káromkodásokat mondott volna neki, amit szóvá tévés is tett a bírónak mérkőzés közben.

    Egyre több fórumon látom, hogy Bence erről nyilatkozott, és mindenhol mást nyilatkozik. Ugyanúgy, ahogy kitalálta, hogy én az RTL-ben üzengettem embereknek, akikről nem tudjuk, hogy kik, ugyanilyen sztori, hogy kitett egy gyűlöletkeltő kollázst, amit ő csinált, de nem olvasta el és nem tudja, hogy került ki, ezek ilyen furcsa dolgok. Amikor alig kap az ember levegőt és ott van bent a fogvédője, nem tud hosszú alázásokat mondani, mert örül, hogy van levegője. Egy-egy dolgot szúrtunk oda, de nemcsak én, hanem ő is

    – vélekedett Rácz, majd hozzátette: Az, hogy a pontozóbírókat rögtön a meccs után megkérdőjelezte ellenfele, megmutatja, hogy ő milyen sportember. 

  • Kisebb feszültségeket szült, hogy hozzá került a pozíció.

    Rékasi Károly visszaadta a Farm VIP legutóbbi adásában a sárga csapat vezetői pozícióját, amely így Ripli Zsuzsihoz és Lakatos Leventéhez került. Papíron, gyakorlatban inkább a színésznő vette kezébe a dolgokat, és az írónak is instrukciókat kezdett adni.

    „Nekem ott lett nyilvánvaló, hogy akkor ő ezt nem akarja közösen csinálni. Azt érzem, hogy a csapat egyelőre Zsuzsit jobban elfogadja ebben a pozícióban” – jelentette ki a férfi.

    „Zsuzsinak van egy ilyen... nem parancsolgató, hanem irányítgató stílusa” – véleményezte a dolgot Kiss Daniella, de hasonló állásponton volt Lakatos is, aki tehénfejés közben Szabyestnek fejtette ki gondolatait.

    „Ez a Zsuzsi-vezetés, ez kaotikusabb, mint a Karcsi-vezetés volt.”

    „Igen, ezt már érzékeltem az elején. Szerintem nagyon ki fog borulni” – mondta az énekes, majd arról beszélt, lehet túlságos bizonyítani akar a színésznő.

    „Zsuzsi engem kiszorított a munkából, úgy éreztem. Neki nehezére esett velem közösen csinálni a time and management részét. Ezért arra gondolok, hogy el akar távolítani ebből a konstrukcióból” – magyarázta az író, hozzátéve: összeveszni egyébként nem tervezett ezen, főleg, hogy utána rendezték is soraikat.

Rovatok