Armie Hammer fura szokásai már egy 2015-ös filmben is előjöttek
Van a Törtetők (Entourage) sorozat, ami még 2004-ben indult az HBO-n. Megélt 8 évadot és egy mozifilmet is. Ha nagyon röviden és egyszerűen kellene elmagyarázni, akkor ez a Szex és New York totális inverze. Itt férfiak a főszereplők, akik (ugyan New Yorkból jöttek, de elköltöztek) Hollywoodban élnek. A sztori szerint adott egy filmsztár, akinek egy állandó díszkísérettel megy mindenhova, gyerekkori barátaival és féltestvérével. Fun fact: ez az egész amúgy Mark Wahlbergről és a haverjairól szól. Ez az alap, de a lényege, hogy szatirikusan ábrázolják egy hollywoodi sztár életét, az amerikai filmvilág működését.
A sorozatban több híresség is feltűnt, akik csak önmagukat alakították. Így szerepelt Tom Brady, hogy csak egy szupersztárt említsünk. De feltűnt Kobe Bryant is. A 2015-ben bemutatott filmben beugrott Armie Hammer is. Saját elmondása szerint nagyon bírta a sorozatot, így amikor jött ez a lehetőség, hogy beugorhat egy gyors kameóra, egyből igent mondott. Összesen két jelenete volt, ebből az egyiknél nem is volt szövege, csak megjegyezték a többiek, hogy ott megy, majd próbálták elkerülni a szemkontaktust, mivel úgy hírlik, hogy elég fura a pasas.
A második jelenetben Armie Hammer megmutatja, hogy miért kell tőle tartani. A történet szerint Vince (a főszereplő) lefeküdt Emily Ratajkowskival. Amikor Hammer oda megy a srácokhoz az étteremben, akkor megkérdezi, hogy ugye senki nem szexelt Ratajkowskival. Itt derül ki, hogy Vince és Emily lefeküldtek. Hammer itt enyhén bepipul, hisz köztudott, hogy a modell az ő barátnője volt egy ideig. És igen, lehet, hogy csak volt, de ez most nem számít. Ezek után a következőként búcsúzik:
Egyszer élvezni fogom, hogy a hátad mögé osonok, és elveszem az életed.
Oké, hogy ez egy film, ráadásul szatíra, de talán pont ezért is érdekes megnézni a mostanában durva dolgokkal megvádolt színész szereplését, pláne úgy, hogy önmagát alakítja.