Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Volt ideje sok mindent átgondolni külföldön.

    Ahogy megírtuk, februárban derült ki, hogy Szilágyi Liliána a nagy port kavart bántalmazási ügye után Mexikóba költözött, és új életet kezdett. Erről az időszakról most Peller Mariannak beszélt az Európa-bajnok magyar úszó a Lélekközösség című YouTube-műsorban. Mint fogalmazott, akkor egy új időszámítás kezdődött az életében, rájött, jobb neki, ha távol van, végül ezért is próbált szerencsét Mexikóban.

    „Olyan szintű félelem volt bennem, mielőtt elindultam volna, hogy teljesen az volt bennem, lehet, hogy két hét múlva hazajövök, és újrakezdek mindent” – kezdte az úszónő, majd arról is mesélt, mivel foglalkozott Tulumban.

    Jelentkeztem egy hostelbe munkára, mondván, nézzük meg tényleg mindent a nulláról kezdve... Megkaptam a munkát, ami igazából abból állt, hogy takarítottam egy hónapon keresztül. Mindent és mindenhogyan. Ami nagyon jó volt, mert van egy kis tisztaságmániám meg egy kis OCD-m, amiket nagyon jól ki tudtam élni

    idézi a story.hu Szilágyi Liliánát, akinek több mindenen sikerült elgondolkoznia a munka közben:

    Feltettem a zenét, és akkor sikáltam a vécét, felsepertem a faleveleket, meg főztem, meg mosogattam, ami tök jó volt. És rengeteg minden elindult bennem. Tehát az például, hogy az első nap megjelent az a gondolat – az egómból –, hogy »De hát én egyszer a világon az egyik legjobb voltam valamiben, és most itt vécét súrolok, hogy ez micsoda dolog?!« De utána rögtön jött már az a belső hang, hogy de valahol el kell kezdeni az új utat...

    A beszélgetésből azt is megtudhattuk, hogy egy hónap után otthagyta Tulumot, és átköltözött egy másik városba. Szilágyi elmondása szerint itt nem csinált mást, mint jógázott, meg kapcsolódtam más emberekkel, és nyugodt volt. Megismerkedett egy jógaközösséggel, és a következő heteket egy dzsungelben töltötte, ahol meditált és jógát oktatott. Hamarosan pedig utazik vissza, hogy folytassa az ott kialakított életét.

  • Magzatpózban zokogott az elválás után.

    Détár Enikő a Tények Plusz kameráinak mesélt párjával arról, hogyan élték meg, amikor gyermekei bejelentették, hogy elköltöznek a családi fészekből. A színésznő ugyan ritkán szeret bepillantást engedni a magánéletükbe, de most az elszakadás nehézségeiről vallott. 

    Embriópózban zokogtam a földön. Az akkor nagyon megviselt. De amikor láttam, hogy jól van, akkor azt nyilván elfogadja az ember. Ebben nyilván benne van az anyai ragaszkodás és önzés. Tényleg az a lényeg, hogy legyenek jól

    – fogalmazott Détár, majd hozzátette: olyan kapcsolata van a felnőtt gyerekeivel, amilyet annak idején kamaszként elképzelt, hogy lesz, ha majd édesanyává válik.

    Bár egy ideje mozaik családot alkotnak, soha nem akartak semmit sem erőltetni a fiatalokra. Mint mondták, nem voltak szereptévesztésben, inkább barátként voltak jelen a másik gyerekének életében, nem pótszülőként. Kapcsolatukban igyekeznek minőségi időt eltölteni, gyakran órákon át tudnak beszélgetni egymással.

  • Erre nem számítottunk.

    Szabó András Csuti a minap egy új videóval jelentkezett a TikTok-oldalán, melyet párja, Bianka készített titokban. A felvételen az üzletember látható, amint pakolás közben énekeli a kedvenc slágereit. ByeAlex, Dzsúdló és a Wellhello dalaiból is hallható egy-egy részlet Csuti előadásában, majd barátnője alaposan ráijeszt a a gardróbszobába betoppanva.

    A hozzászólásokban sokan meg is jegyezték, hogy nem is gondolták volna róla, hogy ennyire tiszta az énekhangja, sőt, akadt olyan, aki egyenesen arra buzdította, hogy induljon a Sztárban Sztár következő évadában. A felvételt alább tekinthető meg Csutiról:

    (via 24.hu)

  • Még most sem hiszi el, hogy felléphet a világsztárral.

    Ahogy arról az Indexen beszámoltunk, július 20-án ismét Budapesten koncertezik Ed Sheeran, aki ezt megelőzően a Sziget Fesztiválon szórakoztatta a magyar közönséget még 2019-ben. Ezúttal a Puskás Arénában lép majd színpadra a + - = ÷ x nevet viselő turnéjának részeként. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy az énekes előzenekara az a Calum Scott lesz, de mellette Zséda is fellép a szombati koncerten.

    Most a magyar énekesnő a Borsnak elmondta, hogy hosszú hónapok óta minden hétvégéje le volt kötve, mindössze egyetlen szabad maradt, július 20-a, amikor a világsztár Budapesten lép fel.

    Még most is hihetetlen, hogy minket választottak, hogy eljutottak hozzá a dalaim. És tényleg azt gondolom, hogy a fentiek is akarták ezt, hiszen ez az egyetlen szombatunk volt szabad. Sok idő volt, amíg végül realizálódott, hogy akkor fellépünk Ed Sheeran előtt.

    – fogalmazott az énekesnő, akinek egyfajta visszaigazolást jelent a felkérést, amit meg is könnyezett. Bevallotta, máskor nagykoncertek előtt szokott izgulni, de most nagyon nyugodtnak érzi magát. Zenekarával egyébként állandóan úton vannak, rengeteg fellépésük akad.

    Úgy érzem, mi már erre rég kész vagyunk! 30 percet leszünk színpadon, arra készülök, hogy nagyot fogok énekelni, a rám nagyon jellemző, különleges hangulatú dalokat adjuk majd elő, olyan műsort raktunk össze, ami megfelel az opener szerepkörnek, megcsináljuk a hangulatot Ed előtt, akivel szerintem rokon lelkek vagyunk!

    Zséda nagyon bízik benne, hogy csapatával lesz lehetőségük találkozni a brit szupersztárral. A lapnak azon kérdésére is frappáns válasz adott, hogy készül-e valami meglepetéssel a találkozóra:

    Az biztos, hogy addig nem nyugszom, amíg nem készül rólunk közös fotó. A meglepetés pedig én magam leszek.

Rovatok