Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az énekesnő nem akármilyen kreációban lépett színpadra a párja, Papp Máté Bence új csapatával, a Legényes Táncegyüttessel.

    Vasárnap este A Nagy Duett döntőjében mutatkozott be Papp Máté Bence új tánccsapata, a Legényes Táncegyüttes, akikkel Tóth Gabi is színpadra lépett. Debütáló előadásukon az énekesnő az Ez vagyok én és az Elég volt című dalaiból énekelt, miközben párjának új csapata különleges produkcióval kísérte őt, extra produkciójuk pedig akkora sikert aratott, hogy a műsorvezetőnő, Liptai Claudia is csak dicsérni tudta őket.

    Micsoda energiák szabadultak fel! És Gabi hangja egyszerűen átível mindenen. Mondjuk azt elmondom, hogy ez a rohadék azt mondta, aki egyébként a párod volt A Nagy Duettben: »Itt van a bugaci Mad Max!« 

    – idézte Liptai a műsorvezetőtársa, Till Attila szavait, mire Tóth rávágta:

    A szentendrei Wonder Woman!

    A ruha mellett Tilla sem tudott némán elmenni, aki 2011-ben, A Nagy Duett első évadában versenyzett Tóth Gabival, ám négy adás után kiestek. 

    Amikor mi versenyeztünk, még nem volt korbács!

    – jegyezte meg a tévés, akit az énekesnő rögtön kijavított.

    Nem korbács! Ez ostor!

    – helyesbített Tóth, mire Tilla felvilágosította arról, hogy a korbáccsal is lehet csapkodni. Ehhez a megjegyzéséhez már Liptainak is volt egy-két szava:

    Ebből látszik, hogy Tilla otthon a játékszereknek nem tudja a nevét! Na mindegy, ez nem is annyira fontos!

    Mint ismert, a Fricska Táncegyüttes tavaly decemberben jelentette be az eredeti formáció feloszlását, Papp Máté Bence ugyanis kilépett a csapatból. A néptáncos azért döntött úgy, hogy külön utakon folytatja tovább, mert megromlott a kapcsolata a szintén alapító tagnak számító testvérével, Papp Gergővel.

  • Nem akármilyen produkcióval készültek Brasch Bencével a döntőre, igaz, sokáig kérdéses volt, hogy egyáltalán fel tudnak-e lépni vasárnap este.

    Vasárnap este győztest hirdettek A Nagy Duett hetedik évadában: Lékai-Kiss Ramóna és mestere, Brasch Bence lettek az év legszórakoztatóbb párosa. Az elődöntőhöz hasonlóan azonban a döntőben is pattanásig feszültek az idegek, hiszen az énekes egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott időben színpadra lépni: két színházi előadást is lenyomott.

    Brasch végül időben megérkezett a TV2 stúdiójába, ám színházi kötelezettségei miatt nem sok ideje volt egyik produkcióról a másikra hangolódni, duettpartnerével egymás után kellett előadniuk mind a két produkciójukat. Előbb A Bridgerton család hangulatát igyekeztek színpadra vinni, miközben a Kislány a zongoránál című dalra táncoltatták meg egymást. Az előadás egy pontján a színész ráadásul le is tépte a ruhát a tévésről. Az ominózus pillanat a produkciójuk végén, 2 perc 2 másodpercnél látható.

    Persze Lékai-Kiss Ramóna parókája és szettje is kapott pár megjegyzést a műsorvezetőktől és a zsűritől értékeléskor: míg Liptai Claudia „tépett rongyú” nőként hivatkozott rá, addig Till Attila a „hidrogénezett Demjén Rózsinak” nevezte a tévést. Horváth Tominak szeretett kutyája, Goku jutott eszébe a parókáról.

    Érdekesség, hogy a döntőben a zsűri nem pontozott, a nézők dönthettek arról, melyik páros nyeri a hetedik évadot. Szabó Zsófi a fentebb említett produkció után kimondta: szerinte Braschéknak kellene megnyerniük A Nagy Duettet. Ez végül így is lett. Ha pedig lemaradt a vasárnap esti döntőről, ide kattintvaelérheti összefoglaló cikkünket a 9. élő adásról.

  • Ikrei lesznek Oli Sykesnak, a Bring Me The Horizon énekesének, és párjának Alissicnak. A házaspár vasárnap (május 11-én) egy Instagram-videóban hozta nyilvánosságra a hírt, amelyhez Sykes azt írta: „dois”. Ez „kettőt” jelent Alissic anyanyelvén, portugálul.

    Óriási az öröm

    A videón az látható, ahogy a pár egy-egy muffinba harap. Az első iker nemét az anya leplezi le, míg a másodikat az apa: mindketten örömujjongásban törnek ki, amint feltűnik a rózsaszín, majd a kék szín. 

    A párnak egy lánya is egy fia lesz.

    A brazil modell és alt-pop énekesnő Alissic (valódi nevén Alissa Salls) és a BMTH énekese és szövegírója 2017-ben házasodtak össze. A szerelmesek akkor találkoztak, amikor a lány a Drop Dead Clothing Line egyik projektjén dolgozott.

  • Mint mondja, bármi megtörténhet, így jobb résen lennie.

    Ahogy arról az Index is beszámolt, súlyos, közel egy napig tartó áramszünet sújtotta nemrég az Ibéria-félsziget, valamint dél-Franciaország néhány terültetét. 

    Az eset szóba került a #Bochkor című műsor legutóbbi adásában is, az egyik vendég, Dobos Evelin pedig bevallotta, ő fel van készülve az ilyen- és ehhez hasonló esetekre.

    „Én készülök ezekre az eshetőségekre, teamécsesből körülbelül ötszáz darab van otthon, egy dobozban tárolom őket, pont emiatt.

    száraz, Tartós élelmiszerből is van bőven, nyilván nem csapnánk óriási lakomákat, de jó ideig biztosan nem éheznénk.

    Így nőttem fel, gyűjtögető vagyok, a tartalék tartalékának is van tartaléka. Még egy gázpalack is van a kertben, ha szükség lenne rá. Bármi megtörténhet” – kezdte a színésznő, hozzátéve: családjával az ukrán-orosz háború kitörésekor egy haditervet is megbeszéltek, hogy hogy cselekedjenek, ha katasztrófa történik a közelükben.

    Megvan a találkozási pont, az útvonal és célállomás is” – idézte a Blikk Dobos szavait, aki azt inkább nem árulta el, hova indulnának.

Rovatok