Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Phoenix és Gaga párosa nem hagy kétséget senkiben.

    Befutott a Joaquin Phoenix és Lady Gaga nevével fémjelzett Joker: Kétszemélyes téboly nagy előzetese, melyben utóbbiak végre az énekhangjukat is megvillantják. Idén október 3-án kerül a mozikba a Todd Phillips által írt és rendezett 2019-es Joker folytatása, amely bár messze nem egy hagyományos „szuperhősfilm”, mégis elnyerte közönség és a kritikusok tetszését. A címszereplőt megformáló Joacquin Phoenix az abban nyújtott alakításáért megérdemelten Oscar-díjat is nyert.

    A Joker 2 történetéről ezúttal többet is megtudhattunk, hiszen világosan látszik, hogy az első rész eseményeinek fonalát veszik fel a készítők. A Gotham városának legsötétebb oldalát szabadjára engedő Arthur Fleck továbbra is egy forradalmi ikon az utcai csőcselék szemében, habár tettei következményeként az Arkham Elmegyógyintézet falai közt tengeti napjait – legalábbi egyelőre. Itt ismerkedik meg Harley Qiunn-nel (Gaga), aki zenés terápiával próbál segíteni a személyiségzavarral küzdő Arthuron, de a kezelés messze nem úgy sül el, ahogy azt gondolta volna. Joker bűvkörében a téboly őt is hatalmába keríti, amely újfent beláthatatlan események sorát indítja majd el.

  • Az énekesnő csapatával sok mindenben segített a táborozóknak.

    Előző héten Tóth Gabi és kedvese, Papp Máté Bence Pomázon tartott gyermektábort, amely lovaglással, énekléssel és tánccal telt eseményen közel negyvenen vettek részt. A táborban szervezett élményeiről az énekesnő ezúttal a Borsnak mesélt, melyből kiderült, hogy több személyzet és mester coach segítette a munkájukat. Ráadásul alkalmuk nyílt komolyabban segíteni a gyerekek lelkivilágán.

    Számomra az volt a legmegdöbbentőbb, hogy mennyire sok gyereket bántanak a suliban az osztálytársai. Sok lány kért tőlem segítséget, mert tudják, hogy engem is sokat bántottak, és nem tudják, hogy hogyan kell ezt kezelni, nekem pedig van ebben tapasztalatom. Elmondtam nekik, hogy engem is megviselnek a bántások, és teljesen normális, hogy ők is így érzik. Nagyon komoly emberi történetekkel találkoztunk. A gyerekek nagyon ügyesek voltak és nagyon gyorsan tanultak.

    – magyarázta az énekesnő, majd arról is beszélt, hogy a gyerekek olyan feladatot is kaptak, melyben egy papírra fel kellett írniuk név nélkül egy félelmüket. Ezután felolvasták őket és jelentkezni kellett annál, ami másnak is félelmet okoz, illetve annál is, ami pedig nem.

    Így együtt volt lehetőség megbeszélni olyan dolgokat, amik óriási gátat okoztak nekik, együtt élhették át azt, hogy nincsenek egyedül egy adott problémával. Például volt 6-7 olyan lány is, akik mindannyian jelentkeztek, amikor arról volt szó, hogy az utcán molesztálták őket: követték őket tömegközlekedésen vagy beszóltak nekik. Ez volt a leghosszabb téma mind közül.

    Tóth Gabiék elmondása szerint már most igény mutatkozott a jövő évi táborra, illetve arra is, hogy a gyerekek újra találkozhassanak, hiszen nagyon jól érezték magukat és jóban lettek egymással. Könnyen lehet tehát, hogy nem ez lesz az egyetlen saját szervezésű gyerektáboruk.

  • Méltatlannak találta a zenekar feloszlását.

    L.L. Junior Lékai Kiss-Ramóna beszélgetős műsorában mesélt a Fekete Vonat tavaly januárban adott nagyszabású koncertjéről, amely az együttes 25. évfordulóját, illetve annak újraalakulását volt hivatott megünnepelni. A szakmailag sikeres, de bevétel szempontjából keveset hozó koncert után az együttes tagjai között konfliktus alakult ki, és mint kiderült, azóta nem is beszélnek. Junior véleménye szerint a Fatima és Beat teljesen félreértelmezték a történteket, ebből lett a harag.

    Ők vesztek össze először is a helyzettel... Szerintem az ő felfogásukkal volt baj, hogy nem fogták fel, hogy itt nem volt hibás, hiszen ugyanolyan szerződésünk volt. Velem nem volt bajuk, de mégis rám lett kivetítve, hogy biztos azért, mert én. Hát én meg dolgozom ugyanúgy azóta is.

    – fogalmazott a rapper, majd azt is elmondta a műsorvezető kérdésére válaszolva, hogy nem haragszik a zenésztársaira.

    Fáj, hogy elcsesztek olyan méltatlanul egy olyan kultuszt, egy olyan nimbuszt, amit mindenki szeretett. Fáj, hogy nem csak a romák, a nem romák is ilyen szempontból szembe lettek köpve, és csak azt látták, hogy »úristen, ezekkel a balhés romákkal nem akarunk foglalkozni«. És ez kurva szar. Azért szar, mert az ember azért dolgozik egész életében, hogy pont ne ilyeneket csináljunk. Pont ez volt az üzenete a Fekete Vonatnak. Ezért szar, és mert nem így látják.

  • Az énekesnő nem véletlenül nem nyitott a randizásra az elkövetkező 50 évben.

    A minap került fel a YouTube-ra Tóth Andi Max rendelünk című főzős videósorozatának hatodik epizódja, melyben az énekesnő a gluténmentes cottage cheese biscuit készítése közben élete legkínosabb randijáról is mesélt. A 2024-es X-Faktor női mentora azt a történetet elevenítette fel, amikor egy hosszú szőke hajú fiatalemberrel kezdett el ismerkedni, aki modellként dolgozott és aki – saját bevallása szerint – leginkább Tarzanra hasonlított, a dologban mégsem a randipartner külseje volt a pláne, hiszen bár nem volt az énekléstől visszavonult énekesnő esete, több dologgal is sikerült emlékezetessé varázsolnia a találkozót.

    „Ez egy modell gyerek volt, én meg fiatal voltam. Elhívott a srác sétálni, mondom, de jó, sétálunk! Végre! Alapból nem volt a típusom, nem szeretem a szőke srácokat, és hosszú szőke haja volt. Amúgy úgy nézett ki, mint Tarzan. Én nem vagyok ez a mindenképp te fizess, mert én ennek pont a másik véglet vagyok, hogy

    én ki tudom fizetni magamnak, köszönöm szépen. De egyébként, ha randizunk, akkor nyilván jól esik egy nőnek, ha azt mondják, hogy fizetnek ők, végülis ők hívtak el. Na már most: sétáltunk, és amúgy éheske voltam, mondta, hogy itt egy Meki. Jó. Bementem és kértem egy adag sült krumplit, és éreztem, hogy nem szeretne fizetni, mert miközben én vártam a számlára, ő...

     – mesélte Tóth, majd imitálni kezdte, hogy randipartnere csak karba tett kézzel lézengett, az énekesnőre pillantást sem vetve.

    Mondom, oké, és fizettem. És kijötte, ő meg beleevett a sült krumplimba. Megette a sült krumplimat! Na, mindegy, ez még nem is lett volna akkora baj

    – szögezte le az X-Faktor korábbi győztese, aki csak ezt követően ért a történet legdurvább részéhez.

    Amúgy sem volt meg a kémia, úgyhogy nem sajnáltam, de egyszer csak odasétált egy csaj kiabálva, hogy »hát te? Te hogyhogy itt vagy?« Én meg azt sem tudtam, kihez beszél. Üvöltött a csávóval, és magyarázta, hogy ő azt hitte, vidéken van. A csávó hót' vörösen áll, én meg nézek rá, hogy ismeri-e. Egy szót nem bírt kimondani. Mondom: a barátnőd? Azt válaszolta, hogy nem, a csaj meg: »Mi az, hogy nem vagyok a barátnőd?« (...) Már ott tartottam, hogy csatlakozom a csajhoz, és leütöm.

    Mint kiderült, a modell ezek után próbálta menteni magát, s a bocsánatkérés után egy második randit is kért, ám abból nem lett semmi. Tóth Andi a videóban azt is elárulta, hogy az első randin szerinte sokkal jobb sétálni és beszélgetni, mint étterembe menni, mert egyrészt az nem érné meg a partnernek, hiszen az énekesnő állítja: sokat eszik, másrészt ott ő inkább szívesebben koncentrál az evésre, aki pedig randit remélne tőle, annak az alábbi mondat szól:

    Nem vagyok nyitott jelenleg a következő ötven évben semmire és senkire, hacsak nem kutya vagy. Ha állat vagy, akkor nyitva áll az ajtóm!

    (via 24.hu)

Rovatok