Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ahogy arról az Indexen is írtunk, május hatodikán megkezdődnek a kötelező tárgyak érettségi vizsgái. A nebulók már túl vannak a hétfői magyar nyelv és irodalom írásbeliken, melyet kedd reggel a matematikaértettségi tesztek követtek. A vizsgázók számolási készségeit a fővárosi tömegközlekedés is próbára tette néhány egyszerű feladvánnyal, amihez a következő sorokat írták:

    „Nagy kalappal minden vizsgázónak a matekérettségihez! Felírtunk néhány bemelegítő feladatot erre a FUTÁR-kijelzőre. Ha ezeket megoldjátok, azzal már átmozgatjátok az agyatokat a sikeres vizsgázáshoz. Ma is nagyon szorítunk nektek!” – olvasható a BKK Facebook-oldalán.

  • Rákóczi Ferenc hosszú-hosszú évek óta a magyar rádiózás emblematikus alakja, ki gondolná hát, hogy igazából egyáltalán nem erre a pályára készült? A férfi műsorvezetői karrierje előtt halotti kórusban énekelt, majd egy helyi csatornánál dolgozott, ahol a véletlennek köszönhetően került a kamera másik oldalára.

    Nekem műszaki végzettségem van, és az általános iskolás orosztanárom csinált egy békéscsabai kábeltévét, ahova én elmentem technikusnak, mert hogy én értek hozzá. Nem értettem, de jól eljátszottam, és meg is tanultam az akkori technológiát kezelgetni. Egyszer nem jött be a reggeli műsorvezető, rajtam tiszta ing volt köszönhetően édesanyámnak, és mondták: „Ferenc, akkor lehet kezdeni!”

    – kezdte Geszti Péter Adom a napom! című műsorában Rákóczi, akinek onnantól egyenesen ívelt felfelé a karrierje, ezt pedig néha még most sem tudja hova tenni.

    „Abból a közegből, ahol én indultam, ez egy tök nagy csoda volt. Amikor először a békéscsabai Start Rádióban voltam, még apám is megkönnyezte, hogy a gyerek milyen magasra jutott” – idézte szavait a 24.hu.

  • Elképesztően élethűre sikerültek a képek.

    Tegnap este tartották az idei Met-gálát, a divatvilág egyik legfontosabb éves eseményét, így érthető okokból a csapból is ez folyt (és még várhatóan egy-két napig folyik is) a közösségi oldalakon. A Metropolitan Museum of Art jótékonysági estjének vendégei között volt többek közt Doja Cat és Sydney Sweeney is, Katy Perryről viszont úgy kezdtek el vörösszőnyeges fotók terjedni, hogy az énekesnő közben a stúdiójában tevékenykedett.

    A két, meglehetősen különböző ruha meglepően pozitív kritikákat kapott a netezőktől, kár, hogy egyik sem volt igazi: AI-, azaz mesterséges intelligencia generálta őket, aki pedig nem volt elég szemfüles, hogy kiszúrja, más a háttér, simán elhihette, hogy valódiak a fényképek.

    Nem tudtam elmenni a Met-gálára, dolgoznom kellett 

    – osztotta meg a szóban forgó fotókat Instagram oldalán Katy Perry is, akinek bejegyzéséből kiderült, még édesanyja is bedőlt a félelmetesen élethű képeknek. Bizonyítékkép még egy rövid éneklős videót is csatolt posztjához.

    „Ezt a kört a mesterséges intelligencia nyerte” – jegyezték meg többen is, míg valaki azt tanácsolta, valóban készíttesse el a ruhákat Perry, mert lenyűgözően néznek ki.

  • Új életet adnak régi, akár 10-20 éves bútoroknak is.

    Balatoni nyaralójuk mellett újabb házfelújításba kezdett Marsi Anikó, aki a férjével közösen, saját kezűleg frissíti fel budapesti otthonukat. Itt fogadta a Mokka riporterét a házaspár, hogy megmutassák, hogy is állnak most a projekttel.

    „A konyhapult a kedvencem! Ez egy asztal volt, amibe beleraktuk a sütőt! Ócskapiacon vásároltuk, ezt a szekrényt szintén” – mutatta meg felújított bútorait a tévés, de nem csak a berendezési tárgyaknak adnak új életet, szigeteltek, vakoltak, sőt csiszolnak, festenek és csempéznek is.

    „Én vagyok a megmondó, ő a kivitelező. Szerintem nagyon közös a munkamegosztás, napközben én vagyok a dirigátor, délután ő” – nevetett Marsi, férje pedig bevallotta, még nem volt ilyen jó főnöke.

Rovatok