Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mint mondja, ütött pár olyan egyenest, amitől más már leült volna.

    Bár nem számított rá, Árpa Attila mind a négy menetet lejátszotta vasárnap este az RTL Sztárbox című műsorában Pintér Tiborral. A színész-rendező, aki egyhangú pontozással került ki győztesként, a mérkőzés után nem győzte méltatni a Nemzeti Lovas Színház igazgatóját, s egyúttal a műsor többi versenyzőjére is rápirított, pontosabban azoknak szólt be, akik a meccs után panaszkodni kezdtek a ringben.

    Árpa a mérkőzés másnapján sem tudott rosszat mondani ellenfeléről.

    „Tenya sokkal jobban állta a sarat, mint előzetesen gondoltam. Egyrészt nem hittem volna, hogy négy menetet bírni fogunk. Másrészt

    ütöttem pár olyan egyenest, amitől más már rég leült volna. Edzéseken többször előfordult már, hogy hasonló testfelépítésű edzőpartnereim egy-egy ilyen ütés után elszédültek. Elképesztően kemény a feje, mindemellett iszonyatosan sportszerű volt.

    Így kell ebben a műsorban viselkedni az utolsó gongszó után, ahogy ezt mi tettük. Felemeljük egymás kezét és megünnepeljük egymást, mert ez a nagy dolog ebben a műsorban” – nyilatkozta a story.hu-nak Árpa.

  • Magyarországtól 8 ezer kilométerre is fürdőzik a népszerűségben.

    Jákob Zoltán a Bachelor – A Nagy Ő című párkereső műsornak köszönhetően minden eddiginél nagyobb népszerűségnek örvend, amit a jelek szerint cseppet sem bán. Bár műsorbeli választottjával, Hajnal Bettinával nem teljesedett be a hőn áhított szerelem, Magyarország 39. leggazdagabb emberének nincsen ideje szomorkodásra: egyik utazása a másikat követi, és megjelent egy könyve is, melyben betekintést ad az életébe.

    Hasonló a helyzet a közösségi oldalán is, a körmöskirálynak becézett milliárdos üzletember ugyanis rendre dokumentálja mindennapjait. Jákob a napokban Mauritiusra utazott a bátyjával, ahol nem csupán a medencében és az óceánban fürdőzik, hanem a népszerűségben is. Történt ugyanis, hogy Jákobot Magyarországtól mintegy 8 ezer kilométerre felismerte az egyik rajongója.

    A felismerés pillanatáról videó készült, ami alább látható, de lőtték pár szelfit is készített a magyar nővel.

    Hogy a világ végén bukósisakban és napszemüvegben is felismerjenek, ennek mi a valószínűsége?

    – vetette fel a kérdést a milliárdos.

  • Az énekesnő büszkén mutatta meg gyűrűjét.

    Le sem tagadhatja boldogságát Kocsis Paulina, a 25 éves énekesnőt ugyanis eljegyezték. Bár magánéletéről nem sokat lehet tudni, az X-Faktor tizedik évadának második helyezettje azt fontosnak tartotta, hogy elújságolja: szerelmével, Martinnal új szintre emelték a kapcsolatukat. Tavaly nyár óta alkotnak egy párt, azt pedig, hogy együtt képzelik el jövőjüket, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az énekesnő örömmel mondott igent a fiatalembernek.

    A Jajdogálni fogsz című dal előadója néhány fotót is mutatott az eljegyzésről, jóllehet bejegyzéséhez csak annyit fűzött:  „Örökre”.

  • Till Attila mexikói istennőnek hitte.

    A hétvége mondhatni Tóth Gabi körül forgott: kislánya, Hannaróza Mária négyéves lett, ám a kórház falai között ünnepelte a születésnapját, majd attól volt hangos az internet, hogy az énekesnő gratulált volt párjának, Krausz Gábornak, aki Mikes Annával megnyerte a Dancing with the Starst, és volt egy kellemetlen pillanata Tóth Andival is. Utóbbi a Sztárban sztár leszek! vasárnapi adásában történt.

    Az énekesnő nem bízta a véletlenre, mit vesz fel az adásra: ezúttal sem egy túl hétköznapi szettben zsűrizett, és bár a show-műsor házigazdája, Till Attila elsőre mexikói istennőnek hitte az énekesnőt, az azonnal korrigálta őt.

    Ne haragudj, de autentikus cigány, mindenféle gyönyörű motívumokkal vagyok feldíszítve.

    Íme a teljes szett:

Rovatok