Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Dakota Johnson nemrég az Elle UK videóinterjújában árulta el, hogy jó barátja és egyben kollégája, Pedro Pascal korábban egy igen arcpirító dolgot talált ki neki. A színésznő úgy meséli, hogy a Hollywood apucijának is becézett Pascal azzal az ötlettel állt elő, hogy a színészkedés mellett indítson egy OnlyFans-oldalt is, mert úgy véli, a lábfejéről készült felvételekkel rengeteg pénzt tudna keresni.

    Pedro Pascal azt mondta nekem, hogy regisztrálnom kellene az OnlyFansre. Hogy akár máris pénzt tudnék keresni azzal, hogy megmozdítom a lábujjamat. Tényleg ezt csináljam? Megnézhetném az Instagramon az OnlyFans-modelleket, ha tudnám, hogy kell. Érdekesen hangzik

    – fejtette ki a A szürke ötven árnyalata című filmek sztárja, aki bár egyhamar biztosan nem indít OnlyFans-oldalt, az utóbbi időben nagyon elfoglalt volt. Amellett, hogy Pedro Pascallal és Chris Evansszel forgatta a Materialists című filmet, a Verity-n is dolgozott, melyben Josh Hartnett és Anne Hathaway oldalán szerepel.

    (via Female First)

  • Nem ez az egyetlen furcsa dolog, amivel felhívta magára a figyelmet.

    Bár az új dresszkód miatt nem lehetne túlzottan feltűnő – például túlméretezett uszállyal rendelkező – vagy sokat mutató ruhakölteményben mutatkozni az idei cannes-i filmfesztiválon, vannak olyan hírességek, akik kijátsszák a szabályokat. Palvin Barbara például a minap nadrág nélkül érkezett meg Cannes-ba, de Heidi Klum is tett arról, hogy róla beszéljenek. A sorban őket követni az Alkonyat című filmek sztárja, Kristen Stewart is, aki pénteken a The Chronology of Water című film rendezőjeként debütált a filmfesztiválon.

    Bár a színésznő vörös szőnyeges szettje visszafogottnak tűnhet, a fehér színű szatén blézere alá nem húzott semmit, ezért kilátszott a hasa. Úgy tűnik, mintha a felsőjét csupán a fekete nyakkendője fogta volna össze. Ehhez egy hozzáillő magas derekú nadrágot és baseballsapkát viselt. Ám Stewart nem csupán ezzel hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy magas sarkú szandáljához zoknit húzott.

    (via People)

  • A 28 éves új-zélandi énekesnő megszólalt nemi identitásáról.

    Ella Yelich-O'Connor, művésznevén Lorde 2013-ban, a Tumblr aranykorában mondhatni egyslágeres csodaként robbant be a zeneiparba Royals című dalával, ami miatt sokan biztosra vették, hogy világsztárnak született, ám ahogy az évek teltek, úgy halványult el a fénye. Néhány népszerű dallal még jelentkezett, ám egyik sem tudta felülírni a Royals-t. Inkább magánéleti és magaviseleti botrányaival hívta fel magára a figyelmet. 

    A kétszeres Grammy-díjas új-zélandi énekesnőről, aki a 2023-as Sziget fesztivál sztárfellépője volt, a napokban szintén a magánélete kapcsán cikkeztek, igaz, hamarosan megjelenik új stúdióalbuma is, szokásához híven négy évvel az előző után. A Virgin című lemez június 27-én érkezik, 11 dallal, melynek – mint kiderült – a nyitószövege a következő: „Some days I'm a woman/Some days I'm a man”, azaz „Vannak napok, amikor nő vagyok / Vannak napok, amikor férfi vagyok”.

    Rolling Stone magazin rá is kérdezett Lorde-nál, mit jelent ez a sor a nemi identitását illetően. Mint mondta, nonbinárisnak nem nevezné magát, de vannak napok, amikor férfinak érzi magát.

    Chappell Roan már megkérdezte tőlem, hogy most akkor nonbináris vagyok-e, mire én azt válaszoltam: nő vagyok, kivétel azokat a napokat, amikor férfi vagyok. Tudom, hogy ez nem egy kielégítő válasz, de van egy részem, ami nagyon ellenáll annak, hogy beskatulyázzam magamat

    – fejtette ki az énekesnő, aki cisznemű nőnek vallja magát, azaz nemi tudata és születéskori biológiai neme megegyezik, de leginkább úgy tudná meghatározni magát, mint aki „a két nem között áll”.

    (via Independent)

  • Az énekesnő jelenleg egykori mentoráltjával, Balogh Krisztoferrel is megosztja otthonát, a fiatal énekes ugyanis nemrég utcára került.

    Tóth Gabi 2023-ban vásárolt ingatlant Szentendrén, jelenleg is ott él kislányával, Hannaróza Máriával és párjával, Papp Máté Bencével. Tavaly az énekesnő álomkonyhája is elkészült, melyről akkor mutatott is fotókat az Instagramján, nagyobb betekintést az otthonába azonban csak nemrég engedett.

    „Ez a ház számomra a valódi menedék. Ha kimegyek a teraszra, és kinézek a tájra, azt érzem, hogy biztonságban vagyok, hogy nem történhet velem semmi baj, körülölel ez a gyönyörű környezet, a harmónia, és valahogy már minden probléma kisebbnek látszik. Tiszta időben ellátni Pomázig, a Hármashatár-hegyig, a Citadelláig is. Ha végiggondolom az elmúlt időszakot, akkor nagyon hálás lehetek azért, hogy ilyen otthonom van, mert amikor támadások értek, amikor féltem, amikor aggódtam, volt egy ilyen bázisom, ahol megnyugodhattam. Ha egy-egy fizikailag és lelkileg megterhelő nap után ide hazaérek, rögtön biztonságban érzem magam, és megnyugszom” – nyilatkozta a Story magazinnak az énekesnő, aki ide fogadta be egykori mentoráltját, Balogh Krisztofert is, akit 2021-ben vett a szárnyai alá a Sztárban sztár leszek! című műsor alatt.  A fotók az ingatlanról ide kattintva érhetőek el.

Rovatok